Prédikáció közben késeltek meg egy papot Sydney-ben

  • narancs.hu
  • 2024. április 15.

Bűn

Többen is megsérültek, de senki sincs életveszélyben.

Késes támadást jelentettek Sydney elővárosának, Wakeleynek egyik templomából hétfőn, többen megsebesültek, köztük egy pap is

– közölték a helyi hatóságok. Az eset prédikáció közben történt. Mivel az eseményt online is közvetítették, így dokumentálva lett a késelés – felkavaró tartalom lehet.

A tájékoztatás szerint a rendőrök pedig őrizetbe vettek egy férfit, aki "együttműködést tanúsított".

BBC azt írja, a rendőrség tájékoztatása szerint a sérülések egyike sem életveszélyes.

A késelés két nappal azután történt, hogy szintén Sydneyben egy bevásárlóközpontban egy férfi késsel támadt az emberekre. Akkor hatan meghaltak, többen pedig súlyosan megsérültek, köztük egy kilenc hónapos gyerek is. Az ausztrál rendőrség azóta azt közölte, a késelőnek kifejezetten nők lehettek a célpontjai.

Nincs arra utaló jel, hogy a két késelésnek köze lenne egymáshoz.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.