Öt embert halálra ítéltek a szaúdi újságíró meggyilkolása ügyében

  • narancs.hu
  • 2019. december 23.

Bűn

Ahhoz nem találtak elegendő bizonyítékot, hogy vádat emeljenek a szaúdi trónörökös volt tanácsadója ellen.

Öt embert ítélt halálra hétfőn egy szaúd-arábiai bíróság Dzsamál Hasogdzsi újságíró meggyilkolása ügyében indított büntetőperben, további három vádlottra pedig összesen 24 év börtönbüntetést rótt ki - közölték hétfőn szaúd-arábiai bírósági források.

Salán as-Salán szaúdi főügyész szerint nem találtak elegendő bizonyítékot ahhoz, hogy vádat emeljenek Szaúd al-Kahtáni, Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös bizalmasa és volt tanácsadója ellen. Hozzátette, hogy elengedték a szaúdi hírszerzés akkori helyettes vezetőjét, Ahmed al-Aszírit, valamint Ahmed al-Otejbít is, aki a gyilkosság idején Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusának - ahol Hasogdzsit megölték - volt a vezetője.

Korábban az isztambuli főügyészség arra a következtetésre jutott, "erős a gyanúja", hogy Kahtáni és Aszíri az újságíró meggyilkolásának kitervelői között voltak.
A gyilkosság miatt az Egyesült Államok pénzügyminisztériuma 17 szaúdi állampolgárt - köztük Kahtánit és Otejbít - tavaly november közepén szankciókkal sújtotta.

A szaúdi vezetést élesen bíráló, 2017 óta az Egyesült Államokban élő Dzsamál Hasogdzsit 2018. október 2-án gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán. Rijád a gyilkosságot először tagadta, később azonban - annak ellenére, hogy nyilvánosságra került hangfelvételek bizonyították a gyilkosság tényét - azt állította, hogy az újságíró dulakodásban vesztette életét.

A gyilkosság vádlottjainak pere januárban kezdődött Rijádban. Hasogdzsi holtteste a mai napig nem került elő.

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és több nyugati kormány a gyilkosság felbujtójának Mohamed bin Szalmánt tartja, Rijád azonban ezt a vádat többször visszautasította.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.