Súlyosabb büntetést kaptak a hajléktalanokat bántalmazó mohácsi rendőrök

  • narancs.hu
  • 2024. március 11.

Bűn

Mindkét exrendőrre 2 év és 3 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztést és 2 év közügyektől eltiltást szabtak ki.

Súlyosabb büntetést szabott ki a bíróság az ügyészi fellebbezést követően azokkal a bántalmazó rendőrökkel szemben, akik 2021 januárjában járőrözés közben bántalmaztak két hajléktalant

derült ki az ügyészség friss közleményéből.

Az ügyészség közlése szerint az egyik, egyébként részeg férfit a rendőrök arra szólították fel, hogy léggitározzon, majd erről "az emberi méltóságot sértő" felvételt készítettek mobiljukkal. Egy korábbi tárgyaláson a rendőrök "kocogtatásként, lökdösésként" írták le azt, ami az ügyészség szerint rúgás volt, nem is egyszeri alkalom.

A Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa az időközben a rendőri testülettől fegyelmi úton eltávolított két volt rendőrt bűnösnek mondta ki "hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében és hivatali visszaélés bűntettében", az egykori járőrvezetőt pedig "szolgálatban kötelességszegés vétségében" is.

A bíróság halmazati büntetésül az egyik rendőrt 2 év végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 225 ezer forint pénzbüntetésre, társát pedig 2 év végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 150 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítélet ellen a katonai ügyész mindkét rendőr esetében végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabásáért, míg a két exrendőr és közös védőjük felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért fellebbeztek.

A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa végül a másodfokú katonai ügyészi indítványnak adott helyt, és mindkét exrendőrt 2 év és 3 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztéssel és 2 év közügyektől eltiltással sújtotta.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk