Wekler Ferenc 1998 óta parlamenti alelnök, az SZDSZ ügyvivõje, és 2002 októberétõl szülõfaluja, a baranyai Mecseknádasd polgármesteri tisztét is betölti. Mint az képviselõi vagyonnyilatkozataiból tudható, Wekler az Országgyûlés egyik legvagyonosabb tagja. A Heti Világgazdaság egy 1995-ös cikke szerint figyelme azután fordult az üzleti élet felé, hogy az 1994-es kormányváltást követõen nem jutott állami hivatalhoz. A családi cégcsoport dél-dunántúli terjeszkedésérõl a 90-es évek közepe óta cikkezik a sajtó: Wekler építõipari cégek létrehozásával és megvásárlásával, késõbb egy kereskedelmi és egy élelmiszer-ipari vállalat privatizációjával alapozta meg a família vagyonát; készpénzvagyona, ingatlanjai és kinnlevõségei is százmilliós értéket képviselnek.
Be a fõsodorba
A szabaddemokrata politikus tavaly tavasszal került ismét a figyelem középpontjába, miután a Magyar Nemzet egy terjedelmes írás részeként Wekler volt feleségére hivatkozva lényegében családon belüli erõszak elkövetésével vádolta meg. Anélkül, hogy az erõsen bulvárízû történet és az azóta is zajló sajtóper részleteibe jobban belemennénk, annyi a mostani történet szempontjából megemlítendõ, hogy Wekler (már a válópert követõen) sikeresen elperelte volt felesége házát, az asszonyt pedig - aki csak a pervesztés után, évekkel az állítólagos eseményeket követõen fordult a sajtóhoz a bántalmazásos történettel - a bíróság elsõsorban éppen az eltelt idõre hivatkozva marasztalta el rágalmazás miatt, elsõ fokon.
Néhány nappal a sajtóperben hozott ítéletet követõen a Magyar Nemzet cikksorozatot indított a Wekler Ferenc által elnyert állami támogatásokról. A cikkek fõ megállapítása az volt, hogy a parlament alelnökének az állam százmilliós nagyságrendû (elõször 130, mára 270 millió forintnyira duzzadt) vissza nem térítendõ támogatást juttat szõlõtelepítésre. (A pontos összeg megállapítását nehezíti, hogy a családtagok vagyonnyilatkozatai nem nyilvánosak, így nem tudható pontosan, hogy mely parcellák vannak a família birtokában, és a földek bérlõinek érdekeire hivatkozva Wekler is elzárkózott a pontos összegek megnevezésétõl.) A politikus nem tagadta, hogy a napilap értesülései helytállóak, de egyrészt annak bosszújával magyarázta az ügyet, továbbá azzal védekezett, hogy nem sértett jogszabályt az állami támogatás felvételével. Sõt: mivel a szubvenciót a feltételeket teljesítõ pályázók hozzá hasonlóan automatikusan elnyerték, a kapcsolatrendszerét sem kellett igénybe vennie.
A képviselõk jogállásáról szóló törvény szerint azonban az Országgyûlés alelnökeként Wekler eleve nem folytathatna "keresõ foglalkozást", sõt, a szerzõi jogi védelem alá esõ tevékenységet kivéve semmilyen díjazásban nem részesülhet. Nem most szegte meg tehát a törvényt, hanem évek óta összeférhetetlen és jogszabálysértõ a tevékenysége, ha akár polgármesterként, akár cégeinek vezetõjeként egyéb jövedelmei vannak (lásd keretes anyagunkat). Az alelnöknek az az állítása sem állja meg a helyét, miszerint azzal sem követett el semmi törvénybe ütközõt, hogy idén februárban a készülõ bortörvényhez módosító javaslatot nyújtott be, melyben azt kezdeményezte, hogy a Tolna megyei Mórágyot (ahol tavaly jelentõs méretû szántót vásárolt szõlõtelepítési célra) a tolnai borvidéktõl sorolják át a rangosabbnak tartott szekszárdihoz. Mindez ugyanis a terület és az ott megtermelt szõlõ felértékelõdését jelenti, márpedig a képviselõk nem használhatják a tisztségüket a saját anyagi gyarapodásuk elõsegítésére.
Belturbulenciák
Az összeférhetetlenséget az SZDSZ elnöke is érzékelhette, bár úgy vélte, Wekler nem sértett törvényt. Kuncze Gábor akkor sem a jogszabályokra hivatkozott, amikor még az ügyvivõ testület ülése elõtt az eset valószínû politikai következményeirõl beszélt; ehelyett az indoklást elkenve utalt az SZDSZ érdekeinek védelmére. A kilátásba helyezett retorzió fényében aztán nem kis meglepetést keltett, hogy múlt keddi állásfoglalásában a testület beérte a bevezetõben említett halk kéréssel. A Narancs információi szerint a körülményekhez képest igencsak finom hangú nyilatkozat egyáltalán nem tükrözi az ügyvivõ testület ülésén történteket.
Lapunk több forrásból úgy értesült, hogy az igen feszült és gyakran személyeskedõ hangvételû tanácskozáson Wekler az ügyet ismét a volt felesége és a szintén pervesztes napilap bosszújaként próbál-ta láttatni, és azzal fenyegetõzött, hogy a nyilvánosság elõtt eleveníti fel például Magyar Bálint ingatlankölcsönét (amit tavaly a pártban szintén nem követett felelõsségre vonás), ha az ügyvivõ testület rajta akarna példát statuálni. Egyik forrásunk szerint emellett Wekler finoman körülírta, hogy megfelelõ gazdasági pozícióért cserébe esetleg hajlandó lenne lemondani a mandátumáról, ennek megvitatására azonban már nem került sor. Kuncze ugyanis letett Wekler megregulázásáról, miután érzékelte az ügyvivõk többsége, de elsõsorban Magyar Bálint és Horn Gábor ellenállását, akik nem akarták, hogy az ügy további hullámokat verjen. A Narancs információi szerint a felszólalók közül Béki Gabriella és Ungár Klára ítélte el élesen Weklert, utóbbi kilátásba helyezve, hogy véleményét a nyilvánosság elõtt is fenntartja. (Az ügyvivõ testület ülésérõl hiányzott Csõzik László, Fodor Gábor, Gusztos Péter és Szent-Iványi István.) Az ülésen történtek mellett arról kérdeztük volna Kuncze Gábort, hogy kormányra kerülésük esetén a mostani ellenzéki politikusok a Wekler-affér kezeléséhez hasonló finom bánásmódra számíthatnak-e, de a párt elnöke nem reagált megkeresésünkre.
"Az ügyvivõ testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy (É) ami törvényes, az egyben erkölcsös is" - kifogásolta a párt vezetésének a Wekler-ügyre adott válaszát az SZDSZ-bõl való kilépését indokló levelében az író Eörsi István. Azt, hogy a politika és a morál kapcsolata, illetve határai a rendszerváltó Magyarországon tisztázatlanok, persze nem Wekler Ferenc sikeres szõlõtelepítési programja óta tudjuk: hasonló viták zajlottak le például Magyar Bálint tavaly nyári 30 milliós ingatlankölcsöne, Gyurcsány Ferenc eredeti tõkefelhalmozása, vagy éppen Medgyessy Péter eltitkolt ügynökmúltja kapcsán is. Igaz, a Wekler-ügyhöz nem annyira nehéz iránytût találni, amint erre Bauer Tamás és Gusztos István is utalnak az SZDSZ országos tanácsának rendkívüli ülését kezdeményezõ minapi levelükben. Bauerék a fenti törvényi kifogások hangoztatása és Wekler lemondatásának sürgetése mellett a párt vezetõ politikusaira nézve szigorúbb összeférhetetlenségi szabályok bevezetését tartják szükségesnek. Az SZDSZ-ben ugyanakkor többen kifogásolják, hogy az országos tanács ülését kezdeményezõ levél megelõlegezi a meghozandó határozatokat, a párt vezetése pedig lapzártakor nem kíván érdemben foglalkozni a javaslattal.
Természetesen Wekler Ferenc véleményére is kíváncsiak voltunk, de õ nem kívánt lapunknak nyilatkozni. Pedig egyebek mellett válaszolhatott volna arra a kérdésre, hogy ha nem a saját anyagi érdeke miatt lobbizott a fent említett Mórágy átsorolása mellett (bár ezt ebben a formában sosem cáfolta), akkor miért nem tette meg ugyanezt más falvakért. Wekler indítványa végül nem került a parlament elé, ám a borvidékek határainak kijelölése késõbb minisztériumi hatáskörbe került, ahol sok más parlamenti borlobbista kívánságához hasonlóan a szabaddemokrata politikus óhaja is teljesült. Bár Wekler és az agrártárca illetékesei tagadják, hogy kapcsolatban álltak volna egymással, nehéz elhinni, hogy Mórágy átsorolása a puszta véletlen mûve. Az sem valószínû, hogy Wekler eredeti egyéni képviselõi indítványának frappáns, egymondatos indoklása ("Mórágy a Bonyhádot Bátaszékkel összekötõ út mellett fekszik, földrajzi környezete alapján a szekszárdi borvidékhez indokolt átsorolni") hatotta meg az agrártárca (FVM) tisztviselõit. Ugyanazon út mellett fekszik, és szintén a tolnai borvidék völgységi körzetéhez tartozik Grábóc, Mõcsény és Bátaapáti, e falvak szõlõsgazdái mégsem voltak olyan szerencsések, mint Weklerék.
Helyszíni szemle
Nagy István, a Tolnai Borvidék Hegyközségi Tanácsa elnöke több nyilatkozatában is kifogásolta, hogy a tanács tagjai a minisztérium döntésérõl csak a sajtóból értesültek. A borvidékek határaival kapcsolatos javaslatokat ugyanis maguk a hegyközségek szokták kezdeményezni, márpedig ez esetben Nagy szerint errõl szó sem volt. Nagy István a Narancsnak elmondta: igaz az FVM vezetõinek állítása, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa nem kifogásolta a minisztérium õket érintõ lépését, ám ennek az az oka, hogy arról korábban egyáltalán nem értesültek. A környéken jelentõs szõlõbirtokkal rendelkezõ Nagy István lapunknak mindehhez azt is hozzátette, hogy nem Weklerrel, hanem az eljárással szemben van kifogásuk: nem tudják, hogy milyen földek kerültek a borvidékhez, és az ott telepített szõlõ fajtaszerkezete illeszkedik-e a szekszárdi borvidék rendtartásához. Weklerék új szõlõsnek kiszemelt szántója egyébként közvetlenül határos a már régóta a szekszárdi borvidékhez tartozó alsónánai szõlõkkel, ezért a politikus igyekezete önmagában még érthetõ is lenne. Nagyék azonban azért aggódnak, mert nem tudják, hogy a falu túloldalán mennyi és milyen fekvésû szõlõ tartozik Mórágyhoz: az esetleges gyenge ottani minõség az egész körzet megítélését ronthatja.
Wekler új ültetésû mórágyi szõlõje jelenleg puszta fikció. A Narancs hét végi látogatásakor még az oltványokat sem helyezték el: egyelõre csak egy tavaly vásárolt, nemrég megforgatott szántóföldrõl beszélhetünk. Ennek megfelelõen a támogatási pénznek is még csak egy kis részét folyósíthatták, ahhoz ugyanis elõbb át kell minõsíteni a területet szõlõssé, amihez viszont oltványozni kell. A környékbeliek eközben nem túl lelkesek az új szõlõbirtok kialakítása miatt. Ennek egyik oka az, hogy a sajtóból és a közeli Mecseknádasdról viszonylag jól értesültek a Wekler-saga fejleményeirõl. A bántalmazással kapcsolatos hírek nem igazán foglalkoztatják a témára jellemzõen amúgy sem kényes helyieket - nem úgy az elvált feleség háza. "Milyen ember az, aki kirakatja a bírósággal a volt feleségét a házából?" - vázolta a közhangulatot szónoki kérdésével beszélgetõtársunk Mórágyon.
Alsónánán a falu egyik része ellenzi, hogy a munkagépek a temetõhöz vezetõ úton járjanak át, igaz, a szomszédos birtokok is csak onnan közelíthetõk meg egyszerûen. Weklert a legtöbben még sosem látták a környéken, igaz, nehezen is lenne elvárható, hogy maga irányítsa a munkálatokat. Ami miatt beszélgetõtársaink a legtöbbet panaszkodtak, az a Weklerék földjein fizetett napszám. A szokásos összeg ugyanis a környéken 2500- 3200 forint, ehhez képest Weklerék intézõi az igen nehéz munkának számító kézi kapálásért is csak 2400 forintot fizettek, és a munkások a szokással ellentétben nem kaptak védõitalt. Mindez persze elüthetõ azzal, hogy az emberek annyiért mennek el, amennyiért megéri nekik, ám egy magas munkanélküliség sújtotta környéken sokan örülnek, ha akad munka, ezért az alacsonynak számító fizetségért is mindig van jelentkezõ. Amúgy sem szabad feltétlenül magát Weklert hibáztatni az alacsony napszámért, hiszen annak mértékérõl feltehetõen nem õ dönt: más kérdés, hogy magas közjogi méltóságot betöltõ liberális politikusként megengedheti-e magának az oda nem figyelés luxusát. A negyedmilliárdos állami támogatásról szóló hírek mindenesetre nem javították Wekler környékbeli megítélését.
Azt, hogy az ügy mennyire rontja az SZDSZ megítélését, talán korai megjósolni. Ám nehéz elképzelni, hogy magas közjogi méltóságot betöltõ brit vagy francia politikus megúszná egy szimpla kis ejnyebejnyével, ha a Wekleréhez hasonló történetbe keveredne. A nagyobb múltra visszatekintõ parlamentáris demokráciákban morális szempontból persze sokkal biztosabban körülhatárolt a politikusok mozgástere, mivel ott már kialakultak és a közgondolkodásban mélyen meggyökeresedtek az aggályos ügyek kezelésének szabályai. A rendszerváltó országokban ez a folyamat még kevéssé elõrehaladott, éppen ezért a tét is nagyobb: a jövõ Magyarországának politikai kultúráját épp az ilyen esetek kezelése befolyásolja leginkább.
Miklósi Gábor
"(É) - Az biztos, hogy a késõbbi vállalkozásaimhoz rengeteg tapasztalatot gyûjtöttem abban az idõben. De az is igaz, hogy a legmagasabb végzettséggel a legkevesebbet kerestem a megye tanácselnökei közül. Már akkor is sokba került nekem a politika.
- Ugye nem azt akarja mondani, hogy a parlament alelnökeként, bizottsági tagként, SZDSZ-ügyvivõként >>ráfizet- Félreértés ne essék, nem panaszkodom. Ha nem akarnám, nem csinálnám, számomra a parlamenten, a politikán kívül is van élet. De az tény, hogy ha a vállalkozásaimat teljes erõbõl mûködtetném, és nemcsak hébe-hóba foglalkoznék velük, a mostaninak a sokszorosa lenne a havi jövedelmem. A politikában senkinek nincs stabil egzisztenciája. De az embernek mindig, minden cselekedetében tudnia kell, honnan indult, mi a dolga az életben. Nekem továbbra is a szülõföldem és környékének érdekeit kell képviselnem."
(Részlet Hollai Andrea interjújából; Népszava, 2002. május 25.)
