Varga Judit az Európai Bizottsághoz fordult az ellenzék kampánya miatt

  • narancs.hu
  • 2023. február 2.

Belpol

Az igazságügyi miniszter azt szeretné megtudni, hogy együttműködik-e valamilyen formán az EB az Action for Democracy nevű szervezettel. 

„Több mint harminc évvel ezelőtt, amikor Közép-Európában (olyan országokban, mint Magyarország vagy az egykori Csehszlovákia) megindult a rendszerváltás folyamata, nemzeteink kinyilvánították, hogy a szuverenitás, a demokrácia, valamint a politikai és gazdasági értelemben vett önrendelkezés megvalósulását alapvető értéknek tartják” – kezdi Vera Jourovának címzett levelét Varga Judit igazságügyi miniszter. 

Szerinte ezen elvek érvényesülésének egyik fő feltétele volt annak kizárása, hogy bármilyen külső nyomás vagy befolyás jelentős hatással legyen a hazai választásokra. „Csak így alakulhat a nemzeti politika a polgárok valódi akarata szerint, ami egyúttal a demokratikus berendezkedésnek is alapfeltétele”. 

„Sajnálatos módon a 2022-es magyarországi választásokhoz kötődően az elmúlt hónapokban nyilvánosságra került, hogy az egyesült ellenzéki pártok választási kampánya jelentős mennyiségű külföldi – az Európai Unión kívülről származó – támogatást kapott az Action for Democracy nevű szervezettől, és e támogatások célja a választások befolyásolása volt. Az eddig feltárt adatok nyilvánosan elérhetők. Ez az ügy nemcsak a magyarok, hanem az európai polgárok számára is számottevő jelentőséggel bír. Ellenőrzött információkkal kell rendelkezniük a demokratikus választási folyamataikra gyakorolt bármilyen külső befolyásról”. 

Varga Judit arra kére az Európai Bizottság alelnökét, hogy a szervezet

tájékoztassa arról, együttműködtek-e bármilyen programban az Action for Democracy nevű szervezettel.

„Kérem továbbá, hogy az Európai Bizottság – a demokratikus választások tisztaságának, és ezáltal az Unió közös értékeinek védelmével összhangban – országjelentéseiben tekintse kockázati tényezőnek az Európai Unión kívülről származó, a tagállam választások befolyásolására irányuló támogatásokat” – fogalmaz levelében a miniszter. 

Ahogyan az a közelmúltban kiderült, a titkosszolgálatok vizsgálják a Márki-Zay Péter vezette ellenzéki összefogás amerikai kampánytámogatásait, és a legutóbbi jelentésük szerint mintegy 4 milliárd forintnyi külföldi pénzt találtak. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.