Hiába van veszélyhelyzet, folytatódhat a fizetések letiltása

Belpol

A tömeges munkahelyvesztés ellenére sincs napirenden a bírósági végrehajtások teljes körű felfüggesztése: a folyamatban lévő inkasszókat továbbra érvényesíthetik a végrehajtók, csak az árverésre kerülő házak kiürítését szüneteltetik – derült ki az Igazságügyi Minisztérium lapunknak küldött válaszából.

A kormány március 23-i rendelete ugyan a veszélyhelyzet idejére felfüggesztette a végrehajtási eljárásról szóló értesítések kézbesítését, a korábban megkezdett eljárásokat nem állította le. Valamennyi március 11-e előtt indított végrehajtási ügyben érvényesíteni lehet a végrehajtói akaratot, azaz le lehet tiltani a munkabérből, inkasszót lehet kivetni a bankszámlákra.

Megkérdeztük az Igazságügyi Minisztériumot (IM), illetve a Miniszterelnökséget, szándékában áll-e a kormánynak módosítani ezen a gyakorlaton. Hiszen előfordul, hogy olyanoknak inkasszózzák a fizetését, akiknek nincs már munkájuk. Mert időközben a járvány miatti leállt a cég, ahol dolgoztak, elküldték őket, így a tartalékaik kerülnek veszélybe.

“Működik az igazságszolgáltatás”

Az IM válaszából kétséget kizáróan az olvasható ki, hogy nem. Minden folytatódik tovább, csak a lefoglalt ingatlanok kiürítése, a személygépkocsik átírása szünetel.

Helyszíni végrehajtás a nyíregyházi piacon - ez most nem lehetséges, de inkasszózni lehet

Helyszíni végrehajtás a nyíregyházi piacon - ez most nem lehetséges, de inkasszózni azért lehet

Fotó: MTI/Balázs Attila

„A veszélyhelyzet ideje alatt megváltozott renddel, de továbbra is működik az igazságszolgáltatás. A bíróságokon új eljárások indíthatóak illetve a folyamatban lévő ügyek folytatódnak. Kizárólag azon ügyek képeznek kivételt, ahol feltétlenül szükséges a személyes megjelenés."

A végrehajtási eljárásokkal kapcsolatban az IM a kormány rendeletét idézte, amely a végrehajtási eljárásokban csekély engedményt adott a munkabérük egy részét, lakásukat, autóikat vesztő adósoknak. Az egyik adminisztratív jellegű: a végrehajtással kapcsolatos iratokat személyesen nem lehet kézbesíteni. Ennél számottevőbb a rendelkezés azon része, amely szerint "helyszíni eljárási cselekmény nem foganatosítható". Ehhez kapcsolódóan felfüggesztették az ingatlanok kiürítését, újabb árverések kitűzését, és a lefoglalt gépjárművek forgalomból történő kivonását a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig.

A pénzelvonásokkal járó végrehajtásokról az IM válasza nem tett említést, csupán annyiban, hogy az adós eddig is létező jogosultságát megnevezte: "egyéb végrehajtási eljárásokban továbbra is biztosítottak a jogorvoslati lehetőségek és a végrehajtás megindulását követően az adós részletfizetést kérhet a végrehajtótól."  Kérdésünk lényegi elemére, hogy a kormány változtatni fog-e ezen, az engedményeket az adósok teljes körére kiterjesztve, nem kaptunk választ.

“Semmiféle könnyítést nem engedélyez”

Megkerestük a végrehajtási eljárásokban közreműködő Magyar Országos Közjegyzői Kamarát, amely azzal hárította a választ, hogy bár végrehajtási eljárásban érdemi lépést a közjegyző tehet, de csak a jogszabályok által lehetővé tett körben, ami semmiféle könnyítést nem engedélyez a folyamatban lévő ügyekben. "A korábban elrendelt végrehajtások esetében a veszélyhelyzetre tekintettel a közjegyzőknek jelenleg nincs módja a végrehajtást felfüggeszteni, a hatályos jogszabályok alapján a közjegyzőnek erre nincsen hatásköre."

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI/Marjai János

Az újonnan előterjesztett végrehajtási kérelmek esetében a közjegyzőt a jogszabályok kötik: ha a végrehajtást kérő végrehajtási kérelme megfelelő, akkor a közjegyző nem tagadhatja meg, vagy függesztheti fel a végrehajtás elrendelését. "Ebben az értelemben tehát a közjegyzőnek nincs mérlegelési lehetősége. A jogosultaknak kell mérlegelniük, hogy kezdeményeznek-e végrehajtást a jelenlegi helyzetben, a közjegyző a jogalkotói akaratnak megfelelően kell, hogy eljárjon" – tudatták.

Átmeneti könnyítést jelenthet számukra az ítélkezési szünet március 15-től történt elrendelése. A kamara tájékoztatása szerint ennek megfelelően nem telnek a szokásos határidők, ha a közjegyzőnél valaki megindít egy eljárást. Ennek jelentősége a fizetési meghagyások esetében az, hogy a 15 napos jogorvoslati határidőt az ítélkezési szünet végéig kitolta. Ezt a kamara a következő esettel illusztrálta: "Ez a fizetési meghagyások esetében például azt jelenti, ha valaki március 11-én átvett a postán egy fizetési meghagyást – például egy ki nem fizetett számlatartozás miatt –, akkor csak 3 nap telt el a szokásos 15 napos ellentmondási határidőből, ami majd akkor folytatódik tovább, ha a jogalkotó megszüntette a rendkívüli ítélkezési szünetet."

"Nehéz helyzetbe került családok"

Az inkasszók megszüntetése érdekében az MSZP hetek óta kampányol. A hiteltörlesztési moratórium bevezetését, a végrehajtások felfüggesztését, a jövedelmekre vonatkozó letiltások, az azonnali beszedések és a követeléskezelők felé való fizetések befagyasztását akarja elérni. "Azzal, hogy a kormány eddig nem hozta meg ezt a döntést sok nehéz helyzetbe került családról feledkezett meg, akik segítségre szorulnak az anyagi és lakhatási biztonságuk fenntartásában" – állapította meg Szakács László szocialista parlamenti képviselő.

Tájékoztatás az egyik végrehajtó iroda oldalán

Tájékoztatás az egyik végrehajtó iroda oldalán

 

A Jobbik szintén a végrehajtások teljes leállítása mellett van. Kedden Z. Kárpárti Dániel országgyűlési képviselő kérdésére azt ígérte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, utánanéz a végrehajtásoknak és tájékoztatást ad.

A végrehajtások teljes felfüggesztése miatt kerestük a Magyar Bírósági Végrehajtói Kart is, de egy hónap elteltével sem válaszoltak.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.