Újabb milliárdos csalás ügyében nyomoz az OLAF
olaf.jpg

Újabb milliárdos csalás ügyében nyomoz az OLAF

  • narancs.hu
  • 2018. július 4.

Belpol

Határokon átívelő csalássorozatra bukkantak Budapesten, a pénzlenyúló céghálózatba külföldi társaságokat is bevontak. Érintett az egyik Matolcsy-unokatestvér is.

Sokszoros túlárazások, 400 ezres órabér, hamis számlák, összesen mintegy 9 milliárd forint értékben. Többek között ezek miatt vizsgálódik az  Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), melyről a 24.hu számolt be.

A szabálytalanságok egy gy kutatás-fejlesztési programhoz kapcsolódnak, melyek több magyar vállalkozás mellett szerb és lett cégek is részt vettek. Az OLAF azt javasolja, hogy mintegy 8,7 milliárd forint visszafizetését kérjék a magyar hatóságok az érintett cégektől.

A csalásban szinte mindent bevetettek a cégek, hogy minél több pénzt tudjanak megszerezni. A vidékre bejelentett dolgozók valójában Budapesten dolgoztak, mert a pályázatban fővárosi helyszínt nem lehetett elszámolni. Azokat a dolgozókat – így például a recepcióst is – is pályázati pénzből fizették ki, akiket nem lett volna szabad, és ez még csak a kisebbik összeg. A bevont alvállalkozók kapcsolatban álltak egymással, és mesterségesen feltornázták az árakat.

A projekt fő megvalósítói a BME-Infokom és a Pillar cégek voltak, de a csalásban más cégek is részt vettek. A  BiFarma Kft. hamis számlákat állított ki több tízmilliós értékben, az Euronet Zrt. szervereket vásárolt ötszörös áron, és rendelt meg kamutanulmányokat 37,5 millió forintért, ami 38+55 munkaórát vett igénybe azaz 403 ezer forintos órabért jelent.

Az egyik vizsgált projektben a Waberer’s-Szemerey Kft. konzorciumvezetőként. Ez a cég áprilisig Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének, Szemerey Lórándnak az érdekeltségében állt.

További részletek a 24.hu cikkében.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.