Személyiségi jogi pert indít az erőszakkal megvádolt két sportoló
Screen_Shot_2018-09-19_at_8.13.55.png

Személyiségi jogi pert indít az erőszakkal megvádolt két sportoló

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 19.

Bűn

A vízilabdázók neve úgy került nyilvánosságra, hogy még nem is indult eljárás ellenük.

Személyiségi jogi pert indít az a két vízilabdázó, akiket azzal vádolnak, hogy megerőszakoltak egy 11 éves lányt, mondta el a két férfi ügyvédje, Gatter László és Hegedűs László az ATV-ben. A sportolók neve nyilvánosságra került, több médium is közölte, kiket vádolnak az erőszakkal.

Az ügyvédek szerint kifejezetten ártott az ügynek, hogy nemcsak a vádlottak, de a vádló is beazonosíthatóvá vált a nyilvánosság számára.

A jogi képviselők ismét elmondták, hogy védenceik ártatlanok, és erre bizonyítékaik is vannak. Hegedűs László arról is beszélt a műsorban, hogy több ügyből látják: „divat lett az alaptalan szexuális vádaskodás”. Azt is hozzátették: sejtik, kinek állt érdekében gyanúba keverni a két sportolót, és nyilvánosságra hozni a nevüket.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.