Ha igaz, amit a választói viselkedés tudósai sok-sok cikkben összehordtak, a választók szavazata nem igazán szakpolitikák egymáshoz méricskélésén múlik. Mégis: képzeljünk most el egy olyan szavazót, aki eltekint minden mástól (főleg attól, hogy a Fidesz nagyon mást gondol a világról, mint a szocialisták, a liberálisok vagy a zöldek), és csak e kérdés felett vakarja a kobakját: vajon hathatósabban kormányzott-e 2010-től a Fidesz, mint előtte a szocialisták és liberálisok? In concreto: jobban el tudta-e érni, amit akart, mint amazok?
A jó hír: elkezdhetünk választ keresni erre a kérdésre. Kétharmad ide, NER oda, a policy window ugyanis bezárult: a választásokig már csak az eddig megcsinált dolgok foltozgatása és szavazatgyűjtés várható. A miniszterelnök meg is mondta, de a józan szavazatmaximalizáló politikusi ész is ezt diktálja: tizenöt hónappal a választások előtt az újrázásra esélyt érző kormány komoly erőfeszítést igénylő és érdeksérelmeket is okozó reformot talán emleget vagy ígér, de végrehajtani már nem fog. A rossz hír: a válasz még megalapozatlan lesz, hiszen a választások óta véghezvitt változtatások eredményei csak később mutatkoznak meg.
Mégis: jöhet az első számvetés.
Az összehasonlítást némiképp megnehezíti, hogy a Fidesz nagyon más célokat igyekszik elérni, mint a megelőző kormányok. (Ezt mintha az előbb már írtam volna.) Hogyan is lehetne méricskélni azt, hogy vajon a Fidesz hathatósabban bontotta-e le azt az intézményt vagy szüntette meg azt a gyakorlatot, mint amilyen eredményesen a szocialisták ugyanezt az intézményt felépítették, és ugyanezt a gyakorlatot bevezették? Vagy hogy a Fidesz ügyesebben hozta-e létre, vezette-e be azt, aminek a létrehozását, bevezetését a szocik soha nem is akarták?
Javaslatom ezért a következő, válasszunk olyan szakpolitikai célokat, amelyeket mind a "szoclib", mind a fideszes kormányzatok egyformán magukénak éreztek, és amelyek megvalósításához nem kell(ett) kétharmados parlamenti többség. Hasonlítsuk össze ezekben a két párt(szövetség) teljesítményét: melyik kormány meddig jutott a közösen, ha nem is együtt vallott célok megvalósításában?
Önkényes versenyszámlistám tételei:
A dohányzás radikális visszaszorítása a vendéglátóhelyeken.
Az e-útdíj bevezetése.
A MÁV hatékonyságának lényeges javítása.
Az önkényelmükön kívül minden másra vak dohányosok és a szintén csak önérdekvezérelt vendéglátósok, a fuvarozók és a MÁV beszállítói kivételével mindhárom célnak széles körű támogatottsága volt és van. Mindhárom szükségessége meggyőzően alátámasztható számokkal és nemzetközi példákkal. Mindhárom bevételt vagy kiadáscsökkenést jelentene a büdzsének. Mindhárom kezelhető lett volna alkotmányozó többség híján és szerepelt a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány programjában, kormányzati teendőlistáján is.
Az összehasonlítás ennyiben tisztességes. Annyiban már sántít, hogy amiben a két tábor egyetértett, és a szocialisták végrehajtották, ott a Fidesznek már nem volt teendője. Ebben a háromban viszont az is közös, hogy a szocialisták egyiket se hajtották végre. Türelmes történészek fogják majd archívumokból és életútinterjúkból kihüvelyezni, hogy az ellenérdekelt csoportok, az általuk befolyásolt, félrevezetett vagy a tőlük berezelt, esetleg a közpolitikai célok iránt általában is érzéketlen szocialista és liberális politikusok hogyan, mikor tették ad acta azokat az előterjesztéseket, amelyek változást hozhattak volna.
Lássuk, hogy muzsikált a három területen az Orbán-kormány!
A Véleményvezér jól írja: a dohányzás újraszabályozása egyértelmű siker. Az új, Nyugat-Európában a dohányzás lényeges visszaszorulását hozó szabályok részeként a parlament a NER-t erősítő, kegyként osztogatható helyi monopol "trafikjogokat" is teremtett ugyan, de a lobbik csak egy kis halogatást tudtak elérni - és mostantól évről évre polgártársaink százai, ezrei azért nem fognak tüdőrákban elpatkolni, mert a Fidesz hajlandó és képes volt szembemenni a dohány- és vendéglátólobbival. A szocialisták nem tették.
A használatarányos útdíj fizettetését az ellenérdekeltek nem a parlamentben, hanem a minisztériumokban blokkolják hosszú évek óta. Mindenki egyetért, hogy kell, mindenki betervezi a következő egy-két évre, de valahogy sosem sikerül a felelős miniszternek és apparátusának a megvalósításig eljuttatni egy olyan rendszert, amit Szlovákia már több mint három éve alkalmaz. Az ügy most is borotvaélen táncol: a ciklus vége előtt 450 nappal ott tartunk, hogy a közbeszerzés nyertesével nem sikerült határidőre megállapodni. Előbbre jutott tehát a Fidesz, mint az előző kormányzatok, de sokra nem mentünk evvel sem.
A minden mércével mérve pazarló és diszfunkcionális MÁV hatékonyságának megnövelésébe, mint azt maga Orbán Viktor is bevallotta, a Fidesz bicskája is beletört. A Bajnai által a vállalat élére tett, a Fidesszel csöppet sem ellenséges menedzsert, Andrási Miklóst csak azért is leváltották. Az új vezetéssel szemben a kormány megfogalmazott ugyan hatékonyság-növelési elvárásokat, de ezeket nem sikerült megvalósítani, végül az új vezér, Szarvas Ferenc is távozott. A kudarc részleteit nem ismerjük, de a compliance (kb. belső ellenőrzés) frontján elszenvedett Mohácsról nemrég adott interjút a MÁV-tól szintén távozó, a vállalaton belüli változtatásokhoz támogatás nélkül maradt Nagy Zoltán.
A mérleg tehát: egy siker, egy billegő ügy és egy kudarc. Három pontra sok görbét lehet illeszteni. Innentől az olvasóé az ítélet. Az enyém ez. A Fidesz többre képes, ha akar valamit, mint a szocialisták, kevésbé hátrál meg az ellenérdekelt gazdasági erők előtt. De inkább csak addig van benne szufla, amíg a cél egyetlen huszárrohammal, egyetlen normaváltoztatással letudható. Minél több intelligens apparátusi munka, szervezés, előkészítés, monitoring, menedzsment szükséges, annál kevésbé képesek az akarást javító beavatkozássá formálni.
A Fidesz legalább mer akarni és mer törvényt alkotni, akár lobbikkal szemben is. Ahol ennél is több kell, ott elbuknak ők is. A szocialisták meg végül már próbálkozni sem mertek.
Lehet megint választani.
