Sóoldatot adott be Pfizerként a vírustagadó háziorvos

  • narancs.hu
  • 2022. május 23.

Bűn

A „sóoldatos betegek” pénzért a hivatalos igazolást is megkapták tőle. 

Pfizer vakcina helyett sóoldatot adott be több betegének is egy alföldi kisvárosban a 70 éves orvosnő, J. Johanna – írja a Blikk. A lap cikke szerint eddig tizenhárom esetben bizonyosodott be a szabályszegés, de nem kizárt, hogy a jelenleg is folyó nyomozás még ennél is jóval több alkalmat tár majd fel.

A lap információi szerint háziorvos amellett, hogy vírustagadó, pénzt is keresett a dologgal, a „sóoldatos betegeknek” ugyanis jó pénzért kiállította a hivatalos igazolást, miszerint szabályosan megkapták a Pfizer vakcinát, így hozzájuthattak védettségi igazolványukhoz.

A Blikk úgy tudja, a lebukáshoz az egyik be nem oltott páciensének elszólása, illetve a rendőrség hatékony munkája kellett. Miután felmerült a visszaélés gyanúja, a hatóság kamerákat helyezett el a doktornő rendelőjében, ami igazolta a rendőrök feltevéseit. A rendőri akció során a rendelőben a háziorvost és asszisztensét is őrizetbe vették. 

A lapnak a helyiek közül többen is arról meséltek, hogy az orvosnő "más" módszereiről volt híres, volt, hogy gyógyteát és narancsitalt javasolt szívbetegségre, vagy hogy műszerek helyett az érzékszervei alapján diagnosztizált embereket. A településen szinte mindenki tudta, hogy a doktornő vírustagadó, állítólag a pácienseire rászólt, hogy a rendelőben vegyék le a maszkot, mert ez az egész Covid-őrület egy nagy marhaság, amivel hülyítik az embereket.

A doktornő és asszisztense lakásán, illetve a rendelőben is kutatást tartottak a nyomozók. Több mint 3 millió forintot, 1000 eurót, regisztrációs nyilatkozatokat, oltási igazolásokat, oltóanyag-ampullákat, telefonokat és laptopokat, valamint két gépkocsit foglaltak le.

A lap információi szerint a kamuoltást kapó páciensek nem mind Jánoshalmaiak, az ország több pontjáról is érkeztek. J. Johanna segédje részletes beismerő vallomást tett, melyben elismerte: tisztában volt azzal, hogy főnöke a tilosban jár. Ha bebizonyosodik az orvos bűnössége, hosszú évekre is börtönbe kerülhet.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”