Múlt pénteken – alig valamivel több mint két hónapos regnálás után – megbukott a román kormány. Működése – mellyel nagyon sokan elégedetlenek voltak – fokozatosan hozzáigazította a gazdaságot azokhoz a standardokhoz, amelyeket az unió és a Nemzetközi Valutaalap ajánlott a válság hatékony kezelésére és a termelékenység fokozására. Ennyiben a fiatal politikus, Mihai Răzvan Ungureanu által vezetett csapat kifejezetten sikeresnek bizonyult.
Visszatekintve: az előző, Emil Boc által vezetett kabinet februári bukása éppen úgy csak idő kérdése volt, mint a mostani kormányé. Traian Băsescu államfő felélte belső tartalékait, és lassan elveszítette azok bizalmát, akik 2009-ben rá adták a szavazataikat, immár másodízben megválasztva őt Románia elnökének. Bár annyit korábbi erejéből még megőrzött, hogy két, általa gondosan összeválogatott kormányt is hatalomra segítsen, ám az idei év első napjaiban már látszott, hogy aligha lesz képes hatalmi pozícióban tartani jobbközép-konzervatív pártját, a liberális-demokratákat (PDL), és feltartóztatni a szövetségbe tömörült szociáldemokratákat és nemzeti-liberálisokat – vagyis a baloldalt.
A felszínes szemlélő számára ugyanakkor értelmetlennek tűnt a baloldal kormánybuktató türelmetlensége; a józan ész ugyanis elvileg azt diktálta volna, hogy csöndben támogassák a Băsescu által hatalomban tartott konzervatívokat, hadd vigyék végig a reformokat, kiürítve ezzel fenékig a népszerűtlenség keserű poharát. Ám Victor Ponta szociáldemokrata vezetőnek más szempontokat is figyelembe kellett vennie: nyár elején igen fontos, helyhatósági választások lesznek Romániában, márpedig kormányzati pozícióból az eddig a jobboldal által uralt önkormányzatok „megszállására” nagyobb esély van, mint ellenzéki pozícióból.
A bizalmatlansági indítvány pénteki sikere ugyanakkor mégis meglepetésként érte a jobboldalt. Egyrészt figyelmetlensége és nemtörődömsége okozta a bajt, a liberális-demokraták számos képviselője nem is volt jelen a szavazáson, mások meg az internetet bújták, ráadásul olyan elmélyülten, hogy gombot nyomni is elfelejtettek. Mindazonáltal mégsem jöhetett volna össze az a 235 „igen” szavazat a kormánybuktatáshoz, ha – amint azt Ungureanu miniszterelnök, illetve elődje, Emil Boc lesújtva nyilatkozta – a „kisebbségek nem árulták volna el a kormányt”.
Kik is ezek a kisebbségiek? A kritika ezúttal nyilvánvalóan nem a magyaroknak szólt, hisz nekik külön pártjuk van, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, amely ráadásul a megbukott kabinet oszlopos tagja. Arról nem is beszélve, hogy a szociáldemokraták és nemzeti liberálisok által benyújtott bizalmatlansági indítvány egyik oka épp az RMDSZ által szorgalmazott egyik döntés elfogadása volt. A magyar párt külön magyar tannyelvű orvosi és gyógyszerészeti egyetemet akart Marosvásárhelyen, azaz a még Ceauşescu által megszüntetett intézmény visszaállítását. (Erre vonatkozóan lásd a szerző Az erőtér foglyai című cikkét – a szerk.)
A szemrehányás tulajdonképpen annak a 17 képviselőnek szólt, akik az úgynevezett „parlamenti nemzeti kisebbségi csoport” (frakció) tagjai, s akik mintegy megjelenítik a Romániában élő különféle egyéb etnikumokat. A csoport tagjai általában a mindenkori kormány „kezéből esznek”, ráadásul eddig is inkább a jobboldalhoz húztak, átállásuk tehát meglehetősen váratlan volt, s ezért még fájdalmasabb. Mindazonáltal jól tükrözi az általános romániai állapotokat, hogy éppen őket háborította fel egy másik etnikai csoport számára létesített régi-új intézmény.
Ám naivitás lenne azt hinni, hogy mindössze ez állt volna a háttérben; az ellenzék és a most velük szavazó „kisebbségi árulók” jól látják azt, hogy az államfő és a mögötte álló jobboldal támogatottsága elfogyott, a racionális gazdasági intézkedések, a számtalan megszorítás felemésztette politikai tartalékaikat, bár az államfő eddig igen ügyesen és magabiztosan menedzselte a folyamatokat. Traian Băsescu és Orbán Viktor törekvéseinek eredője, szándéka és tartalma nagyon hasonló, ám míg az előbbi az unióval együtt, a nemzetközi intézmények elvárásaira és a transzatlanti kapcsolatokra figyelve igyekszik megvalósítani célját, addig az utóbbi szembeszáll mindennel és mindenkivel, sértődötten és sértőn, lassan, de biztosan elveszíti valamennyi potenciális szövetségesét. Băsescu és a jobboldal az országra már nem számíthat, nemzetközi támogatottsága viszont továbbra is szilárd, 2014-es távoztával – minthogy újra már nem jelöltetheti magát – a nemzetközi politikai közösség megbecsült tagja maradhat.
Az új kabinet előreláthatóan május 7-én teszi le az esküt. Az előtte álló feladat elképesztően nagy és kihívó. Az eddigi ellenzék nem könnyítette meg a saját dolgát, hisz kormánybuktatóját afféle ígéretek színezték, hogy azonnal megszüntetni a bérek befagyasztását, a nyugdíjakat pedig emelni fogja. Magyar szempontból különösen érdekes lesz az RMDSZ jövendő sorsának alakulása. Ugyan most kihullott a hatalomból, ráadásul a jobboldal kényszerű távozásának formálisan maga is oka volt a „marosvásárhelyi ügyek” miatt, ám a baloldalnak közel sincs akkora támogatottsága, hogy egy efféle masszív és megbízható parlamenti erőről egyszerűen lemondjon.
