Vonattal utazik Cseh Katalin Brüsszelbe, mert ez környezetbarátabb megoldás, mint a repülés

  • narancs.hu
  • 2019. június 10.

Belpol

„Felelős európai döntéshozóként azért kell dolgoznunk, hogy ne legyen sokkal drágább, sokkal nehezebb és sokkal kevésbé biztonságos környezetkímélő módon élni” - fogalmazott.

„Tudtátok, hogy vonatozni sokkal környezetkímélőbb, mint repülni? És azt is tudtátok, hogy Budapestről Brüsszelbe vonatozni tízszer annyi időbe, négyszer annyi pénzbe és ezerszer több bürokratikus szerencsétlenkedésbe kerül, mint a fapados géppel átreppenni? Vagy arról hallottatok már, hogy a vonaton utazóknak nem jár ugyanaz az európai utasbiztosítás, mint azoknak, akik repülővel közlekednek?

Én most azért vonatozok több mint húsz órán és négy átszálláson át Brüsszelbe, hogy felhívjam erre a tarthatatlan helyzetre a figyelmet. Kövessetek instán is, ahol élőben közvetítem a történéseket! Mert vegyük tudomásul: ez nem normális. Felelős európai döntéshozóként azért kell dolgoznunk, hogy ne legyen sokkal drágább, sokkal nehezebb és sokkal kevésbé biztonságos környezetkímélő módon élni. Csak így tudjuk elérni azt, hogy minél többen gondoljanak bolygónkra és környezetünkre a hétköznapok során is!” – olvasható a frissen megválasztott EP-képviselő Facebook-bejegyzése.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.