A jelek szerint egy, a HVG-ben megjelent olvasói levél szolgáltat ürügyet arra, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) megtépázott tekintélye végleg az enyészeté legyen. Magyarország közjogi méltóságai még lapzártánkkor is azon vitatkoztak, hogy Vörös Imre alkotmánybírónak jogában állt-e olvasói levelet publikálnia a testület tagjainak hivatalban maradásáról. A testület egyfelől úgy foglalt állást, hogy még a bíróknak is lehet véleményük, másfelől úgy döntött, érvényben hagyja azt a titkos határozatot, melyben - véleménye miatt - tisztségéhez "méltatlan" magatartással vádolja Vörös Imrét.

Minden a horni audienciával kezdődött. Január közepén a miniszterelnök - még az alkotmánybíró-választás előtt - találkozóra hívta az Ab tagjait. A meghívásra Sólyom László, a testület elnöke a bírák megkérdezése nélkül igent mondott, a testület tagjait egy januári péntek délután csupán arról értesítette főtitkára útján, hogy "a kormányfő beszélni kíván velük". A hét végét abban a hiszemben töltötték a bírák, hogy Horn Gyula tesz látogatást az Alkotmánybíróságon. Arról, hogy ők lesznek kénytelenek libasorban bevonulni a miniszterelnöki dolgozószobába - néhány héttel, hónappal mandátumuk lejárta előtt - csak a testület soron következő ülésén értesültek. Lett is nagy felzúdulás a házban. Végül - január 19-én - abban maradtak az alkotmánybírák, hogy az Ab 1998-as költségvetéséről (bár pénzt nem akartak kérni), az Ab-ről szóló törvények átfogó módosításáról (bár nem bíztak benne, hogy a parlamenti ciklus végén ebből új jogszabály lenne) és mandátumuk meghosszabbításáról tárgyalnak a kormányfővel. A bírák lapzártánkkor kiadott kommünikéje szerint az Ab tagjainak többsége úgy emlékezik, hogy Vörös Imre a január 19-i megbeszélésen nem adott hangot "különvéleményének".

A január 20-i találkozó után tartott sajtótájékoztatón Horn Gyula kormányfő közlékenyebb volt, mint a zártkörű megbeszélésen: elárulta, személy szerint támogatná a bírák hivatalban maradását. Ezzel a miniszterelnök mintegy magyarázatot adott a különböző tévéhíradókat nézőknek, miért is álltak sorba dolgozószobája előtt a nagy tekintélyű testület ősz tagjai.

A Horn-Sólyom-találkozó után a bíróválasztás módjáról és a bírói mandátumok 9-ről 12 évre emeléséről, illeve a hivatalban lévők működési idejének prolongálásáról megszülettek a törvényjavaslatok, koalíciós frakciók egyeztettek, ellenzék széthúzott, végül az egészből nem lett semmi. Annyi történt "csupán", hogy megválasztottak két - a parlamenti képviselők számára - ismeretlen jogászt alkotmánybírónak, ezzel részben megsemmisítve Sólyom Lászlónak a testület kiüresedésére felépített érvrendszerét (Sólyom ti. erre hivatkozva tartotta indokoltnak a mandátumhosszabbítást).

A HVG február 7-i számában Vörös Imre alkotmánybíró olvasói levelet tett közzé, melyben egyet nem értését fejezte ki a testület mandátumhosszabbítást kérő indítványával. "Egyedi választáson alapuló tisztség törvénnyel való meghosszabbítása tehát fából vaskarika. (...) A választás egyedi aktusát megkerülő meghosszabbítás megítélésem szerint túlmenne a jogállamiság, a jó ízlés és a közéleti morál határain, a 9 éven túli alkotmánybírói működésem legitimitása pedig kétségbe vonhatóvá válna" - fejtegette Vörös Imre. (Lásd még: A talár ára, MaNcs, 1998. február 12.)

Annak ellenére, hogy a Hornnal való találkozást több alkotmánybíró megalázónak érezte, Vörös Imre "renitens magatartása" mellett nem mehetett el szó nélkül a taláros testület. Egy március elejei ülésen Sólyom László előterjesztése alapján - Vörös Imre távollétében - a bírót elmarasztaló határozatról tárgyalt az Ab. (Ne feledjük, a mandátum-hosszabbítást elsősorban Sólyom László elnök ambicionálta.) A dokumentumot, amelyen február 16-i dátum szerepel, végül március 17-én írták alá az alkotmánybírák. Ekkor már Vörös Imre is részt vett a teljes ülésen, de neki még betekintésre sem adták át a titkosított határozatot.

A határozat hosszasan sorolja, hogy Vörös Imre mely alkalmakkor nem fejtette ki a hivatalban maradásról véleményét: nem fejtette ki január 26-án és február 2-án a teljes üléseken, viszont kifejtette február 7-én a HVG-ben. "(...) a nyilvánosság előtt is az Alkotmánybíróság álláspontjaként és javaslataként ismert megoldást olyan jelzőkkel minősítette, amelyek az Alkotmánybíróság testületére nézve szakmai és erkölcsi szempontból is súlyosan sértőek, (...) az alkotmánybírói tisztséghez méltatlan",áll a határozat végén - Vörös szavaival - a vád. Szabó András - aki azóta távozott a testülettől - és Németh János kiegészítette a határozatot. Előbbi a "méltatlanságot" erkölcsi minősítésnek nevezte, amely nem tartozik a testület hatáskörébe, utóbbi pedig magát a kifejezést kívánta volna törölni a szövegből.

Alkotmánybíró "méltatlanságát" kimondani olyan, mint a miniszter, kormányfő politikai felelősségét megállapítani. Alkotmánybíró akkor válik "méltatlanná" tisztére, ha például jogerős bírói ítélet bizonyítja, hogy bűncselekményt követett el. "Talán egy olvasói levél nem tartozik ebbe a kategóriába" -nyilatkozta Vörös Imre. A bírák eltávolításának módja az, hogy méltatlanságukat kimondják; ezt követheti kizárásuk. A testület hétfői teljes ülésén - a MaNcs információi szerint - Vörös Imre eltávolítása is szóba került. Nem először. Vöröst már 1991-ben is megpróbálták kizárni a testületből, amikor sofőrje súlyos közlekedési balesetet okozott. Annak idején két teljes ülés foglalkozott Vörös Imre felelősségével sofőrjének balesete kapcsán, s egy bírótársa lemondásra szólította fel. Vörös akkor is, most is hárított.

A hétfői tanácskozás érdekessége, hogy Vörös Imre állítása szerint Sólyom László elnök elismerte: a bíró még a HVG-nek küldött olvasói levél előtt tájékoztatást adott arról, hogy nem ért egyet a mandátummeghosszabbítással. "Vagyis megdőlt a vád", fogalmazott Vörös, "hiszen a titkos határozat arra épült, hogy először nem az Ab-vel, hanem a nyilvánossággal osztottam meg véleményem." A február 16-i keltezésű elmarasztaló határozatot egyébként Vörös Imre hétfőn (április 20-án) ismerte meg. Miután Sólyom elismerte, hogy tudott Vörös véleményéről, utóbbi kérte a határozat megsemmisítését, felajánlva, hogy "ha nincs határozat, akkor hallgat".

Az Ab kompromisszumos megoldást választott: nyilvánosságra hozta a titkos határozatot, de nem érvénytelenítette. Viszont kiadott egy közleményt, melyben kifejtette, hogy nem Vörös Imre véleménye, hanem a véleményalkotás módja miatt dorgálta meg a bírót. Utóbbival kapcsolatban már ismerjük Sólyom László "vallomását".

Hogy mi lehet a történet hátterében, azt a nyilatkozó alkotmánybírák sem tudják. Kampány az Ab ellen, vágják rá kapásból néhányan, mivel ebben az évben még három bíró (Sólyom László, Kilényi Géza és Ádám Antal) megbízatása jár le. Személyes ellentétek, mondják többen: Vörös és Sólyom az első perctől kezdve ellenfelek voltak, s nyolc év alatt rengeteg feszültség halmozódott fel közöttük.

Racionális magyarázat nincs -adja a legegyszerűbb magyarázatot Vörös Imre.

Mucsányi Marianna