Hirtelen nem is jut az eszünkbe olyan kormány 1990 óta, amelyik ne akarta volna önkezével jobbítani a legendás kisvállalkozó sorsát, s ne őt képzelte volna a nemzet egyik oszlopának. (Hogy ez a mostani mivel kedveskedik neki, arról beljebb még bőven lesz szó.) A kisvállalkozók ennek ellenére köszönik, megvannak. Hogy hogyan, arról interjúalanyunk beszél, aki a tárgyban könyvet is publikált.
Kuczi Tibor: Először is fogyasztási váltás történt. A hetvenes évek közepén visszaesett a tömegtermelés iránti kereslet. A középosztály ízlésváltozása és vásárlóerejének megnövekedése következtében egyre inkább olyan termékekre volt kereslet, melyek kis szériában állíthatók elő - gondolok a bútoriparra, a divatcikkekre. Divatcipőt százezres nagyságrendű futószalagon előállítani nem lehet, e kis szériás termelés a kisvállalkozások profiljába illik. A másik ok az olajválsággal függ össze. Régi gazdaságszociológiai tapasztalat, hogy válságok esetén a munkanélküliek a kisvállalkozói szférában próbálnak meg boldogulni. Sokan szeretnének itt érvényesülni, de elég nagy ilyenkor a bukási arány is: annak, aki elhatározza, hogy vállalkozó akar lenni, kevés az esélye arra, hogy meg is tudjon kapaszkodni. A kisvállalkozói boom a hetvenes években ezzel függ össze, de a válság lecsengésével is maradt az arány - ennek magyarázata a fogyasztás átalakulása. A harmadik ok, hogy méretcsökkenés figyelhető meg a vállalatoknál. Az ötvenes-hatvanas évekig a nagyok domináltak, a hetvenes évektől azonban hálózatosodás folyik. A vállalathoz telepített funkciókat a nyolcvanas évektől szétszervezték. Ebben helyet kaptak a kisvállalkozások is. Ezek egyfelől olcsóbban tudtak termelni, másfelől a kihelyezett termelés után nem kell társadalombiztosítást fizetni, és az otthon dolgozót nem ellenőrzi és nem kép-viseli a szakszervezet sem. A negyedik magyarázat a technológiaváltás. A számítógépnél ez köz-ismert: a számítógépipar kislép-tékű vállalkozásokban kezdődött, de ez a biotechnológiára és az egész elektrotechnikára is vonatkozik. Ez minden technikai váltásnál elmondható, hiszen nagy a kockázata az ilyen innovatív beruhá-zásnak. Nem tudni előre, milyen karriert fog befutni. Ennek terepe a kisvállalkozás.
MN: Magyarországon mennyire érvényesek ezek a magyarázatok? Hogyan befolyásolták a rendszerváltás után rendkívül gyorsan kiépülő kisvállalkozói szféra létrejöttét?
KT: A rendszerváltás utáni helyzet elég sajátságos. A kisvállalkozások alapítása elsősorban azzal magyarázható, hogy egy korábban létező űrt vagy hiányt kellett betölteni. A kereskedelem például állami kézben volt, és a magánvállalkozások alapítása a korábbi hiányokat pótolta. A szolgáltatások nagy részét kisvállalkozások nyújtották. Másrészt a gazdasági válság és a vállalkozásalapítás összefüggését vizsgálva is sajátos a helyzet. A rendszerváltás egybeesett egy gazdasági krízissel, s a munkanélküliség nagyarányú növekedésével járt. Következésképpen várható lett volna, hogy nagyjából azok a folyamatok ismétlődnek meg, amelyek Nyugat-Európában: ha növekszik a munkanélküliek száma, növekszik a kisvállalkozások száma is. Ha a számokat egymás mellé rakjuk, akkor ez így is volt, de ha megvizsgáljuk a szereplőket, akkor nem. Akik vállalkozásokban találták magukat a kilencvenes években, nem munkanélküliek voltak, vagy ha munkanélküliek lettek, akkor csak azért, mert kihasználták a munkanélkülieknek járó támogatási lehetőségeket. Azok - a magasan iskolázottak - vállalkoztak, akik egyébként is bent maradtak volna a munkaerőpiacon, és alig van bukásuk az állásnélküliekből lett vállalkozóknak. A munkanélküliek magas száma és a vállalkozások felívelése tehát nem függ össze.
MN: A másik magyarázat a termelés kihelyezése, a beszállítói kör kiépítése. Ezzel kapcsolatosan szkeptikusan fogalmaz.
KT: Mindenféle vágyak megfogalmazódtak az elmúlt tizenvalahány évben, hogy a kisvállalkozókat a multinacionális vállalatok majd maguk köré szervezhetik, és hazai beszállítói kört alkothatnak. De ez nem történt meg: a multik szigetként működnek abban az értelemben, hogy megőrizték korábbi beszállítói körüket. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen ez egy bizalmon alapuló kapcsolat. Beszállítónak lenni nem egyszerű dolog: magas minőségi standardoknak kell megfelelni, pontosnak kell lenni a teljesítésben, és ami fontos: szigorú minőség-ellenőrzésnek kell megfelelni. A hazai kisvállalkozások jelentős része megfelel a minőségi előírásoknak, de nem tanulták meg az önadminisztrációt - például hogy visszakereshető legyen egy adott szállítmány. Azért nem tudnak beszállítókká válni, mert elmaradottak a dokumentációban.
MN: Könyve alapján a fogyasztói és a technológiaváltás sem érezteti még a hatását, pedig a különböző fesztiválokon és boltokban kézművestermékek sokaságával találkozhatunk, az utcák pedig tele vannak számítógépüzletekkel.
KT: A tapasztalatok a kilencvenes évekre vonatkoznak. Valószínűleg történt fogyasztói váltás, de nem tudnám számokkal dokumentálni, hogy mekkora részét váltják ki a kisvállalkozók a hazai keresletnek. A kereskedelemben a fogyasztásváltozást a nagy kereskedelmi központok elégítik ki: a vásárlóréteg átpártolt ezekhez, ez adatolt. A hazai kisvállalkozások számbeli növekedését magyarázza a fogyasztási szokások változása, amennyiben olyat állít elő, amit a tömegtermelés nem tud, ilyen például az építkezés, lakberendezés. De a kereskedelemben biztos nem.
MN: Különféle statisztikák vannak arról, hogy a kisvállalkozások milyen arányban vannak jelen az európai gazdaságokban. A számok azonban nagyon eltérő struktúrát rejthetnek. Leginkább az olasz példát szokták pozitívként felhozni, míg a görög kisvállalkozókkal szokták a kevésbé hatékony megoldást példázni.
KT: Gyakori az az összehasonlítás, hogy az EU-átlaghoz képest hogyan áll a magyarországi kisvállalkozók aránya. Én ezt nem tartom szerencsésnek. Különböző kulturális, gazdasági feltételek között működnek ezek a gazdaságok. Az olasz példa tanulságos: fejlett gazdaság, ahol komoly a kisvállalkozások súlya - a sajátos tradícióik, a hagyományosan hálózatosan együttműködő, egymás tevékenységét kiegészítő, önálló szereplők miatt. A szintén fejlett angoloknál, németeknél nagyon alacsony a kisvállalkozói arány - ezek nagyvállalat-dominanciájú gazdaságok. A feljövő országokban sok a kicsi, de ez inkább a szegénység jele. A hazai kisvállalkozóknak akkor van esélyük, ha megváltoznak - nem a méretük, hanem az együttműködési módjuk. A méret egy picit félrevezet. A statisztika arra alkalmas, hogy regisztráljon vállalkozói egységeket, viszont ebben nincs benne, hogy a vállalkozók hogyan működnek együtt. A statisztika jelezhet sok különálló vállalkozói egységet, melyek a valóságban együttműködnek. Az atomizált, egymással versengő, önmagában piacra lépő kisvállalkozónak sok esélye nincsen. Ezekből valóban nagyon sok van. Egy nagyfokú szerkezeti átalakulás mindenképpen üdvözlendő lenne, és olyan gazdaságpolitika volna szerencsés - amire néha vannak jelek -, amely az együttműködést és a hálózatba szerveződést támogatná.
MN: Könyvének fő állítása, hogy a kisvállalkozás a tisztán gazdasági szféra, illetve a társadalmi és kulturális kapcsolatok metszetén, elmosódott határokkal létezik. Ennek leírására alkalmazza a kreácsolás fogalmat. Mi ez a jelenség?
KT: Kreácsolásnak azt nevezem, hogy az önállósodó a meglévő környezetét (kapcsolatait, házát, autóját, megtakarított pénzét stb.) más szemmel kezdi nézni, miután vállalkozásra adja a fejét. Új jelentést kapnak a dolgok; a személyautó szállító járművé, a házastárs munkatárssá válik a vállalkozó fejében. Ezzel a régi, megszokott környezet egy új, a vállalkozás szolgálatába állítható struktúrába rendeződik. A kreácsolás kreatív barkácsolás; a készen kapott környezet alkotó, gazdasági célú átalakítása. Külön érdemes szólni arról a közgondolkodásban meglevő tévhitről, amely a kapcsolatokat önmagukban értékesnek tartja, noha például a rokonság önmagában nem előny. Szerencsésebbnek tartom azt a megközelítést, ha nem önmagukban vizsgáljuk a kapcsolatokat, hanem inkább ezek használati módjára figyelünk. Amikor a kisvállalkozó elkezd használni egy kapcsolatot, akkor ennek már megvan a maga története. Így van ez a házépítő kalákánál is. A házépítő nem a családfa alapján hív meg valakit, ellenkezőleg: csak azokkal működik együtt, akikkel az idők folyamán már kipróbálták egymást, akikről tehát tudja, hogy megbízhatók.
MN: Milyen az a környezet, ami úgymond "hagyja magát" vállalkozássá szervezni, ami kedvez egy vállalkozás megalapozásának?
KT: Ha túlságosan erős kötelékek fűzik egymáshoz a rokonokat, barátokat, akkor nem sok siker jósolható a vállalkozásnak - vagy a kapcsolatnak. Ha nagyon erős az elvárások és a kötelezettségek rendje, ez a vállalkozáson belül előbb-utóbb problémákat okozhat, hisz olyan elvárások jelenhetnek meg a vállalkozással szemben, amelyek gazdaságilag nem racionálisak. Én magam úgy próbáltam megragadni a környezetet, hogy nem a rokoni, baráti kapcsolatokból indultam ki, hiszen ezek nagyon eltérő módon használhatók föl a vállalkozásban, hanem a kapcsolatszerveződési mintákat vizsgáltam. Azt néztem, hogy egy-egy térségben melyek azok a kulturális minták, melyek segítségével az emberek képesek gazdasági célból tartósan együttműködni. Ilyen minta lehet például a patrónus-kliens kapcsolat, azaz egy egyensúly nélküli alá- és fölérendeltségi viszony vagy a kölcsönös szívességekre épülő, kaláka típusú együttműködés. A patrónus-kliens viszonyra, a tartós lekötelezettség létrehozására példa az a mezőgazdasági vállalkozó, aki a falutól elkülönülten lakott egy kastélyszerű épületben, és az alkalmazottai körülötte, 5-7 házban. Vállalkozónk segítette alkalmazottait a házépítésben, mondván, majd visszaadjátok, ha módotok lesz rá. Ennek eredményeképpen tartós lekötelezettség jött létre, ezek az emberek bármikor hadra foghatók. Van példa arra is, hogy a kaláka típusú, szimmetrikus szívességi kapcsolat átalakul függő viszonnyá. Egy termelőszövetkezetből kivált rokoni csoport tagjai kezdetben kölcsönösen segítették egymást, a későbbiekben viszont a gazdaságilag legerősebb csoporttag kivásárolta a többiek földjét, gépparkját. Ezáltal a szimmetrikus kapcsolat hierarchikussá vált, de nem egyszerű főnök-beosztott viszonnyá, hiszen a tulajdonos rendszeres ajándékokkal - például ingyenes géphasználat - magához kötötte rokonait, akik így akár hajnali fél háromkor is hajlandóak felkelni, ha arra van szükség. Erre egy egyszerű alkalmazott aligha vehető rá, még akkor sem, ha megfizetik. A tartós kaláka típusú együttműködések is jellemzőek a kisvállalkozók körében. Ennek jellemzője, hogy kicsik a szívességadagok - apróbb javítások, alkatrészek. Nagyobb szívességek cseréje is előfordul, csak sokkal kisebb körben és ellenőrzöttebb körülmények között, ahol szankcionálható a potyautas.
MN: A különböző értékvizsgálatok szerint a hazai társadalom viszonylag önző, individualista, egyéni érdekkövető. Mégis erős kisvállalkozói réteg működik az ország számos régiójában. Nem ellentmondás ez?
KT: Csak annak tűnik. Az önzés nem absztrakt kategória, az önzés mindig valamivel szemben jelenik meg. A kisvállalkozókra is igaz, hogy az egyéni érdekérvényesítő stratégia fontosabb lesz a kooperációnál - például az adóbevallásnál. A hatóságokkal vagy a nagy arctalan szervezetekkel szemben valóban nem érzik az emberek, hogy korlátozni kellene az önzésüket, ugyanakkor a saját szűkebb környezetükben fellelhető a - gazdasági racionalitást sem nélkülöző - szolidaritás. Teljesen kézenfekvő, hogy bizonyos gazdasági helyzetek kooperációval sikeresebben megoldhatók, s ilyen esetekben az érintettek, korlátozva önzésüket, általában együtt is működnek. Ez persze kultúrafüggő. Azok a térségek, ahol megvan a kooperáció hagyománya, ott értelemszerűen adott helyzetben együttműködnek, ahol viszont nincs, inkább az egymással versengést választják.
MN: Kikből lesznek kisvállalkozók?
KT: Már a nyolcvanas évek végén is kimutatható volt, és ebben azóta sincs változás, hogy a kedvező iskolai végzettségűek lesznek nagyobb valószínűséggel vállalkozók. Annak ellenére, hogy megugrott a munkanélküliek száma a rendszerváltás után, többnyire nem lettek vállalkozók, mivel e csoport tagjai között számottevőbb az alacsony iskolai végzettségűek aránya. Magas a kisvállalkozói szférába a belépési küszöb - de éppen emiatt alacsonyabb a bukási arány is. A másik statisztikai megközelítés lehet az önállósodók foglalkozási pályafutásának vizsgálata. Ez egy jellegzetes, a vállalkozást megelőző karrierutat mutat. Jellemző, hogy az önállósodást megelőzően az érintettek nem pozícióról pozícióra haladnak fölfelé a ranglétrán, karrierjük inkább horizontális, helykereső jellegű. Sokféle foglalkozásban próbálják ki magukat. Összefoglalva: akik előnyösebb társadalmi helyzetben vannak, azokból nagyobb valószínűséggel lesznek az önállók: következésképpen a vállalkozóvá válás nem csökkenti a társadalmi egyenlőtlenségeket. De a kérdésre van kulturális válasz is. Azok önállósodnak, akik olyan térségben élnek, ahol hagyománya van az önálló létnek. Ahol az elmúlt időszakban jellegzetesen sok volt a vállalkozás, vagy magas volt az önálló mezőgazdasági árutermelők száma, ott nagyobb a valószínűsége, hogy az emberek belevágnak. Gyakran nem a gazdasági környezet - a piacközelség, a jó infrastruktúra - ad magyarázatot az önállósodásra, hanem az adott térségben fennálló kulturális minta.
Fonyó Attila
