Július elsején életbe lép a munka törvénykönyvének legújabb módosítása, amely rendkívül érzékenyen érinti a több százezer ún. "számlás" munkavállalót, illetve az őket foglalkoztató cégeket. A változások jelentőségét a közvélemény még csak nem is sejti. Az ellenzék sem foglalkozik az üggyel, amiből az következik, hogy a módosítással a teljes politikai elit egyetért. Különös módon az érdekvédő szervezetek, a kamarák sem hallatták hangjukat, pedig a kényszervállalkozók többségének néhány héten belül végveszélybe kerülhet az egzisztenciája.Aszaktárca a törvénymódosítást azzal indokolja, hogy vissza kívánja szorítani a munkavállalók kényszervállalkozókénti foglalkoztatását. A törvény következményeként ugyanakkor százezerszámra jelenthetnek totális csődöt a számlás munkavállalók. Mindeközben a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) megtette azt, amit a törvénymódosítás előtt (vagy inkább: helyett) kellett volna tennie - társadalmi vitát kezdeményezett az önfoglalkoztatásról.
A munka törvénykönyvének (Mtk.) július elsejével hatályba lépő változása értelmében a munkavégzés alapjául szolgáló szerződést annak tartalma - s különösen a tényleges munkavégzés jellege - alapján kell megítélni. Eszerint munkaviszonynak minősül minden olyan jogviszony, amelyben a szolgáltatás tárgya a foglalkoztató részére ellenérték fejében végzett munka. Ez alól kivétel a vállalkozási és a megbízási szerződés, illetve a társaság tagjának a személyes közreműködése. Ám a gyakorlatban épp ezeket a kivételeket kívánja munkaviszonnyá minősíteni a törvény. A tényállás megállapításának joga a munkaügyi felügyelőé, aki - amellett, hogy három napra minden iratot lefoglalhat - a jövőben akár 6 millió forintos büntetést is kiszabhat. A bírság összege ezzel a korábbinak a duplájára nő; ez a változás június 1-jétől hatályos.
Egy olyan országban, ahol például a takarítónők (vagy az újságírók) túlnyomó többsége egyéni vállalkozóként vagy "cégtulajdonosként" igyekszik megkeresni mindennapi betevőjét; ahol biztonsági őrnek, kereskedelmi képviselőnek vagy hirdetésszervezőnek számlaképesség nélkül úgyszólván senkit sem alkalmaznak; ahol amúgy - miközben a hivatalos munkanélküliségi ráta örvendetesen alacsony - a munkalehetőség annál kevesebb, minél kisebb egy település; ahol a szakszervezetek (a mozdonyvezetőkét kivéve) jóformán semmiféle jogukat nem képesek érvényesíteni; ahol napról napra nő a különbség a - közpénzből fizetett - állami alkalmazottak és az őket finanszírozó magánszféra foglalkoztatottai között (az előbbiek javára) -, ott azért nagyobb körültekintéssel kellene belepiszkálni a rendszerbe.
Magyarországon az emberek nem azért váltanak ki egyéni vállalkozói engedélyt, vagy alakítanak betéti társaságot a feleségükkel, mert nincs jobb dolguk. Nézzük az adatokat: egyéni vállalkozói engedélyt (a hatósági eljárás díját persze nem számítva) egyetlen fillér tőkebefektetés nélkül is kiadnak; a betéti társaságok túlnyomó többségének (csaknem 90 százalékának) a "tőkéje" kevesebb egymillió forintnál, és - miközben egy új kétszobás lakás ára meghaladja a tízmilliót - a kft.-k háromnegyedének 5 millió forint vagy ennél kevesebb a törzstőkéje. Magyarország - büszkélkednek gyakorta a politikai elit tagjai - a vállalkozók országa. Pedig jobb lenne, ha a politikai elit végre belátná: Magyarország a kényszervállalkozók országa.
Özv. Takácsné - Erzsike néni - jobb szeretne főállásban takarítónő lenni a Művek Rt.-nél fix havi fizetésért, évi rendes szabadsággal, remélhetőleg tisztes nyugdíjjal. Fogalma sincs a költségelszámolásról, retteg a számára átláthatatlanul bonyolult adóbevallásoktól, nem érti, miért kell fölszámolnia az áfát, ha azt be kell aztán fizetnie, elfelejt félrerakni a helyi iparűzési adóra, a boltban későn jut eszébe - amire a könyvelője figyelmeztette -, hogy áfás számlát kéne kérnie. Egyszóval
gyűlöli az egészet,
de a folyamatos költségcsökkentési kényszer közepette - megfelelő védelem hiányában - az ő alkalmazotti státusa bizonyult a leggyengébb láncszemnek.
Hét dolgot kell világosan látni: 1. Erzsike néni, a "vállalkozó" nem volt, nincs és nem is lesz abban a helyzetben, hogy személyes sorsáról szabadon dönthessen, úgy, ahogyan az neki a legjobb lenne. 2. Jelenlegi helyzete - hogy tudniillik havonta számláz, vagyis képes eltartani önmagát - mindent összevetve mégiscsak jobb, mintha egyetlen fillér jövedelemhez sem jutna önerejéből. 3. Törvénymódosítás ide vagy oda, semmiféle garancia nincs arra, hogy munkaadója (megbízója) munkaviszonyba veszi. 4. A törvénybe foglalt jó szándék és szigor a legnagyobb valószínűséggel azt eredményezi, hogy megbízási szerződését felbontják ugyan, státusba azonban nem veszik; ebből pedig 5. az következik, hogy megélhetése veszélybe kerül, ám (hiszen Erzsike néninek nem lesz jövedelme, amiből adót fizessen) 6. az állam bevételei is csökkennek, ráadásul 7. a kevesebb állami adó- és járulékbevételből kell majd finanszírozni özv. Takácsné, Erzsike szociális segélyét.
A vállalkozói lét szigorítását indokló leggyakoribb érv szerint a vállalkozók túl kevés jövedelem után fizetnek adót. A tények igazolni is látszanak e vélekedést: 2001-ben például - az szja-bevallások tanúsága szerint - az éves munkajövedelmek átlaga 1 millió 18 ezer forint volt, ezzel szemben az egyéni vállalkozók csupán átlag 413 ezret kerestek. Az alkalmazotti fizetés és a vállalkozói jövedelem azonban összemérhetetlen. Az alkalmazott bemegy a munkahelyére, és magától értetődik, hogy az irodában ég a lámpa, telefonjában él a vonal, az asztalon ott a gemkapocs, kétévente kicserélik a számítógépet, fizetik a kiküldetés költségét, nem kell aggódni a hivatali kocsi biztosítása miatt. Az állam - közpénzekből fizetett - alkalmazottai számos további bónuszt élvezhetnek, hiszen szabadidejükben - magánemberként! - is hozzájuthatnak olyan áruhoz vagy szolgáltatáshoz, amelyet az üzleti szférából származó adóbevételekből is finanszíroznak (olcsó számítógép, internethasználat), lakáshitelüket maga az állam garantálja, tízévente hathavi - természetesen fizetett - rekreációs szabadság illeti meg őket, a tizenharmadik havi fizetésről, a törvények által garantált illetményemelkedésről, az állásból való kimozdíthatatlanságról nem is beszélve. A munkaidő fix, a túlóráért vagy a készenlétért pluszpénz jár. Ez persze még nem a lottóötös; de egy olyan országban, ahol például falvak sokaságában csak az önkormányzatnál és az ahhoz kötődő intézményeknél van munkalehetőseg, ez nem kevés.
Az üzletember - nevezzük így az egyéni vagy társas vállalkozót - minden elképzelhető (üzleti és privát) kiadását maga finanszírozza a saját bevételeiből; fizeti az áramot, a telefont, a benzint. Magának vesz autót, szerszámot. Szabadságra akkor mehet, ha a munkáját elvégezte - és maradt rá pluszpénze. Munkaideje nincs, csak munkája, amit el kell végeznie, hiszen ettől függ, megkapja-e a pénzét; a túlóra számára ismeretlen fogalom. Bevallott jövedelme után maga utalja át a társadalombiztosítási járulékokat, az adókat - ezek mind az ő költségei -, kötelessége ismerni és betartani a határidőket, az összes törvényt (vagy pénzért alkalmazni valakit, akinek ez a dolga), mert ha nem, akkor megbírságolják. Lakáshiteléhez magának kell összekotornia a fedezetet, mert a vállalkozó a bankok számára maga a megtestesült rizikó. Tevékenységét a piacgazdaság törvényei szerint végzi, ennélfogva üzleti kockázatot vállal; ezek közül a legnagyobb az, hogy amit ma csinál, arra holnap a megrendelője esetleg nem tart igényt; számára nem garantál semmit sem az állam. Mi több, az egyéni vállalkozó (és a betéti társaság beltagja) a minimálbér-emelésnek csak a hátrányát (a magasabb járulékot) érzi, előnyeit (az alkalmazotti kedvezményt) nem élvezheti (ami évi 36 ezer forint mínusz a számára).
Igaz, ha elég agyafúrt a könyvelője, az egyéni vállalkozó áfás számlára veszi még a macsakakaját is, és havonta annyi tisztítószert számol el "költségként", amennyi másnak egy egész választási ciklusra elég, kilométer-elszámolásai pedig - havonta háromszor kerülve meg a földet - legföljebb Münchhausen báró utazásaihoz mérhetők. Ám - hallatszik a replika - ha nem volnának akkorák a közterhek, nagyobb volna a fizetési hajlandóság. Tény: amikor a társasági nyereségadót a felére csökkentették, a befizetett összeg nem csökkent, hanem - mindenki meglepetésére - nőtt.
Mindent összevetve végül is adható logikus magyarázat arra, hogy az egyéni vállalkozói jövedelem
miért alacsonyabb,
mint az alkalmazotti átlagkereset. S ehhez hozzávehetjük, hogy az aktív kor utáni nyugdíj alapját is e jövedelmek képezik, vagyis az alkalmazottak lényegesen magasabb havi fixre számíthatnak öregkorukra.
Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) 2003 januárja óta az évszázad esélyét nyújtja - illetve az Mtk. várható módosítása után: nyújtotta - azoknak, akik élhetnek vele. Az evás befizeti a bruttó bevétel 15 százalékát, kiperkálja a bért és annak közterheit, majd a maradékkal - ezt mondja a törvény - lényegében azt csinál, amit akar. Ha elég okos, a jövőre gondolva valamennyit félrerak belőle; ha elég optimista, elkölti az utolsó fillérig, senki nem törődik, pontosabban: semmilyen hivatalos szerv nem törődhet vele. Az eva az állam tisztességes ajánlata volt a kényszervállalkozóknak: fizesd a megfizethető szintű adót, cserébe nem kell számlát vásárolnod, áfával ügyeskedned stb. Az evatörvény - egyre ritkább az ilyesmi - a magyar valóságból indult ki; s láss csodát, ugyanaz történt, mint a társasági adó csökkentése után: a tervezettnél jóval több pénz folyt be a költségvetésbe az első negyedévi befizetésekből.
Július elseje - az Mtk. módosításának hatálybalépése - után ez a rendszer omolhat össze. Pusztán amiatt, mert
valakik már megint nem
az - egyébként több százezernyi ember, vagy ha így jobban tetszik: választópolgár mindennapjait meghatározó - realitásból indultak ki.
A megváltozott törvényszöveg szerint özv. Takácsné takarító egyéni vállalkozó foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében munkálkodik. A munkaügyi ellenőr kikérdezi özv. Takácsnét, aki beismeri, hogy az irodaépületbe mindennap be kell járnia, megbízási díját havonta kapja (áfástul, számlára). A munkaügyi felügyelőnek könnyű dolga lesz: a megbízási szerződést - a világos tartalma alapján - munkaszerződéssé fogja minősíteni. (Ezt - az államigazgatási eljárás általános szabályai szerint - bíróság előtt lehet majd megtámadni.) Kiszabhat bírságot is - ennek alsó határa 50 ezer forint. Ezzel azonban a tortúrának nincs vége. A szerződés, amelyet a felügyelő átminősített, maga a tökéletes bizonyíték, ha úgy tetszik beismerő vallomás, hiszen tartalmazza a megbízás kezdetét is. Akkortól kezdve visszamenőleg is meg kell fizetni a közterheket - sőt, mivel e közterhek nem időben lettek megfizetve, az általános gyakorlat szerint a munkaadó jogosan megbírságolható.
Ennél is egyszerűbb lesz elcsípni - ez amúgy a klasszikus példa a szaktárca részéről - az "egyéni vállalkozó" biztonsági őröket, akiknél a napnál is világosabb az alá-fölérendeltségi viszony, a munkaidő-beosztás. Lerí róluk, hogy melyik cégnek dolgoznak igazából: egyenruhát, egyeninget, egyennyakkendőt viselnek, fejükre egyensapkát, lábukra egyencipőt húznak. De az írott és elektronikus média úgynevezett vállalkozói is reszkethetnek, hiszen a főszerkesztéstől a tördelésig minden a különböző bétékkel kötött megbízási szerződéseknek a végeredménye. Újságíró bárkiből lehet (lesz is) tehetség, elhivatottság vagy szakismeret nélkül - számlakönyv nélkül azonban soha. Az Mtk. módosításával - és annak szigorú betartásával - szerkesztőségek sora lehetetlenülhet el, és fejezheti be a lapkészítést.
A világ rendje júliustól tehát helyreáll. Minden az lesz, ami. A krumplileves az krumplileves, ugye, a munkaviszony meg munkaviszony.
Arról, hogy a status quo felmondásának a hátterében milyen politikai megfontolások húzódnak meg - egyáltalán: vannak-e - úgyszólván semmit sem tudni. Például végiggondolta-e a törvényhozásban valaki, hogy egy ilyen horderejű döntést csak a tébéjárulékok, az szja csökkentésével együtt lenne szabad végrehajtani, különben százezrek megélhetése kerül veszélybe. Mindenesetre a kormánypártok mindent megtettek azért, hogy egy társadalmi réteget magukra haragítsanak és az ellenzék térfelére tereljenek.
Ballai József
Társadalmi vita az önfoglalkoztatásról
Azután, hogy a parlament megszavazta a munka törvénykönyvének a módosítását, de még azelőtt, hogy a változások hatályba léptek volna, Burány Sándor szakminiszter május 22-én "társadalmi vitát" kezdeményezett az önfoglalkoztatásról (a vitaanyag teljes terjedelmében megtalálható: www.fmm.gov.hu/main.php). A tanulmány megállapítja: az Európai Unióban új munkahelyek éveken át csak atipikus (részmunkaidőben, határozott idejű szerződéssel vagy önfoglalkoztatóként) formában jöttek létre, és 2000-ben a foglalkoztatottak 44 százaléka így dolgozott már (ezen belül az önfoglalkoztatók aránya 14,8 százalékos volt, ami mára némileg csökkent az öt évvel korábbihoz képest).
Az EU-ban nincs olyan általánosan kötelező önfoglalkoztatás-definíció, amit a tagállamoknak a saját nemzeti jogrendszerükbe át kellene venniük. Az önfoglalkoztatás ismérve, hogy a munkát végző személy maga szervezi foglalkoztatása feltételeit. Az önfoglalkoztatás mint jogi forma alapvetően a színlelt szerződéssel szembeni fellépést, továbbá az önfoglalkoztatók szociális biztonságának megteremtését irányozza elő. A nemzetközi gyakorlatban nem egy sajátos, atipikus jogviszonyként határozzák meg az önfoglalkoztatást, hanem összefoglaló kategóriaként használják. Ebbe minden olyan munkavégzésre irányuló foglalkoztatási forma beleértendő, amelyben a munkát végző személy bármiféle munkáltatótól független, nem bérből vagy fizetésből él, jövedelemszerző tevékenységet saját felelősségre folytat.
A Központi Statisztikai Hivatal munkaerő-felmérése szerint 2001-ben 491 ezren tartoztak az önfoglalkoztatók közé Magyarországon. Ezt azonban mi - nem szakemberek - fogadjuk fenntartással, mert csupán az egyéni vállalkozókat és a nem jogi személyiségű társaságok tagjait, illetve a 26 ezer segítő családtagot sorolja e körbe! De hol - és hányan - vannak a többiek? Például a családi kft.-k tulajdonos-alkalmazottai s más "kistőkések"?
A minisztérium vitaanyaga a hazai önfoglalkoztatókról így ír: "Az érintettek egy része természetesen valóban viszonylagos szabadsággal maga osztja be idejét, szervezi munkáját, viseli érte a felelősséget. Nagy - az EU-s átlagnál nagyobb - részük azonban csak formálisan tekinthető függetlennek. A rendszerváltozás idején rendkívül sok kényszervállalkozás alakult, amelyek jó része jelenleg is önfoglalkoztató. Jelentősnek mondható (bár számszerűen nem becsülhető) az alkalmazotti viszony vállalkozóivá alakítása. Az e körbe tartozók ténylegesen ugyanolyan kötöttségekkel rendelkeznek, mint a hagyományos formában foglalkoztatottak, de nem élvezik az azzal járó védelmet, biztonságot. Munkáltatóik nem akarják vagy nem képesek teljes mértékben megfizetni a méltányosnak tartott munkajövedelem után a közterheket, és ebbe a munkavállalók kényszerűségből és/vagy rövid távú jövedelemérdekeltségük okán beleegyeznek, ugyanakkor az életpályát - különösen annak inaktív periódusait - tekintve nem kompenzálható hátrányt szenvednek el. Ez a gyakorlat azonban az európai uniós gyakorlattal, normákkal összeegyeztethetetlen." A következtetés világos: "A magyar gyakorlat felülvizsgálata tehát több szempontból indokolt. Végig kellene gondolni, hogyan erősíthető az önfoglalkoztatók szociális védelme és biztonsága. Szükséges lenne fokozatosan visszasegíteni a munkaviszonyba azokat, akik gyakorlatilag alkalmazottként dolgoznak, illetve kialakítani a >>kevertA társadalmi vitára bocsátott tanulmányban rendkívül súlyos hibák - minősítések, tárgyi tévedések, sőt kifejezett csúsztatások - is akadnak.
"A munkaviszonyban álló foglalkoztatott munkabére teljes egészében jövedelemnek számít, abból költség elszámolására nincs lehetőség. A jövedelem mértékétől függően az adókulcsok - összehasonlítva a vállalkozó jövedelmét érintő adózási kötelezettséggel - relatíve magasak. (...) A 2003-tól hatályos, az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény pedig 15 millió forintos bevételig 15 százalékban állapítja meg az adó mértékét."
Ebből mindenki arra következtethetne, hogy az evások mindössze bevételük 15 százalékát fizetik adóként. Ez azonban nem igaz. Részletes cáfolat helyett két megjegyzés: 1. az evások nem igényelhetnek vissza általános forgalmi adót, ezzel szemben fizetik be bruttó (áfával növelt) bevételeik 15 százalékát (az általuk - kötelezően - fölszámított áfát tehát majdnem teljes egészében átutalják a költségvetésnek). 2. Egy evás cégben a tulajdonos-alkalmazott (például egy családi kft. résztulajdonosa, aki munkaviszonyban is van a társasággal) fillérre ugyanannyi szja-t, egészség-, nyugdíj-biztosítási és munkavállalói járulékot, egészségügyi hozzájárulást fizet az államnak az "eva 15 százalékon" túl, ezenfelül cégének (azaz: neki magának) kell megtermelnie és befizetnie a munkaadói járulékot, az iparűzési, a kommunális és más helyi adókat.
Ami bizony nem kevesebb terhet jelent.
Ki mit tehet?
A megyei munkaügyi felügyelőségek évente átlagosan 1500-2000 ellenőrzést végeznek el. Ezeknek - eddig - a töredékét tette ki a munkaviszony jogi alapjának a vizsgálata. Július elsejétől a felügyelők fokozottan figyelnek majd a törvény betartására, de szó sincs arról, hogy minden megbízási szerződést automatikusan át kellene minősíteniük munkaszerződéssé - értesült lapunk belső forrásból. Célvizsgálatok is várhatók, így elsősorban az őrző-védők, az ügynökök és a benzinkutasok számíthatnak arra, hogy vállalkozói szerződéseiket tüzetesen ellenőrzik. A munkaviszony elemeit (alá-fölé rendeltség, utasítási jog, személyes rendelkezésre állás) keresik majd, és ahol megtalálják, ott alkalmazzák a törvényt. (A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara május 27-én a Népszabadságban negyedoldalas fizetett hirdetésben tiltakozott a törvénymódosítás ellen. Ebben többek között ezt írták: "Érthetetlen szakmai kamaránk számára, hogy a munkaügyi ellenőrzések össztüzét miért nem a feketegazdaságra, a törvénytelenül dolgozó és foglalkoztató vállalkozásokra összpontosítják, miért azt akarják lehetetlenné tenni, aki a nehéz piaci körülmények ellenére próbál törvényesen működni". [...] Megítélésünk szerint alkotmányellenes és morális szempontból is rendkívül aggályos, hogy a vállalkozások számára előírt jogszabályi követelményeknek egyébként minden szempontból megfelelően megkötött polgári jogi szerződést állami tisztviselő egyszerűen átminősíthessen munkaszerződéssé. Így a munkaügyi felügyelő egy személyben testesíti meg a vádlót, a bírót és a végrehajtót.")
A munkaügyi felügyelő a foglalkoztató valamennyi munkahelyén külön engedély és előzetes bejelentési kötelezettség nélkül ellenőrzést tarthat, melynek során jogosult: belépni valamennyi munkahelyre (akár rendőrségi segédlettel is), az ellenőrzéshez szükséges nyilvántartások megtekintésére, lemásolására, hang- és képfelvétel készítésére (amit az eljárás jogerős befejezése után maximum három éven belül meg kell semmisítenie).
Az eljárás során a felügyelő az esetleges szabálytalanságok megszüntetése érdekében felhívhatja a figyelmet, kötelezhet, megtilthat, munkaügyi bírság kiszabását javasolhatja, szabálysértési eljárást folytathat le.
A felügyelő a pillanatnyi (aznapi) állapot ellenőrzésére jogosult. Azon cégeknek, amelyek úgy ítélik meg, hogy "vállalkozóik" tulajdonképpen alkalmazottak, a legegyszerűbb mindenkivel megkötni a munkaszerződést. Nincs lebukás, nincs visszamenőleg fizetendő bírság - fizetni kell viszont legalább a minimálbért.
Többen a megbízási szerződés átformálását tartják a legjobb megoldásnak, amely nem tartalmazza ezután a rendszeres munkavégzést (csakis az elérendő eredményt, elvégzendő feladatot), kiköti, hogy a vállalkozó a saját munkaeszközeivel dolgozik stb. Ezt a szakértők akkor javasolják, ha két cég (akár két bt.) állapodik meg egymással.
A harmadik "tanács": ne legyen senkivel semmiféle papír, hiszen ami nincs, azt nem lehet átminősíteni. Bármilyen dokumentum bekerülhet a nyilvántartásokba, amelyek visszakereshetők - de ha egy rendszerbe bele sem kerül az adat, akkor annak nincs nyoma.
Igaz, ez utóbbit úgy hívják, hogy feketegazdaság.
Az APEH csak teszi a dolgát
"Az adóhivatal sem nem könnyít, sem nem szigorít ebben az ügyben. Teszi a dolgát" - nyilatkozott a Narancsnak Király László György. Az APEH elnöke emlékeztetett arra, hogy az adózás rendjéről szóló törvény eddig is kimondta: a szerződéseket nem a címük, hanem valós tartalmuk szerint kell vizsgálni. Az adóhatóság korábban is szankcionált, ha vállalkozói szerződésnek álcázott alkalmazotti munkaviszonyba botlott.
"A társadalom nem engedheti meg, hogy bizonyos tagjai megfizessék a társadalombiztosítási járulékot, más tagjai pedig nem. Ez nem lenne igazságos. Július 1-jétől a munkaügyi felügyelőknek joguk lesz azt mondani, ha átnézik egy adott társaságnál a papírokat, hogy ez itt egy alkalmazotti szerződés, és kötelezhetik a vállalkozást, hogy visszamenőleg állítsa helyre az illetővel az alkalmazotti jogviszonyt" - mondta Király.
A következő lépés a közterhek megfizettetése. Az államigazgatási eljárás szóló törvény értelmében a munkaügyi felügyelők jelzik az "anomáliát" a társhatóságoknak, így az APEH-nek is. "Ha a munkaügyi és munkabiztonsági főfelügyelettől konkrét esetekre vonatkozóan átiratot kapunk, akkor komolyan fogjuk mérlegelni a szükséges adóvizsgálatot" - mondta az elnök. Majd megjegyezte: "A főfelügyelet megállapítása, jelzése nem von maga után automatikusan adójogi szankciókat, ehhez új APEH-eljárásra van szükség." Megyénként évi pár tucat eset - eddig.
Számtanpéldák 100 ezer + áfára
A Példa Családi Kft. - amelynek résztulajdonosa egyúttal cégének főállású alkalmazottja is - megbízási szerződése alapján havonta 100 ezer forint + áfa összegű számlát küld megrendelőjének. A kft. - amely dolgozóját a havi bruttó 50 ezer forintos minimálbérre jelentette be, és ezután fizeti a járulékokat - 2003-tól bejelentkezett az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá.
Három esetet modelleztünk.
Az első a jelen helyzet. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a kiszámlázott bruttó 125 ezer forintból a kötelező befizetések után mennyi marad meg (ennek az összegnek az egyik része a minimálbér nettója, a másik viszont az, amit a társaság - az evatörvény szerint - lényegében elszámolás nélkül elkölthet. A második esetben azt feltételeztük, hogy a megbízó kész és képes arra, hogy azt a pénzt, amelyet a Példa Családi Kft. dolgozója eddig megkapott (nettó fizetés + az eva miatt a cégből szabadon kivehető pénz), azt ezután is megfizesse. A harmadik esetben abból indultunk ki, hogy a megrendelő pontosan ugyanannyit szán az adott munka elvégzésére, mint eddig, azaz 100 ezer forintot.
1. A kft. a 125 ezer forintos bruttó bevételéből átutalja az APEH-nak a 15 százalékos evát (18 750 forint), a bruttó 50 ezer forintos minimálbér járulékait (29 százalék = 14 500 forint), az egészségügyi hozzájárulást (3450), a munkaadói (3 százalék = 1500 forint) és a szakképzési (1,5 = 750) járulékot is befizeti, csakúgy, mint a munkavállalót terhelő (az ő bruttó béréből levonandó) munkavállalói járulékot (1 százalék = 500 forint), illetve a nyugdíj- + egészségbiztosítást (5750 forint). Szja-fizetés - az erre a bérre jutó adójóváírás miatt - nincs. Mindent összevetve a 125 000-ből (az evát is beleértve) 45 200 forintot költ el, a maradék tehát 79 800 forint. (A kalkulációban nem vettük figyelembe, hogy egyes adókat 1000 forintra kerekítve kell megfizetni).
2. Ahhoz, hogy a munkavállaló továbbra is 80 ezer forintot vehessen kézhez havonta, bruttó bérét 128 ezer forintban kell megállapítani, és ennek az arányában kell teljesíteni a járulékbefizetéseket is. A munkaadó számára az összköltség ebben az esetben 174 000 forint.
3. Amennyiben a megrendelőnek a jövőben is csupán havi 100 ezer forint áll a rendelkezésére, akkor abból az alkalmazotti státusba kerülő megbízottjának 72 300 forintos bruttó munkabért állapíthat meg (a 100 000 és a 72 300 forint különbsége a munkáltatót terhelő járulékok összessége). Ennek a bérnek a nettó összege körülbelül 56 000 forint.
Amit most teszünk, az ellenkezik a szakma összes szabályával, hiszen minden adót és járulékot egy kalap alá veszünk - mentségünkre szolgáljon, hogy ezt ebben az országban minden önfoglalkoztató hasonlóképpen számolja.
Az 1. esetben a 125 000 forintból 45 200 forint forint kerül az államkasszába és 79 800 forint "marad meg".
A 2. esetben úgy maradhat meg kábé 80 000 forint, hogy az államkasszába 94 ezer forint kerül (ez több mint a kétszerese az első esetnek).
A 3. esetben a dolgozó 56 000 forintot kap (24 ezerrel kevesebbet, mint az első példában), viszont az állam nagyjából ugyanannyi - 44 000 forint - bevételhez jut.
Elfogadva a szaktárca becslését, hogy a változtatás mintegy 400 ezer embert érint (a mi becslésünk ennél lényegesen magasabb; minden egyéni vállalkozót, majdnem az összes bt.-t és legalább a kft.-k felét is ideszámolva szerintünk 700 ezer dolgozóról lehet szó), az állami költségvetés évi 234 milliárd forinttal több bevételhez juthatna. (Ez az ezen a címen beszedett pénzeknek - óvatosan kalkulálva - mintegy 5 százaléka.)
A számlásokat foglalkoztató kis cégek anyagi helyzetét ismerve július 1. után a harmadik verzióra a legnagyobb az esély. Az állam (az előbbi adatokkal kalkulálva) minden ellenszolgáltatás nélkül 115 milliárd forintot húz ki a szerencsétlen "munkavállalók" zsebéből, akiknek a jelenlegi állapothoz képest 30 százalékkal csökken a jövedelmük.
