Arab bevándorlónak nézték a DK egyik polgármesterjelöltjét, ezért megtámadták

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 11.

Bűn

„Mocskos arab bevándorlók vagytok, húzzál el a terhes asszonyoddal, mert csak szaporodni tudtok!”

Rézműves Benjámin Dániel a Mérce egyik szerzője, aki korábban bejelentette, hogy indul Hodászon az őszi választásokon, méghozzá a DK színeiben. „Szatmári cigány bölcsész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológia szakos hallgatója. Főbb érdeklődéseim: kisebbségpolitika, roma politikai reprezentáció, társadalmi interszekcionalitás” – így ír magáról a Mérce oldalán.

Rézműves most arról számolt be a Facebookon, hogy két férfi arab bevándorlónak nézte őt és terhes feleségét, majd az ismeretlenek rájuk támadtak.

„Heves és agresszív hanggal kiabáltak ránk: 'Mocskos arab bevándorlók vagytok, húzzál el a terhes asszonyoddal, mert csak szaporodni tudtok!!!' Én kezemmel próbáltam védeni a mellettem remegő, síró terhes feleségemet, majd a pillanat törtrésze alatt belefejelt a szemem fölé. Ahogy a szememhez kaptam, meghőköltem a vérnek látványától” – számolt be az esetről Rézműves. Mindez nappal történt Budapesten az egyik bevásárlóközpontnál.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.