„Jó heccnek tűnt” – mondta a Fradi-drukker, aki füstbombát gyújtott a vendégszektorban

  • 2024. augusztus 30.

Bűn

Azonosították a Groupamában távirányítással füstbombázó férfit.

A budapesti rendőrök azonosították azt a férfit, aki az augusztus 17-ei Ferencváros-Újpest labdarúgó mérkőzésen távirányítással bekapcsolt egy zöld füstbombát az újpesti szektorban, és erről videót is készített – írja a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ismeretlen tettessel szemben indított szabálysértési eljárast. Az elkövetőt két héten belül azonosították: az 50 éves budapesti férfit augusztus 30-án rendzavarás szabálysértés miatt hallgatták meg. A férfi beismerte tettét, azt mondta, jó heccnek tűnt,  de már  megbánta. Az ügy iratait a BRFK a bíróságnak küldi meg.

A Fradi-ultrák megszelidítéséről márciusban írtunk: „A focistadionokban jelen lévő szélsőjobbos csoportok elleni küzdelem sehol nem egyszerű. Főleg akkor nem, ha az adott klub elnöke egyúttal a szélsőjobb retorikát is használó párt igazgatója.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.