Felmentették a nőt, aki festékkel dobta meg Horthy mellszobrát

  • narancs.hu
  • 2021. november 5.

Bűn

Első fokon. A bíróság szerint ez még belefér a politikai véleménynyilvánításba, az ügyészség szerint nem.

Egy negyvenes éveiben járó nő a Szabadság téren lévő, a Református Egyházközösséghez tartozó Hazatérés Templomnál tavaly nyáron minden előzmény nélkül a gyülekezet által felállított, védőráccsal elkerített Horthy-szobrot vörös zománcfestékkel dobta meg. A szoborban, a védőrácsban és a kültéri burkolatban összesen közel 80 ezer forint kár keletkezett (mert festékes lett), amely nem térült meg.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a nővel szemben rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot, melyben pénzbüntetés kiszabását kérték.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság az ügyben előkészítő ülést tartott, ahol a nőt felmentette a vád alól.

A bíróság ugyanis azon az állásponton volt, hogy a politikai véleménynyilvánításba belefér és nem veszélyes a társadalomra az, ha egy szobrot festékkel leöntenek.

A kerületi ügyészség fellebbezett az ítélet ellen, mert szerintük a nő túllépte a véleménynyilvánítás szabadságának kereteit.

Az ügyben másodfokon a Fővárosi Törvényszék jár majd el.

(Ügyészség)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.