A rendőrség átadta Belgiumnak a Magyarországon elfogott brazil drogbárót

  • narancs.hu
  • 2023. június 16.

Bűn

A férfi évekkel ezelőtt halottá nyilváníttatta magát, majd hamis személyazonosággal élt. 

Kiemelt biztonsági intézkedések közepette szerdán ádták át a világ legismertebb brazil kábítószercsempészét, akit tavaly nyáron itt fogtak el hazánkban. A Terrorelhárítási Központtal (TEK), a Nemzeti Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK), a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szoros együttműködésben hajtotta végre a kiemelt kockázattal járó feladatot – írja a police.hu

Tavaly nyáron a KR NNI a TEK közösen elfogta a világ egyik legkeresettebb drogkereskedőjét. Az a rajtaütést követő sajtótájékoztatón is elhangzott, hogy az 54 éves több néven ismert brazil férfi által vezetett szervezet 2017 és 2019 között legalább 45 tonna kokain csempészéséért felelős. A bandavezér ellen hazánkban a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közokirat-hamisítás miatt indított büntetőeljárást, tekintve, hogy elfogásakor hamis igazolványokat mutatott fel. 

A tavalyi rajtaütést megelőzően a férfit már évek óta keresték a hatóságok. Még Interpol körözés is érvényben volt ellene, mert a brazil bíróság 30 évig terjedő szabadságvesztésre ítélte kábítószercsempészés miatt. Ezen kívül több ország adott ki ellene elfogatóparancsot.

Miután a magyar hatóságok 2022 júniusában jelzést kaptak arra vonatkozólag, hogy a brazil férfi Magyarországon tartózkodhat, a NEBEK, a KR NNI munkatársai nemzetközi együttműködés keretében, több ország részvételével zajló kooperációnak köszönhetően beazonosították a személy tartózkodási helyét. A jelzést követő hat órán belül pedig meg is történt elfogása, amit a TEK hajtott végre, tekintve, hogy körözésében az állt: a férfi különösen veszélyes és fegyverrel rendelkezik.

A brazil drogbáróként ismert férfi alvilági kapcsolatait tükrözi, hogy a férfi évekkel ezelőtt halottá nyilváníttatta magát, majd hamis személyazonosággal élt.

A rendőrség tudomása szerint legalább 10 álnevet használt, s ezek mindegyikéhez hamis igazolványai is voltak. Elfogását követően kiadatási őrizetbe került, s egészen mostanáig a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben tartózkodott.  

Belgiumnak történt átadása hosszas egyeztető eljárást követően végül 2023. június 15-én történt meg a legmagasabb színtű biztonsági előírások betartásával. A NEBEK, a TEK, a BVOP és a NNI egy előre összehangolt, pontos intézkedési terv alapján hajtotta végre a brazil férfi átadását. A bv. intézetből rendőri kísérettel, lábbilinccsel, vezetőszíjjal, rendőri konvojban szállították át a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A TEK munkatársai gépfegyverrel a kezükben kísérték a férfit, míg az őt szállító és kísérő szolgálati gépkocsikat a magasból rendőrségi helikopter is biztosította. A KR NNI célkörözési fejvadászai a brazil férfit a reptér egy teljesen hermetikusan lezárt külön részén adták át a belga rendőrség célkörözési egységének. Majd a belga hadsereg külön gépével szállították át Belgiumba, ahol a bíróság már az este folyamán elrendelte letartóztatását. Ezt követően az ország egyik legmagasabb biztonsági védelmével ellátott fegyházába szállították.            

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.