Kelet ma az új Termelő Erő. Ez babonázza meg politikusainkat, hiszen ők is az erő nyelvét értik, beszélik, legföljebb leplezik, de hiszen ezért politikusok.
Ez az erő nincs velünk, és ez nagyon tud fájni. Az erőtlenség legnagyobb átka nem az, hogy erő híján valamit nem tudunk megcsinálni. Elvárja egy ökör önmagától, hogy kétszer annyit húzzon? A fenét: elég neki a maga terhe. Elvárja egy hangya önmagától, hogy annyit cipeljen, mint egy elefánt? Nyilván nem, eszébe sem jut. Tudjuk persze, hogy magához képest többet bír, de ostoba lenne büszke lenni rá. Nem, az erőtlenség nem a képesség és nem a szabadság hiánya miatt fáj, hanem önmagáért. Mert nincs. S akinek van, azt csodáljuk és irigyeljük. Imponál. Hasonlítani akarunk rá.
Az erő ugyanis mérhető. Olykor centikben, olykor mérföldekben; grammokban vagy megatonnákban, köbcentikben vagy lóerőben, mindegy, fő, hogy állandó összehasonlítási kényszert teremt, és ezzel mozgásba hoz, lendületet ad, számolni tanít, s folyton frusztrál. Amikor az államok rájöttek, hogy a tudomány alapvetően számolás, megindultak a kormányzati tudománytámogató projektumok. Összeszámolták, mennyi az ország lakossága, mennyi a nyersanyaga, hány gyára van, hányan tudnak olvasni meg hogy hány centi magasak a katonakorú férfiak. (Innen indul a demográfia, a statisztika, a közgazdaság-tudomány.) A háborúkat már nem sérelmekkel, hanem számokkal kezdték, aztán jöttek a katonák. A végén persze mindig a számok győztek. A több.
Persze vannak minőségi tényezők. A munkásosztály csak láncait veszítheti, de győzni fog, mert mögötte a kommunista emberiség eszméje. A mi népünk legyőzhetetlen, mert hivatása az uralkodás. In concreto: a szovjet katona fölér tíz némettel. A német katona fölér tíz szovjettel. A jelképek persze ugyanazok vagy hasonlók: szélben lobogó fáklya és a Volkssturm; a fiatal izomerő, acélos tekintettel; a kohó a nyersvassal és a termelési statisztikával, a Bismarck csatahajó és a Volkswagen mint Kraftwagen. Végül a korona: Kraft durch Freude. A német verzió kétségkívül idealisztikusabb, helyesebben spirituálisabb a maga sztyeppés-árjás életkultuszával (a balti-német vidék és Poroszország a legnyugatibb sztyeppe, a II. világháborúban az angolok- amerikaiak a németeket hunoknak is hívták); a szovjet verzió megszemélyített Tömegei, Történelmi Erői és egyéb Kategóriái személytelenebb és vérszegényebb előadást tesznek csak lehetővé, de a végeredmény szempontjából mindez másodlagos. A minőség végül szükségképpen átcsap mennyiségbe.
Mi, magyarok erőforrásokban nem állunk túl jól. Olimpiai érmekkel és pontokkal meg a Nobel-díjasok számával ki lehet vívni ugyan néhány perces elismerést, de ez a minőség nem nagyon akar mennyiségbe átcsapni. Ha jól érzékelem, a felsőoktatásról ezért nagyjából le is mondtunk. Legyen helyette sok termelőerő, akiket majd az állam fog előállítani. Hogy mit termelnek majd, kinek és miből, azt később eldöntjük, ahogy az erősek is csinálják, ott, a Nagy Falon túl. Annyi bizonyos, hogy amit csinálnak, azt jó erősen csinálják, s ennek része, hogy nem sok ügyet vetnek az erőpolitika finnyás kifogásolóira.
Ostobaság az erőt nem tisztelni. Úgy értem: tudomásul nem venni és nem számolni vele. Számolni kell, ahogy a kalóriát számoljuk meg a vörösvértesteket; és mérni, ahogy a vérnyomást és a lázat is mérjük. Ezt a nyelvet mindenki érti és beszéli. A politikában valóban repülőgép-hordozókat és robbanófejeket számolnak, adósságot és energiafogyasztást. De nem csak azt.
Itt nem egyszerűen azt akarom mondani, hogy vannak más dolgok is, amelyek fontosak: hogy a szabadság többet ér, mint a győzelem; hogy a jólét nem csak materiális tényezőktől függ. Ezeket ugyanis mind át lehet fordítani az erő nyelvére. Amerikát a szabad emberek szabad társulása tette erőssé? Nosza, próbáljuk meg mi is! Japán erőforrásokban szegény ország, mégis gazdasági óriássá vált? Nosza, lessük el a titkát! Ez a gondolkodás mindig, mindenütt az erő titkát keresi. S rendszerint meg is találja. S ha teheti, be is veti: mint fegyvert.
A lényeg azonban az, hogy van erőn túli világ is. Ez a hit a mi hagyományunk szerves része. Lehet, hogy vallási alapjai már málladoznak, s lehet, hogy ha végképp fölbomlanak, nem pótolja őket semmi. De ma még megvannak. Még hátat tudunk fordítani az erőnek, s el tudjuk felejteni, hogy erőtlenek vagyunk.
Az erősek ezt persze mindig zokon veszik. A gyengék alattomossága - mondja Nietzsche, s vele együtt mindazok, akik hivatásszerűen rettegnek az erőtlenek erejétől: mételynek, betegségnek, élősködésnek hívják; képmutatásnak, álszentségnek, ravaszságnak bélyegzik, hogy önnön erejüket demonstrálják. Kraft durch Furcht. Félnek, mert nem ismerik az erőtlenség világát, s titkos erőt sejtenek benne; s félnek, hogy saját félelmükből erőt merítsenek. Az erő világa ésszerű és könyörtelen; mélyén azonban mindig ott a kétely: hátha van másik világ, ahová jobb lenne tartozni.
Az igazán nagy politikus, ha ebben a hagyományban él, abba tudja hagyni a számolást.
