Az SZDSZ egy éve a nyilvánosság előtt zajló ellentétei az idei márciusi küldöttgyűlés óta sem csillapodnak. Miközben jó néhány településen még mindig számottevő önkormányzati pozíciókkal rendelkeznek, jelenleg nehezen elképzelhető, hogy az SZDSZ önálló országos politikai erőként még egyszer parlamenti párttá váljon. A következőkben szabaddemokrata politikusok nyilatkozatai nyomán kíséreljük meg feltérképezni a belső erőviszonyokat, a vezetés rivális csoportjainak helyzetértékelése, ideológiai és politikai nézetei közötti különbségeket, ellentéteket.
"Az SZDSZ 1994 óta rohamosan veszíti el választóit, és a 2002-ben elért öt és fél százalékkal eljutottunk arra a pontra, ahonnan nincs hova hátrálni" - Eörsi Mátyás ügyvivő értékelését aligha vitatja bárki. Az egyes szabaddemokrata csoportok utóbbi hónapokban észlelhető, kapkodásba átcsapó hiperaktivitása tehát érthető, különösen, hogy a következő megmérettetésig alig egy év van hátra. Abban minden forrásunk egyetért, hogy ha az SZDSZ a 2004-es európai parlamenti (EP) választáson nem ér el a tavalyinál jobb eredményt, akkor búcsút inthet még a mostani, jelentősnek semmiképp nem nevezhető politikai szerepének is.
Az EP-választás taktikai szempontjairól alig van vita az SZDSZ-ben: forrásaink szinte kivétel nélkül elfogadják a párt önálló indulását és Demszky Gábor főpolgármester listavezetői helyét (bár néhányan nehezményezik, hogy a főpolgármester ezt "puccsszerűen" jelentette be). Személye alkalmas lehet az EP-választás elvileg jó lehetőségeinek a kihasználására: jövőre nem lesz "élet-halál" kérdés az MSZP-re vagy Fideszre leadott szavazatok száma; kevéssé valószínű, hogy olyan magas lesz a részvételi arány, mint a 2002-es tavaszi választásokon, ami a nagy pártoknak kedvezett. Az SZDSZ elmúlt egyéves szereplése és belső viharai miatt azonban elképzelhető, hogy ilyen feltételek mellett sem érik el a tavalyi eredményt.
Diagnózisok
A jelenlegi vezetés az SZDSZ jelentőségének csökkenését részben a közép-európai liberális pártok visszaszorulásával, illetve eltűnésével magyarázza. "Az SZDSZ rendszerváltáskor megfogalmazott céljai, a szabad piacgazdaság és az emberi jogok érvényesülése több-kevesebb fenntartással természetessé váltak a választók számára, és ilyen-olyan torzulásokkal beépültek a többi politikai erő programjába is" - mondta a Narancsnak az SZDSZ egykori első embere (1992-97), Pető Iván, aki idén május óta a párt Országos Tanácsának (OT) elnöke. Szerinte ez a folyamat zárójelbe tette a kommunista rendszerek ellenzékéből induló közép-európai liberális pártok 1989-90-es sajátosságait. "Ha Szlovénia kivételével minden közép-európai országban tendencia a liberális pártok meggyengülése, akkor okkal feltételezhető, hogy törvényszerűséggel állunk szemben" - mondta, és felhívta a figyelmet arra is, hogy a "nacionalista, etatista, közép-európai értelemben konzervatív" jobboldal egyszerre került szembe a kommunista párt nyugati szociáldemokrácia felé közelítő utódpártjával és a liberálisokkal. "Már 1994 előtt is világos volt, hogy az SZDSZ számára nem járható út az ilyen jobboldallal való együttműködés, ami természetesen beszűkíti a párt mozgásterét, és ennek megvannak a maga kellemetlen következményei."
A Fodor Gábor köré tömörült pártellenzék az SZDSZ népszerűségvesztésének okait a fentiekkel szemben a párt 1996 óta folytatott politizálására vezeti vissza. Fodor szerint 1994-ben helyes döntés volt koalícióra lépni a Horn Gyula vezette MSZP-vel, konfliktussorozat árán is világossá tenni a különbségeket a két kormánypárt között, majd támogatni az 1995-ös gazdasági stabilizációt. "A koalíciókötés után jelentősen növekedett a támogatottságunk, és választóink körében a Bokros-csomag sem okozott akkora megrázkódtatást, mint a szocialista szavazóknál" - értékelte az időszakot Fodor Gábor, aki - az SZDSZ politikáját az elmúlt egy évben a sajtóban élesen bíráló - Bauer Tamáshoz hasonlóan úgy véli, hogy a párt "úttévesztése" 1996-ban következett be. Az SZDSZ "markáns, konfliktusvállaló" jellegének elvesztését Fodor a párt koalíción belüli feleslegessé válásához, míg Bauer Magyar Bálint első miniszteri kinevezéséhez köti. Bauer szerint a korábban az SZDSZ szervezésében kiemelkedő eredményeket produkáló Magyar annak a máig követett koncepciónak a jegyében, mely szerint a szabaddemokratáknak az általuk delegált kormánytagok munkáján keresztül kell megjelenniük a közvélemény előtt, 1996 elejétől "lemondott a pártról", s a zökkenőmentes koalíciós együttműködés érdekében a Horn Gyulával, illetve a szocialistákkal szembeni konfliktusok kerülésére ösztökélte az SZDSZ vezetőit. Bauer és Fodor szerint ennek egyenes következménye lett az egyházügyi államtitkárság Miniszterelnöki Hivatalhoz kerülése, a vatikáni szerződés aláírása, majd a bősi vízlépcső megépítéséhez való rövid életű szabaddemokrata hozzájárulás. Pető Iván ezzel kapcsolatban megjegyezte: kormánypártként "az SZDSZ nem követett el több hibát, mint a többi hazai politikai erő", így a kétségtelen botlások nem szolgálnak elégséges magyarázattal az 1994-es szavazók jó kétharmadának az elvesztésére.
Alternatívák
A Pető Iván irányításával megfogalmazott, az SZDSZ új identitásának meghatározására kísérletet tevő Szabadelvű hitvallás 1999-ben Fodorék mai álláspontjához hasonlóan vélekedett a Horn-kormány működéséről, kijelentve: "Hibáztunk, amikor a koalíciós megállapodás sorozatos be nem tartása után sem mondtuk fel a kormányzati együttműködést." Ebből azonban más-más következtetésre jutott a két csoport: az SZDSZ vezetése Magyar Bálint (1998-2000), majd Demszky Gábor (2000-2001) elnöksége idején az ellenzéki lét által kínált nagyobb mozgásteret kihasználva szorgalmazta a párt önálló politikai pólussá, "harmadik erővé" válását, majd kormányra kerülve a "megbízható koalíciós partner" szerepét szánták maguknak. Bauer Tamás a Szabadelvű hitvallás kritikájában, Fodor Gábor pedig 2000-es elnökjelölti kampányában a Fidesszel szembeni szoros ellenzéki együttműködés mellett tett hitet, amelyben az "ellenzék motorja" az SZDSZ lett volna; és nemhogy egyenlő távolságot nem kellett volna tartani a két nagy párttól, de az alapvető kérdésekben élesebben kellett volna szembemennie a Fidesszel, mint az MSZP. 2002-től aztán mindketten az MSZP-vel szembeni konfliktusvállaló politikát szorgalmazták.
2000 őszére az SZDSZ-nek nem sikerült kimozdulnia a holtpontról; ekkor Demszky Gábor a klasszikus liberális gazdaság- és társadalompolitikához visszatérő, a leendő koalíció ügyét a parlamenti matematikának alárendelő párttá kívánta formálni az SZDSZ-t. Vele szemben a 2000. decemberi elnökválasztáson Fodor a Fidesz-kormány leváltására törekvő, ennek érdekében az MSZP-vel szoros együttműködést kialakító pártot képzelt el. Fodor két és fél évvel későbbi érdeklődésünkre így értékelte Demszky 2000-es színre lépését: "Demszky jelentkezése és az általa vezetett csapat térnyerése a megújulás reményével kecsegtetett volna, a probléma az volt, hogy Magyar Bálint elhibázott stratégiáját kívánták végrehajtani új emberekkel és más eszközökkel."
A két éve Demszky elnöki csapatát erősítő forrásunk szerint "a fodoristák mostani elégedetlensége kétségkívül összecseng a mi akkori álláspontunkkal, ám nem számol a kormánypárti lét által kínált jóval szűkebb mozgástérrel, és megfeledkezik arról, hogy a 2000-ben Fodor Gábor által követelt és a 2002-es kampányban megvalósult szoros ellenzéki szövetségnek egyenes következménye a mai helyzet". Pető Iván szerint Fodor és Bauer három évvel ezelőtti és mai álláspontja azt jelzi, hogy az SZDSZ-ben "nincs valódi, koherens programmal és következetesen vállalt elvek mentén fellépő belső ellenzék", hiszen az OT-elnök szerint mással nemigen lehetne magyarázni a szocialistákhoz való közeledés egykori híveinek mai "verbális MSZP-ellenességét".
Bauer Tamás viszont úgy látja: "A mai magyar politikai színtéren az SZDSZ áll a legkövetkezetesebben szemben az antiliberális jobboldallal, törekvéseit csak a szocialistákkal szövetségben tudja érvényre juttatni, de más gazdaságpolitikát képvisel, mást gondol az állam szerepéről, mint az MSZP, ezért csak olyan koalíciós kormányzásnak van számára értelme, amelyben legalább részlegesen érvényesülnek gazdaság- és társadalompolitikai elképzelései." Bauer visszautasította az őt és Fodort következetlenséggel vádoló állításokat. "A mi álláspontunk a liberális politika folytatásának rendeli alá a másokhoz fűződő kapcsolatokat. Ennek első lépése a jobboldallal szembeni szövetség a szocialistákkal, a második a koalíción belül határozott liberális politika, vállalva a koalíciós konfliktusokat."
Kormányon
A szabaddemokraták 2002-es koalíciós tárgyalási stratégiája, az általuk kapott minisztériumok száma és elosztása az elmúlt egy évben ismétlődő kritika tárgya. Bauer Tamás szerint az SZDSZ-nek a kampány során előtérbe állított területeket (az egészségügy, az adócsökkentés, valamint a korrupcióellenes harc) kellett volna favorizálni; ennek megfelelően a párthoz szorosan kötődő politikusokat az egészségügyi, a pénzügyi vagy gazdasági, valamint az igazságügyi tárca élére állítani; Ungár Klára kívánatosnak tartotta volna a honvédelmi tárca megszerzését.
"Az SZDSZ-es vezetésű minisztériumok és a kampánytémák egybeesése azon jól csengő Bauer-tételek egyike, melyeknél kidolgozójuk megfeledkezik arról, hogy az SZDSZ 2002-ben nem kapott lehetőséget a kormány feletti dominancia megszerzésére" - mondta a Narancsnak Pető Iván, aki szerint tudomásul kell venni, hogy a kormányváltásra szavazók 90 százaléka nem a liberális szellemű reformokra, hanem a szocialisták jóléti rendszerváltás ígéretére szavazott. "Ebben a helyzetben az egészségügy liberális szellemű reformja keresztülvihetetlen, hiszen szemben áll nemcsak az összes többi parlamenti párt, de az ágazati érdekcsoportok véleményével is."
A párt belső ellenzékéhez tartozó forrásunk megerősítette: a 2002-es kormányalakítás során Fodornak feltett szándéka volt a házelnöki cím megszerzése. Kérdésünkre Fodor ezzel kapcsolatban elmondta: a házelnöki széket nem saját maga, hanem az SZDSZ számára kívánta megszerezni, mint a demokratikus közélet Fidesz-kormányzás utáni helyreállításának szimbólumát, Ungár Klára pedig kijelentette: ő vetette föl Fodor nevét lehetséges házelnökjelöltként. A második közjogi méltóság szabaddemokrata kézbe kerüléséből nem lett semmi, amit a párton belüli elégedetlenek többsége azzal magyaráz, hogy "az SZDSZ egyetlen stabil tárgyalási pozíciója Magyar Bálint oktatási bársonyszéke volt, holott az oktatás nem szerepelt a párt választási kampánytémái között". Pető Iván határozottan cáfolta, hogy a szabaddemokrata tárgyaló delegáció Magyar oktatási miniszteri címéért "áldozta volna föl" a házelnöki pozíciót. "Személy szerint alkalmasnak tartom Fodor Gábort erre a feladatra, ám egy idő után ragaszkodni ehhez az elképzeléshez a valóságtól elrugaszkodott ötlet lett volna, hiszen a poszt hagyományosan a legnagyobb párt jelöltjét illeti. Ezt valószínűleg Fodor is belátta, aki - szemben velem - mindvégig részt vett a tárgyalásokon." Az OT-elnök szerint a kérdés emlegetése a Fodor állítólagos háttérbe szorításáról szóló legendák közé tartozik. "Kuncze Gábor az igazságügyi államtitkári, a parlament alkotmányügyi bizottsága elnöki és a környezetvédelmi miniszteri posztra is felkérte Fodort, aki mindezeket visszautasította." Pető felhívta a figyelmet arra is, hogy az SZDSZ EP-listáján Demszky Gábort a tervek szerint Fodor Gábor követi másodikként, ami szerinte szintén Fodor állítólagos mellőzöttségének a cáfolata (a párton belüli elégedetlenek egyelőre nem tekintik befejezett ténynek Fodor Gábor indulását). Több, Fodor köréhez tartozó forrásunk szerint egyébként az EP-kampány miatt közeledés indult el Fodor és a Demszky vezette, az SZDSZ-en belül önálló centrumot képező fővárosi liberálisok között, ám városházi forrásaink ezt az állítást nem erősítették meg; Demszky Gábor nem kívánt az SZDSZ belső konfliktusáról nyilatkozni.
Frusztráció
A nyilvánosság elé 2002 őszén, közvetlenül az önkormányzati választás után kerültek az SZDSZ belső konfliktusai. Kis János és Hack Péter nyári távozása érzékeny veszteséget jelentett, az október végén napvilágra került "Bauer-ügy" pedig egyértelműen jelezte a szabaddemokraták megosztottságát.
Bauer Tamás 2002-ben háromszor nem lett az SZDSZ országgyűlési képviselője: a párt országos listájának 16., befutó helyére sorolt honatya először februárban cserélt helyet az eredetileg 21. Kovács Kálmánnal, későbbi miniszterrel; a budapesti SZDSZ-listát vezető Demszky Gábor lemondása után Mécs Imre, majd októberben, Zwack Péter távozása után Mézes Éva lett a frakció tagja. A Bauerről szóló döntésekről Pető Iván lapunknak elmondta: a listaállításnál, illetve Demszky lemondása után támogatta Bauer frakciótagságát, ám a kormánypártok parlamenti munkájáról a sajtóban megfogalmazott baueri bírálat után úgy látta, hogy "akit ennyire személyes érzelmek mozgatnak közéleti megnyilvánulásai során, az nem alkalmas politikusnak".
"A 2002 nyarán gyakorolt kritikám nem 'személyes sértettségből' fakadt, csak éppen Pető Ivánra is vonatkozott, és mindezt akkor is elmondtam volna, ha bekerülök a parlamentbe - mondta erről Bauer Tamás, hozzátéve - Ha ott lennék, akkor is nagyon sok lenne a vita, de ezek a frakcióban folynának, és ritkán kerülnének nyilvánosságra. Így a távollétemben megszületnek a döntések, és azok sokszor ártanak az SZDSZ-nek. Az ilyen döntéseket elsősorban az OT-ben bírálom, de jobb híján a sajtóban is." Fodor Gábor szerint "a pártvezetés a hónapokon át tartó kiszorítósdival ellenséget csinált Bauer Tamásból, holott integrálásával megelőzhetett volna egy csomó bonyodalmat".
Pető Iván ezzel szemben úgy gondolja, hogy Bauer tavaly nyári viselkedése integrálhatóságának felülvizsgálatára késztette. "Bauer Tamást minden alkalommal a demokrácia játékszabályait betartva szavazta ki a többség a parlamenti helyről. Nem a pártvezetés úgymond cselszövésére kell magyarázatot adni ebben az ügyben, hanem arra, hogyan képviselhet valaki egy pártot, aki saját frakciótársai többségének szimpátiáját sem tudja soha megnyerni, illetve hogyan képzeli a demokrácia működését az, aki a demokratikus döntéseket, ha neki nem tetszenek, nem tartja érvényesnek" - indokolt Pető. Bauer Tamás megjegyezte: képviselővé válásának megvétózása egy folyamat végét jelezte csupán; közte és a pártvezetés között a kapcsolat gyakorlatilag a listaállítás 2002. februári eldöntésekor megszakadt.
Az ellentétek másik forrása a pártvezetés és Fodor Gábor viszonya. A Fodorral és támogatóival szembeni kifogások a D-209-es ügy tájékán sokasodtak meg; főként amiatt, hogy a frakció első döntése Medgyessy Péterről (amelyben megvonták a bizalmat a kormányfőtől) pillanatok alatt kiszivárgott. A pártellenzékhez tartozó politikusok többsége úgy véli: a Fodort és Gusztos Pétert kiszivárogtatással vádoló pártvezetés "az SZDSZ két döntése nyomán kialakult komikus helyzetet igyekezett leszűkíteni az információk kikerülésének tényére". (AZ SZDSZ másodjára - feltételekkel - támogatta Medgyessyt.)
"A kiszivárogtatások és a Szabad Tanácskozás megszervezése annak a folyamatnak a része, melynek során az úgynevezett pártellenzék az EP-választások elvesztésére játszik, hogy megteremtődjenek Fodor Gábor pártelnökségének feltételei" - véli Pető Iván, aki a Narancsnak "morálisan tarthatatlan és cinikus magatartásnak" nevezte Fodorék politikáját. Pető Iván Fodorékat a pártvezetés pozícióinak megszerzése céljából létrejött érdekcsoportként definiálta - Bauer Tamás ezzel szemben az OT-elnök szerint átgondolt és saját maga által komolyan vett, bár doktriner elképzelésekkel lép föl az SZDSZ jelenlegi politikájával szemben. "Sajnálatos, hogy az SZDSZ-ből szinte akadálytalanul áramlanak ki az információk" - véli Eörsi Mátyás. Szerinte a szabaddemokratáknak fegyelmezettebben kellene használniuk a nyilvánosságot a párton belüli viták rendezéséhez, és elvárható, hogy a nyilatkozó közéleti szereplők a nevüket adják a párt belügyeiről elmondottakhoz.
Patthelyzet
A március első hétvégéjén megtartott tisztújító küldöttgyűlés delegáltjai két elnökjelölt közül választhattak, de három programmal ismerkedhettek meg. Az elnöki pozíciót 2001 nyara óta betöltő Kuncze Gábor az SZDSZ-es tárcák működésének támogatására, a sikerek kommunikálására, valamint a közelgő áprilisi népszavazás előtt a párt européer mivoltának hangsúlyozására épített. Bauer és Fodor programja közös volt a kormányon belüli markánsabb megjelenés követelésében, a választási ígéretekhez passzoló tárcák birtoklásának fontosságában (szemben a megszerzett, "pénzköltőnek" minősített minisztériumokkal), továbbá az MSZP-től határozottan elütő SZDSZ-arcél kialakításának fontosságában; ám ideológiai szempontból a két program rendkívül távol áll egymástól. A liberális közgazdász Bauer a szocialisták "jóléti rendszerváltást" ígérő programjával szembeni túlzott puhaságot vetette az SZDSZ vezetőinek szemére (ennek elmaradása miatt tartja irreálisnak a párt mostani, adócsökkentésre vonatkozó követelését is; lásd Fordulat vagy késő bánat? című keretes írásunkat), és máig határozott követelése, hogy az ország versenyképességének javításához szükséges liberális gazdaságpolitikai fordulat garanciájaként egy prominens szabaddemokrata politikus (Kuncze Gábor) pénzügy- vagy gazdasági miniszterként vállaljon szerepet a kormányban, az SZDSZ pedig ne szavazza meg a liberális gazdaságpolitikai célokkal ellentétes gazdasági jogszabályokat és a költségvetést. Fodor Gábor a korrupcióra, a szegénységre és a környezetvédelemre helyezte a hangsúlyt. Az eltéréseknél - mint azt a két érintett a Narancs kérdésére kifejtette - azonban fontosabb volt, hogy a programok beterjesztői hasonlóan rossznak ítélik meg az SZDSZ koalíciós szereplését.
Fodor - akkori indoklása szerint azért, mert nem akarta megosztani a párt tagságát - nem indult elnökjelöltként; korabeli hírek szerint mind ő maga, mind hívei megkísérelték lebeszélni Bauer Tamást, hogy elinduljon Kunczéval szemben. A későbbiek fényében bizonyosnak tűnik viszont, hogy az esélytelenül induló Bauer és a pártvezetés küzdelméből Fodor és hívei kerültek ki nevető harmadikként: az ügyvivői testületbe Fodor és Gusztos mellett a Kuncze és Fodor programjának szintézisét és a szemben álló csoportok közötti megegyezést szorgalmazva került be Ungár Klára, Béki Gabriella és Csőzik László (Csőzik és Gusztos bejutása az SZDSZ Új Generációja térnyerését is jelzi), akik - Szent-Iványi Istvánnal kiegészülve - megfelelő részvételi arány esetén akár többséget is alkothatnak a párt vezető testületében. Ebben segítségükre lehet, hogy értesüléseink szerint három további ügyvivői testületi tag, Eörsi Mátyás, Kis Zoltán és Wekler Ferenc az éppen aktuális ügyektől teszi függővé, hogy Fodorékat vagy a Kovács Kálmán, Kuncze Gábor és Magyar Bálint, valamint a Pető Iván májusi OT-elnökké választása után az ügyvivői testületbe került Horn Gábor által képviselt pártvezetést támogatja-e.
Miközben az SZDSZ működésén nem érződik, hogy akár a párt vezetőinek, akár az ügyvivői testület Fodor köré gyülekező eseti többségének érdemi, a gyakorlatban is hasznos ötletei volnának arra, hogy a párt elmozduljon a parlamenti küszöb környékéről, a patthelyzet - a jelek szerint - mindkét felet rohamos látszatcselekvésre sarkallja; legalábbis erről tanúskodik az OT ügyrendjének Pető Iván által kezdeményezett megváltoztatása (lásd Casus belli című keretes írásunkat), illetve az erre hivatkozva - többek között Bauer Tamás, Ungár Klára és Molnár Péter előadásaival és Fodor Gábor részvételével - megtartott Szabad Tanácskozás számunkra meglehetősen terméketlennek tűnő vitája. "Nyakunkon az EP-választás, cselekedni kell, mert a jelenlegi pártvezetés nem tud többet kihozni az SZDSZ-ből" - fogalmazott kérdésünkre az ügyvivői testület Fodor Gábor köréhez tartozó tagja.
Az SZDSZ 1996 óta a politikai létminimumon vegetáló párttá küzdötte le magát. Az viszont kérdéses, hogy a "belső ellenzék", melynek prominensei (a párt jelenlegi vezetőihez hasonlóan) az SZDSZ elmúlt évtizedének meghatározó figurái voltak, mennyiben hozna valódi megújulást a kisebbik kormánypárt számára. Az MSZP és az SZDSZ szimbiózisa az önkormányzatok jelentős részében befejezett tény; egy éven belül eldől, hogy ez a tendencia országosan is megvalósul-e, vagy a szabaddemokraták a siker (ami nem több a parlamentbe jutásnál) legalább minimális reményével önállóan vágnak-e neki a 2006-os országgyűlési választásnak.
Casus belli
A pártvezetés a következő hónapokra célul tűzte ki az SZDSZ alapszabályának módosítását, amit Pető Iván kérdésünkre azzal indokolt, hogy ideje kiküszöbölni a mozgalmi politizálás egyes jegyeit máig őrző SZDSZ működésének a "funkcionális zavarait". A vezető testületek létszámának tervezett csökkentése mellett a tervek szerint sor kerül a tagfelvétel és a tagság megszüntetésének szabályozására. Ebbe a folyamatba illeszkedett az OT júniusi határozata, melynek értelmében a korábbi gyakorlattól eltérően a testület ülésein ezentúl csak meghívással vehetnek részt a pártnak OT-be nem választott vagy delegált tagjai. A szabály kiváltotta az OT-üléseken korábban rendszeresen részt vevő nem OT-tagok és a pártellenzék rosszallását. Előbbiek a módosításra a már említett Szabad Tanácskozás megszervezésével válaszoltak. A szervezők egyike kérdésünkre tagadta, hogy párton belüli ellenzéki rendezvényről lett volna szó, szerinte a tanácskozás az "SZDSZ hiányzó belső közéletének pótlása érdekében" jött létre.
Pető Iván szerint nincs közvetlen összefüggés az OT ügyrendje és a Szabad Tanácskozás között. "Ha ez az eset nem jön kapóra, nyilván másra hivatkozva jön létre a tanácskozás. A gyűlésezők egy részének jóhiszeműségét nem kétségbe vonva is nyilvánvaló, hogy Bauer és az ún. pártellenzék szempontjából csak ürügy az OT üléseinek nyilvánossága, a cél Fodor Gábor pártelnöksége; hiszen azt egy átlagos ismerettel rendelkező politikus is tudja, hogy abszurd és álságos egy választott párttestület ülésén a részvételt minden párttag számára alanyi jogként biztosítani."
Fordulat vagy késő bánat?
Az SZDSZ önálló erőként történő fennmaradása szempontjából döntő lehet a 2004-re tavaly elfogadott adótábla múlt heti visszavonása és Kuncze Gábor emiatti tiltakozása. Az SZDSZ tavalyi, adócsökkentésre vonatkozó választási ígéretét keresztülhúzhatja a kormány mostani lépése. Kuncze a Magyar Hírlapnak adott múlt heti interjújában azzal indokolta a koalíció jövőjét megkérdőjelező álláspontját, hogy "az MSZP programpontjai teljesülnek, az SZDSZ céljai viszont nem". Interjújában jelezte: a kialakult helyzetben az SZDSZ ügyvivői testülete, illetve az OT támogatását fogja kérni álláspontjához.
Úgy tudjuk, az ügyvivők többsége felsorakozik a pártelnök mögé. Az általunk megkérdezett, Fodor Gáborhoz közel álló politikusok üdvözölték Kuncze kiállását. Mint elmondták, a pártelnök "egy nagyon fontos lélektani határt lépett át" a bejelentéssel, és világossá tette, hogy fontosabbnak tartja a szabaddemokraták alapvető gazdaságpolitikai céljainak érvényesülését, mint a párt további, e célok teljesülése nélkül értelmetlen koalíciós részvételét. Ungár Klára szerint Kuncze Gábor az SZDSZ ügyvivői testületének álláspontját képviselte, amikor a koalíció jövőjét eldöntő kérdésként értékelte az adócsökkentés és a liberális gazdaságpolitika kérdését. Az ügyvivői testület lapzártánk után (kedden) tartandó ülése várhatóan egységesen támogatja Kuncze álláspontját.
Bauer Tamás szerint viszont az SZDSZ adócsökkentési törekvései a kormány eddig követett gazdaságpolitikája tükrében mostanra irreálissá váltak. Bauer a bajok gyökerét abban látja, hogy "a Fidesz és az MSZP mellé az SZDSZ is beszállt a tavalyi választási ígérgetésbe a diplomás-minimálbér tervével", majd nem igyekezett mérsékelni a száznapos program intézkedéseit. "A másfélszeres közalkalmazotti béremelés, a tizenharmadik havi nyugdíj, az ingyenes tankönyv, az óvodások ingyenes étkeztetése és egy sor más lépés nem egy liberális, de nem is egy modern szociáldemokrata program részei, hanem egy univerzális gondoskodást ígérő, idejétmúlt gondolkodás elemei. Adócsökkentésnek csak akkor van realitása, ha el lehet érni számos ilyen ígéret visszavonását" - mondta érdeklődésünkre Bauer, aki szerint - bár Kuncze bejelentése akár saját tavalyi álláspontja utólagos igazolásának is tekinthető - az SZDSZ mostani követelése nem több, mint a liberális gazdaságpolitika feladása miatti "késő bánat".
