Vádat emelnek a négyéves kislányt a forró óvodabuszban hagyó sofőr ellen

  • narancs.hu
  • 2023. április 18.

Bűn

Az 56 éves férfi tagadja a bűncselekmény elkövetését.

A rendőrség lezárta a nyomozást, és már az ügyészségen van az az ügy, amelynek érintettje egy 56 éves sofőr. A férfi ellen vádat emelnek, mivel tavaly júniusban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tomajmonostorán egy, a sofőr által vezetett kisbuszban hagyott négyéves kislány életét veszítette.

Ocsovai Ágnes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője a 24.hu-nak azt mondta, hogy a buszt aznap vezető sofőr tagadta a bűncselekmény elkövetését, és nem ismeri el a felelősségét. „A nyomozó hatóság a napokban befejezte és megküldte a Tiszafüredi Járási Ügyészség részére az ügyet. Az ügyészség várhatóan a jövő héten vagy az azt követő héten fog vádat emelni az ügyben, jelenleg az iratok feldolgozása zajlik” – mondta az ügyész a portál kérdésére.

A négyéves Inezt reggel fél nyolckor vette fel a busz Tiszaderzsen, hogy elvigye az óvodába Tomajmonostorára. Az anyja azonban délelőtt tíz körül kapott egy üzenetet a kislánya óvónőjétől, hogy a gyermeke nem érkezett meg az oviba. Később kiderült, hogy azért, mert senki sem vette észre a leszálláskor, hogy a kislány a buszon maradt. A gyermek reggel nyolctól délután három óráig volt a közel ötven fokosra felforrósodott buszban; a sofőr talált rá eszméletlen állapotban, amikor indult volna vissza a gyerekekkel. A debreceni klinika intenzív osztályán három napig küzdöttek a lélegeztetőgépre tett kislány életéért, de nem tudták megmenteni. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást az ügyben, és gyanúsítottként hallgatta ki a buszt aznap vezető sofőrt. 

A történtekről a Narancs.hu helyszíni riportot készített:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.