Zöld programmal csap a lovak közé Hunvald György

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 5.

Belpol

Indul a választáson.

„Korábban azért tértem vissza a helyi politika fősodrába, mert a velem történtek után rehabilitálódni szerettem volna. Ez számomra azt jelenti, hogy bármilyen választáson elindulhassak jelöltként. Országgyűlési képviselőjelöltként, polgármesterjelöltként vagy önkormányzati képviselőjelöltként, ez tulajdonképpen mindegy” – olvasható Hunvald György Facebook-bejegyzése.

Hunvald határozott véleménye az, hogy csak a választók tudnak rehabilitálni egy meghurcolt politikust: „ezt a lehetőséget azonban a politikai tárgyalások során kizárta néhány ellenzéki párt. Nem arról volt szó, hogy mindenáron polgármesterként szerettem volna megmérettetni magam, hanem azt a lehetőséget is kizárták, hogy képviselőjelöltként induljak. Gyakorlatilag a politikai halálomat akarták elfogadtatni velem.”

A politikus úgy érzi, nem hagyhatja cserben azokat, akik aláírásukkal támogatták: „ezért hivatalosan bejelentem, hogy az őszi önkormányzati választásokon független polgármesterjelöltként indulok Erzsébetvárosban. A programomat, amely egy modern, innovatív, zöld program, a következő hetekben bemutatom a kerület lakosainak.”

A közelmúltban jelentette be Hunvald György, hogy kilép az MSZP-ből, de a politizálásról nem mond le:

Hunvald György kilép az MSZP-ből, de nem adja fel a politizálást

Civilként folytatja. Facebook-posztban jelentette be Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester, hogy kilép az MSZP-ből, és civilként folytatja a politizálást. AZ ok, hogy Hunvald el akart indulni az őszi önkormányzati választáson, de ezt "némelyik párt" nem fogadta el - nyilván a volt polgármester büntetőügye miatt -, Hunvald pedig nem akarta hátráltatni az összefogást.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.