Hanukka ünneplése közben késeltek meg öt embert New York államban

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. december 29.

Bűn

Kettejük állapota válságos.

Egy álarcos támadó megkéselt öt embert New York államban egy rabbi otthonában szombat késő este, majd elmenekült – közölte a rendőrség és egy zsidó szervezet. A házban több tucatnyian ünnepelték a hanukkát.

A sebesültek mindannyian kórházba kerültek, kettejük állapota válságos – tudatta az Ortodox Zsidók Közügyi Tanácsa. Később az AP hírügynökség azt írta, hogy nem tudni, milyen állapotban vannak a sebesültek.

A támadás Monsey-ben, New York városától ötven kilométerre északra történt. Egy rendőrkapitány egy-két órával később közölte, hogy a rendőrség talált egy gyanús járművet, és köröznek egy embert, akit a támadás elkövetésével gyanúsítanak. Az állam rendőrsége nem erősítette ezt meg. A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy bármit tudnának a támadás okáról.

Az Ortodox Zsidók Közügyi Tanácsa a Twitteren közölte, hogy az eset egy haszidi zsidó rabbi házában történt, aki több tucatnyi vendégével hanukkát ünnepelt éppen, a nyolcnapos ünnep hetedik estéjét. Több más forrás zsinagógaként azonosította az épületet, igaz, a rabbi háza egy zsinagóga mellett van.

Monsey a Hudson-folyó völgyében fekszik, és a völgyben több olyan város is van, amelybe az utóbbi években sok haszidi zsidó költözött – jegyezte meg az AP.

New York város rendőrsége az eset hatására bejelentette, hogy intenzívebbé teszik a járőrözést a zsidók lakta kerületekben.

New York tágabb térségében (New York és New Jersey államokban) az utóbbi időben több erőszakos antiszemita támadás történt.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”