Elfogták a rendőrök Ó.Bencét, aki a Móriczon megharapott egy MSZP-s aktivistát

  • narancs.hu
  • 2019. április 26.

Bűn

Az igazság pillanata.

Jelentkezik a police.hu, magyar rendőrök ismét felgöngyölítettek egy ügyet! „Április 18-án délután fél négykor egy férfi a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren odament az egyik politikai pártnak aláírást gyűjtő aktivistáihoz, szidalmazni kezdte őket és az egyik önkéntest – egy 65 éves nőt – leöntötte vízzel. A nő segítségére siető férfit lerántotta a földre és a kezét is megharapta, majd elfutott a helyszínről, írja a rendőrség.”

A rendőrségi közlemény hallgat róla, de a megtámadott személyek az MSZP EP-kampányát segítő aktivisták voltak. A rendőrségi honlap azonban sikeres elfogásról is beszámol: „Az újbudai rendőrök beazonosították a férfit, a 36 éves budapesti Ó. Bencét, akit 2019. április 25-én reggel a VIII. kerületi lakásán elfogtak és előállítottak a kerületi rendőrkapitányságra. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói a 36 éves budapesti férfit garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.”

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.