Akik arra számítottak, hogy a Traian Băsescu román elnöknek a magyar jobboldal erdélyi viselt dolgaival kapcsolatban tett minapi bírálataihoz gyorsan felcsatlakoznak bizonyos nagypolitikai szándékok, nem csalódtak. Sőt, a reakció gyorsabban bekövetkezett, mint amire korábban számítani lehetett.
Az Oroszország Hangja kiemelt cikkben foglalkozik a kérdéssel, melynek már a címe is mindent elmond a hírportál álláspontjáról: Bukarest erővel lép fel Magyarország ellen – s azzal vádolja Băsescut, hogy az „növeli a román–magyar konfliktus hőfokát".
Az álláspont – feltételezem – megmelengette a Lendvay utcai fideszes szíveket, hisz olyan hangnemben intonálódott, mint ahogyan a kormánypárti szóvivők szoktak fogalmazni: nem egyszerűen a miniszterelnököt és politikáját támadják, hanem Magyarországot, minden egyes magyar embert.
A cikk – bár nyilvánvalóan nem hivatalos forrásból származik – józanul méri fel azokat az okokat, amelyek a felvázolt konfliktus mögött húzódnak, s ha egyszer a román elnök a szűkebb és a tágabb európai térséget fenyegető magyar politikai manőverekre utal, s arra, hogy közös erővel kell megfékezni a Fidesz által képviselt kihívásokat, akkor Oroszország helye Magyarország mellett van. Már csak azért is, mert ha Orbán ártani tud Európának, az uniós szolidaritásnak és belső békének, az a Kremlnek tiszta haszon, hisz jó ideje az orosz vezetést is hasonló érdekek mozgatják.
| ||
A kép persze ennél sokkal összetettebb: magánbeszélgetéseken sokszor hangzanak el orosz részről olyan kijelentések, hogy „Moszkva számára terhes a magyar miniszterelnök által megjelenített politikai karakter”, hogy „Putyin személyes antipátiát táplál Orbán iránt”. Mindennek megannyi nyilvánvaló jelét tapasztalhattuk már, kezdve Orbán és Putyin 2009-es „spontán”, majd „kurta-furcsa” idei találkozójáról, vagy a magyar–orosz kapcsolatok megannyi permanens zavaráról. De ezeknek a szubjektív álláspontoknak vajmi kevés közük van ahhoz, hogy a politika milyen fordulatokat vehet az „objektív” valóságban. A vezetői antipátia egy dolog, és valami egészen más a hidegen kalkuláló szakértők véleménye a lehetőségek kombinációjáról.
Márpedig abban a hidegháborúhoz igencsak közelítő helyzetben, amelyben a Nyugat és a posztszovjet maradványok, legfőképpen Oroszország között egyre több feszültség támad, igencsak megnőhet az Európára olykor naponta rátámadó Orbán ázsiója. Az Oroszország Hangjában publikált cikk – amely korántsem nevezhető váratlannak vagy páratlannak – épp ezt bizonyítja.
Gondolom, a helyzet kapcsán sokan óvnak majd e posztszovjet finnlandizáció szerencsétlen következményeitől, melynél a magyarság azért többet érdemelne. Rossz hírem van: a mai helyzetnek semmilyen köze sincs a finnlandizációhoz, hisz a hidegháború második felében megvalósított fokozatos finn eltávolodás a szovjet érdekszférától egy kényszerű helyzetből történő ígéretes kiszabadulást jelentett. Amit Orbán csinál, az egy ígéretes helyzet reménytelenné tétele, ráadásul olyan orosz ellentételezéssel, amitől inkább menekülni kellene. Nem finnlandizáció ez, hanem annak szöges ellentéte: magyarizáció.
