Esztergomi robbantás: flexszel ment neki a gázpalacknak az elkövető

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 21.

Bűn

Az elhunyt rendőrt Hősi Halottá nyilvánították, Hajdu János TEK-főigazgató szerint minden a protokoll szerint zajlott. 

Mint arról beszámoltunk, szerda este egy fenyegetőző férfihoz vonultak ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei Esztergomban, majd a férfi szándékosan gárobbanást idézettelő. A robbanásban a TEK egyik munkatársa és az elkövető is életét vesztette

Csütörtökön a Belügyminisztérium Hősi Halottnak nyilvánította az elhunyt rendőrt, Kónya Gábor Lajos r. törzszászlóst, a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettesét, akit soron kívül posztumusz rendőr főhadnaggyá is kineveztek.

A BM azt is közölte, hogy a robbanás következtében nyolc rendőr és három tűzoltó sérült meg, sürgősségi ellátásukat követően többségük már otthonában lábadozik, öt fő kórházi kezelése azonban még folytatódik. Közülük egy rendőr állapota súlyos, nem életveszélyes, intenzív osztályon ápolják, légzéstámogatásban részesítik, négy másik rendőr sérülései nyolc napon túl gyógyulóak, valamennyiük állapota stabil. A sérülteket a belügyminiszter elismerésben részesítette, és meg is látogatta őket

Délután a TEK sajtótájékoztatón számolt be a történtekről. Hajdu János, a TEK főigazgatója itt a hvg.hu beszámolója szerint elmondta, hogy egy hivatalos személy ellen elkövetett erőszak ügyében folytatott eljárás keretében vonultak ki a rendőrök és a TEK, ilyenkor gyakori, hogy az elkövető azzal fenyegetőzik, hogy végez a rendőrökkel.

Hajdu elmondta, férfi a felszólításra előjött, és egy teraszról kommunikált a rendőrökkel. A túsztárgyalás megkezdésekor a férfi nem működött együtt a rendőrökkel, bár voltak olyan pillanatok, amikor úgy látszott, hogy meg fogja adni magát, de végül mindig visszakozott. 

A TEK főigazgatója szerint "rossz terepen" zajlott a művelet, ezért a sötétség beállta előtt be akarták fejezni azt, ezért a kaput kinyitották, majd megkezdődött a behatolás, de egyetlen kommandós sem tudott bejutni, ugyanis

amikor beléptek, az egyik rendőr tisztán látta, ahogy a férfi, kezében egy flexszel vágó mozdulatot tett egy gázpalack felé.

A robbanást valószínűleg ez idézte elő, abba több telekkel arrébb is beleremegtek az ablakok. A detonáció hatására a TEK-esek közül többen 8-10 métert repülve egy kisebb tóba estek. 

A robbanás után megkezdődött az egészségügyi mentés, a mentők ekkor már a helyszínen tartózkodtak, de Kónya Gábor Lajos már a helyszínen életét vesztette a robbanásban. A sérülteket Esztergomba és a Honvédkórházba szállították. 

Hajdu azt mondta, "a művelet jogszerű volt, a kollégák a protokollt betartva, a kényszerítő eszközöket szakszerűen használva hajtották végre az akciót. Ha holnap hasonló ügyben kellene eljárni, ugyanígy cselekednének"

Hajdu azt is elmondta, a helyszíni szemle még tart, a romok eltakarítása a helyszínen még folyik, de civilek nem kerültek életveszélybe, mert a környéket és a házat lezárták, a szomszédok 50-100 méterre voltak, de erdős terület határolta el őket, ezért nem gondolja hogy bárki is életveszélynek lett volna kitéve a környékbeliek közül. Azt is mondta, azt még vizsgálják, hogy ez valóban gázrobbanás volt-e, de ha igen, annak az erejét nem lehetett volna mérsékelni.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.