A forradalom belovagol Perzsiába?

  • Ara-Kovács Attila
  • 2012. augusztus 31.

Diplomáciai jegyzet

A teheráni atomprogram miatt esetleg harcba lendülő államok jól tennék, ha nem csak az urániumdúsítás felszámolásának praktikus okait vennék be a számításba, de egy új rendszer megteremtésének esélyét is.

Mialatt a világ az Irán elleni támadás esélyeit latolgatja, az országon belül – a biztonsági szerveket és a stratégiai tervezőket leszámítva – ez gyakorlatilag senkit sem foglalkoztat. A legfőbb – és legkonzervatívabb – vallási vezető, Ali Hamenei üzenetei egyre inkább emelik a tétet, miközben a rezsim ellenzéke magatehetetlenül szemléli saját kaotikus végzetét.

Talán gyors változást jelenthet e fatalizmussal terhes hangulatban az, hogy az ország egyik korábbi reformista elnöke, Muhammad Hatami elemzést tett közzé az ország állapotáról. Bár az államilag ellenőrzött média azonnal megkezdte a politikus lejáratását, a dolgozatban kifejtett elképzelések súlyát senki sem vitatja, ugyanis – az ország atomprogramját célzó külső támadás várható bekövetkezte dacára – már mindenki 2013 júniusára, azaz a következő elnökválasztásra készül.

Okkal merül fel a Khomeini-örökség jövőjével kapcsolatban, hogy valódi rendszerváltást akarnak-e a változtatás hívei, vagy csak a rendszeren belüli reformokra készülnek? Hatami tézisei, melyek a már meglévő alkotmányhoz való visszatérést, annak betartását javasolják, egyértelműen óvatos átalakítást próbálnak elfogadtatni a társadalommal, semmiképp sem ígérnek radikális váltást. A mérsékelt magatartást indokolhatja a rezsim igen érzékeny és eszközökben nem válogató reagálása a vele szembeni kritikákra, nem is beszélve egy ellenséges fellépésről. Nem véletlen, hogy a volt elnök egyelőre még szabadon fejtheti ki véleményét, s így lehet némi hatása a jelenlegi elnök, Muhammad Ahmadinezsád távozását követő korszakra, míg a másik két – hozzá képest radikális – ellenzéki néptribun, Mir-Husszein Musszavi és Mahdi Karrubi börtönben ül, így nevük föl sem merülhet jelöltként.

Mindebből az is következik, hogy Hatami kritikája nem a rendszer elvi alapjait támadja, hanem a gyakorlati megvalósításokat, amelyeket kizárólag Ahmadinezsád személyi képességeinek, gyenge elnöki teljesítményének tulajdonít. Az nem vitás: az eddigi kurzus torzságaiért, Irán teljes nemzetközi elszigetelődéséért és gazdasági kríziséért nagymértékben a jelenlegi elnöki vezetés viseli a felelősséget, ugyanakkor „életteret”, azaz legitimitást, sőt inspirációt e politikához mégis a Hamenei ajatollah képviselte primitív mullahrendszer biztosít.

A váltáshoz mindenekelőtt olyan ember kell, aki kész és képes is megküzdeni Ahmadinezsád örökségével, de Hatami – reálpolitikai megfontolások alapján – abból indul ki, hogy elsősorban a mullahokkal elfogadtatható személyiségnek van esélye előtérbe lépni. Helyzetelemzését a 2005-ben Ahmadinezsáddal szemben alulmaradt Hasemi Rafszandzsani ajatollah messzemenően osztja, mindazonáltal ő már túl koros, hogy szóba jöhessen jelöltként. Viszont megfelelhet az elvárásoknak a Hatami mellett ugyancsak kiálló volt belügyminiszter, Abdullah Nuri.

Nem biztos azonban, hogy más is így gondolja ezt; míg a kontrollált média inkább Hatami becsületét igyekszik kikezdeni, a rezsim ellenzéke – az egyetemi diákság, tucatnyi baloldali pártocska, számos különböző kisebbségi csoport és persze a középosztály – nem lát e programban garanciát arra, hogy általa a remélt szabadság megvalósuljon. Közülük néhány hangadó a programot „irrelevánsnak”, Hatami politikai álláspontját pedig „opportunistának” nevezi, s mindkét megállapításban jócskán van igazság. Már csak azért is, mert a politikus maga bizakodóan nyilatkozik a jelenlegi rendszer demokratikus – azaz választások útján történő – leváltásáról. Ebbéli hitét sokan a legretrográdabb tulajdonságaként hányják szemére, ami csak arra jó, hogy becsalogassa az óvatlan polgárokat a khomeinista államgépezet által jól megkonstruált választási cirkusz csapdájába.

De ha ez így van, akkor a rezsimet csak újabb forradalommal lehetne teljesen felszámolni, ami viszont az érdekek megoszlását, a fő tényezőket egymástól élesen és ellenségesen elválasztó frontvonalak létét feltételezi. A Forradalmi Gárdával és az ajatollahok állami technokráciájával szemben azonban hasonló súlyú, belső politikai tényező nincs a láthatáron, ráadásul az érdekek ilyen látványos konfliktusát egy külső támadás veszélye könnyen felülírhatja.

Az elmúlt száz év történetéből kiindulva nem túl kockázatos, mi több, még csak nem is eredeti a megállapítás, hogy a perzsa állam életében bekövetkező minden nagyszabásúbb vállalkozás kintről – azaz külföldről – érkezett. Mohammed Reza Pahlavit a maga dinasztikus jogaiba „visszahelyező” államcsínyt köztudomásúan a brit és az amerikai titkosszolgálat szervezte, megbuktatva Mohammed Mosszadek miniszterelnök Moszkva által inspirált szocialista kísérletét 1953-ban. 1979-ben a sahot megbuktató forradalom Párizsból érkezett, Khomeini ajatollah személyében.

Hogy lehet-e efféle változásra számítani 2012 őszén vagy 2013 tavaszán, azt nehéz megmondani. De ha úgy vesszük, mindehhez viszont a legtöbb feltétel jelenleg biztosítva van. Épp ezért a teheráni atomprogram miatt esetleg harcba lendülő államok jól tennék, ha nem csak az urándúsítás felszámolásának praktikus okait vennék be a számításba, de egy új rendszer megteremtésének esélyét is.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.