Mégsem kerülhet hagyományos börtönbe az amstetteni rém

Bűn

Így döntött a bécsi fellebbviteli bíróság törvényszéki orvosszakértők jelentésére hivatkozva.

Mégsem kerülhet hagyományos börtönbe az amstetteni rémként ismert 88 éves Josef Fritzl,

akit jelenleg bűnelkövetők számára kialakított pszichiátriai intézményben tartanak fogva – erről döntött hétfőn a bécsi fellebbviteli bíróság törvényszéki orvosszakértők jelentésére hivatkozva, akik további orvosi dokumentumok szükségességét jelezték.

Az életfogytig tartó börtönre ítélt Fritzl ügyében a megfelelő orvosi dokumentumok hiányában a bécsi legfelsőbb bíróság elutasította a feltételes áthelyezésről szóló, Krems városában meghozott januári döntést, és az erre alapuló intézkedés végrehajtását – közölte Ferdinand Schuster, Krems területi bíróságának szóvivője. Schuster szerint további orvosi és pszichiátriai vizsgálatok szükségesek, hogy bizonyossá váljon, az elkövető már nem jelent veszélyt. Az orvosi vizsgálatok valószínűleg a 88 éves vádlott demenciájára is kiterjednek majd.

Újabb tárgyalásra várhatóan április végén kerül sor Kremsben, de nem közöltek pontos dátumot. A további orvosi szakvéleménytől függően végrehajthatják Fritzl átszállítását, aki a hagyományos börtönben kérvényezheti majd feltételes szabadlábra helyezését. Ügyvédje, Astrid Wagner korábbi közlése szerint jövőre kérvényezni is fogják az elítélt szabadlábra helyezését.

Mint arról lapunk is beszámolt, az Ausztriában az életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek 15 év letöltése után kérhetik feltételes szabadlábra helyezésüket, e törvény értelmében elméletileg Fritzl idén feltételesen szabadlábra helyezhető. Jogi szakértők úgy tartották, hogy esetében is a feltételes szabadlábra helyezés is szóba jöhet, ami azt jelenti, hogy Fritzl – aki azóta nevet változtatott –, gondozóotthonba kerülhet, mert gyengélkedik, demenciája miatt szellemileg hanyatlik. 2022-ben egy tartományi bíróság úgy ítélte meg, hogy Fritzl már nem veszélyes, és áthelyezhető egy normál börtönbe. A bécsi felsőbb tartományi bíróság azonban ezt nem hagyta jóvá.

Mint ismert, 2008-ban derült fény arra, hogy a most 88 éves amstetteni férfi csaknem 24 éven át a házuk pincéjében bezárva tartotta és vérfertőző viszonyra kényszerítette a saját lányát, és hét gyermeket nemzett neki. A férfi felesége elmondása szerint minderről semmit nem tudott.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.