A magyar sors már csak ilyen: a világ összes baja minket sújt. Az 1956-os kitörési kísérletet is a szuezi válság tette eleve reménytelenné azzal, hogy elterelte a várva várt amcsik figyelmét a Szovjetunió katonai beavatkozásáról. De a rendszer összeomlása óta is üldöz minket a sors: folyton valamilyen távoli ország krízise akadályozza meg kormányainkat abban, hogy a mi kedvünkben is járjanak kicsit. Horn Gyula például azért nem folytathatta 1995-től a Boross-kormány népboldogító politikáját, mert beütött a mexikói válság, amitől idegessé váltak a külföldi pénzügyi befektetők, holott elegendő belföldi megtakarítás híján nekik kellett volna finanszírozniuk a tetemes magyar államadósságot. Az akkori államcsőd veszélyétől a Bokros-csomag mentette meg az országot.
Hasonló helyzet állt elő 2008 őszén, amikor a tengerentúlról kiindult hitelválság hullámai Izland mellett éppen a tengert rég nem látott csonka Magyarországra zúdították a legtöbb vizet. Mert az ezredforduló óta regnáló kormányoknak sikerült az egyik legsérülékenyebb gazdasággá zülleszteniük a magyart. Hiába állt ki Simor András jegybankelnök a Szabadság térre, és magyarázta el a világnak, hogy Magyarország nem Izland, a befektetők mégis jobbnak látták elvinni a pénzüket - olyannyira, hogy már csak az IMF behívása segíthetett. Pár évre rá az Orbán-kormánynak viszont azt kellett magyarázgatnia, hogy országa helyzete nem is hasonlítható az államcsőd közelébe jutott görögökéhez - bár ezt kicsit megnehezítette, hogy hatalomra kerülésük idején éppen ők hasonlították Görögországhoz az elődjeik által eladósított Magyarországot.
Most meg, amikor unortodox gazdaságpolitikájuk sikerét bizonyítva révbe érhetne végre a gyorsnaszád, jön ez a ciprusi krízis, és újból felizgatja a befektetőket. Akik, hogy, hogy nem, bizalmatlanságukkal megint főként Magyarországot büntetik, felnyomva a csődkockázatát és gyengítve valutáját. Holott a világ példát vehetne a konzervatív magyar kormány fegyelmezett költségvetési politikájáról, és az ennek érdekében alkalmazott avantgárd, már-már forradalmi újításairól. Hiába, nincs igazság!
Pedig mintha a ciprusi válságkezeléshez is az Orbán-kormány unortodox módszerei szolgálnának mintául, mint például a magánnyugdíj-pénztári vagyon elkobzása vagy a bűnbakként kiszemelt körök megsarcolása. Az államcsőd elkerülése érdekében a ciprusi kormány is a fejlett világban szokatlan lépéseket helyezett kilátásba. Bár uniós nyomásra született meg a javaslat a bankbetétek megadóztatására, a ciprusi kormány ezt oly módon tette volna, hogy az a betétvédelemmel garantált 100 ezer euró alatti betétekre is kiterjedjen. Amikor az orosz és más külföldi nagybetétesek mellett a ciprióta kisembereket is sújtó elvonás ötlete nemzetközi botránnyá duzzadt, akkor a kormány az állami nyugdíjalap megcsapolását helyezte kilátásba, amivel csak tovább borzolta a kedélyeket.
A ciprusiak válságkezelése abban is hajaz a mai magyarra, hogy midőn az Európai Unió nem fogadta el a tízmilliárd eurós támogatás feltételéül megszabott önrész ilyen durva módszerekkel történő előteremtését, akkor formabontó módon ők is Keletre vetették "vigyázó szemüket". A nicosiai kormánynak nem volt ugyan a tarsolyában azeri baltás gyilkos, volt viszont nagy tömegű orosz betét, amelyek megadóztatása feltehetően Putyin köreinek is fájt volna. A ciprusi kormányfő ezért Baku helyett Moszkvába utazott gyorssegélyért, ám magyar kollégájához hasonlóan ő sem járt sikerrel.
A turisztikán kívül csak egyes "adókímélő" magyarok offshore cégein keresztül érintkező két ország között további hasonlóságok is kirajzolódnak. Orbán mintha egyfajta "pannon Ciprusban" gondolkodna, amikor az Európai Unió kebelén belül próbál a külvilágtól elkülönülő, annak normáitól eltérő szigetet létrehozni. A magyar kormányfőtől ez persze nagyobb erőfeszítést igényel, mint nicosiai kollégáitól. Hiszen míg a korábbi ciprusi kormányok a tőkevonzás érdekében kialakított - offshore státuszra, alacsony adókra és lazán szabályozott bankrendszerre épülő - szisztémájukat próbálták átmenteni az uniós, majd az euróövezeti tagság idejére, addig az Orbán-kormány a másfél évtizedes erőfeszítéssel EU-konformmá alakított Magyarországot próbálja leválasztani a nyugati világban elfogadott normarendszerről. Az uniós gazdasági normák "kordonbontásában" éppen most jutott el odáig, hogy - a ciprusi adóparadicsom mintájára - általánossá tenné a tízszázalékos társasági adót, sőt ígérete szerint később azt is tovább mérsékelné.
Orbánék eddig, ha nem is zökkenőmentesen, de rohamléptekkel rombolhatták le a jogállamiság és a liberális piacgazdaság európai normáit, ami a magyar választópolgárok renyhesége mellett az unió gyengeségeit is tükrözi. A ciprusi kormány is joggal mutogathat az uniós politikusokra, hogy miért hagyták őket ennyi ideig a veszélyes vizeken hajózni, miért nem korábban keménykedtek velük. Hiszen akkor bankjaik nem duzzaszthatták volna gigászi méretűre mérlegeiket külföldi betétekkel, meg elővigyázatlan (főleg görögországi) kihelyezésekkel, és nem kellene most nemzetközi segítség annak elkerüléséhez, hogy két nagybankjuk csődje az egész országot magával rántsa.
Bár a szigetország bajai, miként korábban a többi megingott gazdaságé, elsőként a gyenge lábakon álló és rosszul kormányzott, ezért különösen sérülékeny Magyarországon csattannak, a ciprusi válság eszkalálódása most talán még kapóra is jött az Orbán-kabinetnek. Egyrészt elvonta a figyelmet arról, hogy a forint mostani meggyengülését nem a ciprusi krízis "begyűrűzése" idézte elő, hanem olyan, súlyos belpolitikai fejlemények miatti aggodalmak, mint az új jegybankelnök személye és az alaptörvény durva módosítása. Másrészt a ciprusi válság kezelésére kiagyalt nem szokványos megoldások is Orbánék malmára hajtják a vizet. Hiszen mondhatják: ha egy euróövezeti országban szabad bankbetéteket megadóztatni, akkor miért volna baj a bankadó, a tranzakciós illeték, a telefonadó, a közműadó vagy a szolgáltatók jogait sértő rezsicsökkentés?
Magyarország ráadásul nem is kért nemzetközi segítséget: felelős kormánya elhárította végül az IMF és az EU szíves ajánlatát a hitel-megállapodásra, mert kreatív gazdaságpolitikájának köszönhetően képes mindent önerőből megoldani. Akkor meg mi a baj velünk, tessék mondani? Csak az, hogy a szemünk barna?
