A forradalom belovagol Perzsiába?

  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. augusztus 31.

Diplomáciai jegyzet

A teheráni atomprogram miatt esetleg harcba lendülő államok jól tennék, ha nem csak az urániumdúsítás felszámolásának praktikus okait vennék be a számításba, de egy új rendszer megteremtésének esélyét is.

Mialatt a világ az Irán elleni támadás esélyeit latolgatja, az országon belül – a biztonsági szerveket és a stratégiai tervezőket leszámítva – ez gyakorlatilag senkit sem foglalkoztat. A legfőbb – és legkonzervatívabb – vallási vezető, Ali Hamenei üzenetei egyre inkább emelik a tétet, miközben a rezsim ellenzéke magatehetetlenül szemléli saját kaotikus végzetét.

Talán gyors változást jelenthet e fatalizmussal terhes hangulatban az, hogy az ország egyik korábbi reformista elnöke, Muhammad Hatami elemzést tett közzé az ország állapotáról. Bár az államilag ellenőrzött média azonnal megkezdte a politikus lejáratását, a dolgozatban kifejtett elképzelések súlyát senki sem vitatja, ugyanis – az ország atomprogramját célzó külső támadás várható bekövetkezte dacára – már mindenki 2013 júniusára, azaz a következő elnökválasztásra készül.

Okkal merül fel a Khomeini-örökség jövőjével kapcsolatban, hogy valódi rendszerváltást akarnak-e a változtatás hívei, vagy csak a rendszeren belüli reformokra készülnek? Hatami tézisei, melyek a már meglévő alkotmányhoz való visszatérést, annak betartását javasolják, egyértelműen óvatos átalakítást próbálnak elfogadtatni a társadalommal, semmiképp sem ígérnek radikális váltást. A mérsékelt magatartást indokolhatja a rezsim igen érzékeny és eszközökben nem válogató reagálása a vele szembeni kritikákra, nem is beszélve egy ellenséges fellépésről. Nem véletlen, hogy a volt elnök egyelőre még szabadon fejtheti ki véleményét, s így lehet némi hatása a jelenlegi elnök, Muhammad Ahmadinezsád távozását követő korszakra, míg a másik két – hozzá képest radikális – ellenzéki néptribun, Mir-Husszein Musszavi és Mahdi Karrubi börtönben ül, így nevük föl sem merülhet jelöltként.

Mindebből az is következik, hogy Hatami kritikája nem a rendszer elvi alapjait támadja, hanem a gyakorlati megvalósításokat, amelyeket kizárólag Ahmadinezsád személyi képességeinek, gyenge elnöki teljesítményének tulajdonít. Az nem vitás: az eddigi kurzus torzságaiért, Irán teljes nemzetközi elszigetelődéséért és gazdasági kríziséért nagymértékben a jelenlegi elnöki vezetés viseli a felelősséget, ugyanakkor „életteret”, azaz legitimitást, sőt inspirációt e politikához mégis a Hamenei ajatollah képviselte primitív mullahrendszer biztosít.

A váltáshoz mindenekelőtt olyan ember kell, aki kész és képes is megküzdeni Ahmadinezsád örökségével, de Hatami – reálpolitikai megfontolások alapján – abból indul ki, hogy elsősorban a mullahokkal elfogadtatható személyiségnek van esélye előtérbe lépni. Helyzetelemzését a 2005-ben Ahmadinezsáddal szemben alulmaradt Hasemi Rafszandzsani ajatollah messzemenően osztja, mindazonáltal ő már túl koros, hogy szóba jöhessen jelöltként. Viszont megfelelhet az elvárásoknak a Hatami mellett ugyancsak kiálló volt belügyminiszter, Abdullah Nuri.

Nem biztos azonban, hogy más is így gondolja ezt; míg a kontrollált média inkább Hatami becsületét igyekszik kikezdeni, a rezsim ellenzéke – az egyetemi diákság, tucatnyi baloldali pártocska, számos különböző kisebbségi csoport és persze a középosztály – nem lát e programban garanciát arra, hogy általa a remélt szabadság megvalósuljon. Közülük néhány hangadó a programot „irrelevánsnak”, Hatami politikai álláspontját pedig „opportunistának” nevezi, s mindkét megállapításban jócskán van igazság. Már csak azért is, mert a politikus maga bizakodóan nyilatkozik a jelenlegi rendszer demokratikus – azaz választások útján történő – leváltásáról. Ebbéli hitét sokan a legretrográdabb tulajdonságaként hányják szemére, ami csak arra jó, hogy becsalogassa az óvatlan polgárokat a khomeinista államgépezet által jól megkonstruált választási cirkusz csapdájába.

De ha ez így van, akkor a rezsimet csak újabb forradalommal lehetne teljesen felszámolni, ami viszont az érdekek megoszlását, a fő tényezőket egymástól élesen és ellenségesen elválasztó frontvonalak létét feltételezi. A Forradalmi Gárdával és az ajatollahok állami technokráciájával szemben azonban hasonló súlyú, belső politikai tényező nincs a láthatáron, ráadásul az érdekek ilyen látványos konfliktusát egy külső támadás veszélye könnyen felülírhatja.

Az elmúlt száz év történetéből kiindulva nem túl kockázatos, mi több, még csak nem is eredeti a megállapítás, hogy a perzsa állam életében bekövetkező minden nagyszabásúbb vállalkozás kintről – azaz külföldről – érkezett. Mohammed Reza Pahlavit a maga dinasztikus jogaiba „visszahelyező” államcsínyt köztudomásúan a brit és az amerikai titkosszolgálat szervezte, megbuktatva Mohammed Mosszadek miniszterelnök Moszkva által inspirált szocialista kísérletét 1953-ban. 1979-ben a sahot megbuktató forradalom Párizsból érkezett, Khomeini ajatollah személyében.

Hogy lehet-e efféle változásra számítani 2012 őszén vagy 2013 tavaszán, azt nehéz megmondani. De ha úgy vesszük, mindehhez viszont a legtöbb feltétel jelenleg biztosítva van. Épp ezért a teheráni atomprogram miatt esetleg harcba lendülő államok jól tennék, ha nem csak az urándúsítás felszámolásának praktikus okait vennék be a számításba, de egy új rendszer megteremtésének esélyét is.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.