Kirakják Elon Muskot a Tesla igazgatótanácsának éléről

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 30.

Bűn

Túl nagyot hazudott, azért kell mennie. Ha nem is messzire.

Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) és a Tesla megállapodott abban, hogy Elon Musknak távoznia kell a cég igazgatótanácsának éléről, de a vállalat vezérigazgatója maradhat – adta hírül az MTI.

A döntést egy augusztus elején közzétett Twitter-üzenet miatt hozták meg, amelyben Musk tudatta, hogy fontolgatja a Tesla kivonását a tőzsdéről, és azt állította, hogy ehhez minden szükséges forrás rendelkezésre áll. A baj egyrészt az volt, hogy mindezt a cég tudta nélkül mondta, másrészt kiderült, hogy erre sem pénz, sem terv nincs, tehát kamu az egész. A tőzsdefelügyelet bírósághoz fordult, mert Musk bejelentése ártott a befektetőknek.

A vállalatnak a SEC azt rótta fel, hogy a cég gyakorlatilag semmilyen kontrollt nem gyakorolt afölött, hogy Musk milyen üzeneteket tesz közzé a Twitteren, hogy tartalmaznak-e olyan információt, amelyről hivatalosan is értesíteni kell a felügyeletet, s amit ír, az helytálló-e egyáltalán.

A SEC eredetileg azt szerette volna, ha Musk teljesen felhagy a Tesla vezetésével. A Twitter-üzenet egyébként sokba került, hiszen a felelőtlen kijelentések miatt a Teslának és Musknak 20-20 millió dollár büntetést kell befizetniük.

Elon Musk pályaképéről itt olvashat bővebben.

Az ember, aki rakéta volt

Nehezen elviselhető zseni, az emberiség megmentője, érzéketlen idióta – a SpaceX és a Tesla atyjára mondták már mindegyiket, nem is teljesen alaptalanul. A dél-afrikai születésű, 47 éves amerikai milliárdosra rájár a rúd. A sajtó hol azt feszegeti, hogy elektromos autós cége, a Tesla jóval többet költ, mint amennyit képes megkeresni, hol meg azt, hogy a Twitteren milyen furcsa dolgokat oszt meg a világgal.

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.