Zuhan a forint, az MNB alelnöke pedig azt mondja, ők most nem foglalkoznak a forint árfolyamával

  • narancs.hu
  • 2018. július 3.

Belpol

Az új 500 forintossal annál inkább!

Napok óta zuhan forint, az euróhoz képest már 330-nál jár, ki tudja, lesz-e 340 az árfolyam?

Ja, hogy ennek nem kéne így lennie?

A Nemzeti Bank például tehetne lépéseket a forint erősítése érdekében, emelhetne alapkamatot, az úgyis legendásan alacsony nálunk. Csakhogy az MNB egyelőre nem foglalkozik az alacsony forinttal… valamiért, nem tudni, miért.

Sőt, annyira jó ott a hangulat, hogy ma egy hosszú sajtótájékoztatót hoztak össze arról, hogy megújul az 500 forintos.

Gerhard Ferenc

Gerhard Ferenc

Fotó: MTI

Nem viccelünk, idézzük az MTI-t!

„Gerhard Ferenc alelnök a bankjegycseréről elmondta: az új bankjegyek kibocsátása ezúttal is két lépcsőben történik majd, először a kibocsátási rendelet kihirdetésével 2018. július 4-től törvényes fizetőeszközzé válik a megújított 500 forintos bankjegy, majd ezt követően kezdődik meg a készpénzforgalom szereplőinek felkészítése az új 500 forintosok forgalomba kerülésére.”

Nagyon, nagyon sok szó esett más bankók visszavonásáról, a visszaváltásról és egyéb kevéssé érdekes dolgokról – már akkor kevéssé érdekesek, amikor ilyen rossz állapotban van a forint.

Ám egy pillanatra azért csak beszűrődött a valóság, és egy újságíró rákérdezett az árfolyamra.

Erre kiderült, hogy nem is foglalkoztak ezzel mostanában.

Megint csak idézünk:

„A tanács nem foglalkozott a forint árfolyamával, a kérdésben továbbra is a monetáris tanács június 19-i közleménye és az akkor publikált inflációs jelentésben foglaltak az irányadók” – így az alelnök.

 

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.