Bakelitlemezek

  • Tandori Dezsõ
  • 2006. május 4.

Egotrip

Semmi magyarázkodás!

Lehet, hogy sok Maigret felügyelőt olvastam, írok a főnökről, jól figyelek a szövegre, még belejavítani is merek, ahol ez nem egyéni kezdeményezés, hanem csak a szövegalkotók szándékának őrzése, fordítóé és kiadóé, és hallok lelkem elálló fülével, szimatintok nagy orrommal egy-egy "kösz, főnök!"-öt. Mondom, telemegréztem magam.

De semmi bódulat nincsen, és amit a múltkor mondtam, az másért volt kicsit pontatlan. Hogy "megszüntettem" (volna, ódon magyarsággal) "minden magánemberi érintkezést". Megszünt ez nekem, így a jobb, és a jó szakmai érintkezésben ott van bőven a reálszekventeri (folyamatosságbiztosító) elem, és mintha semmi nem változott volna a világon, csakÉ

Tényleg kétségbeejtő, hogy egy pontatlan kort élünk, meg ahol nem olvasnak rendesen (nagy általában), nem tudok a legnagyobb jóindulattal se tucatnyi olvasómnál többnek "kösz, főnök!"-öt kiáltani, holott én vagyok akkor meg a legnagyobb zavarban, ha kiderül, sokat olvasott tőlem valaki, mert: "Jó ég, muszáj volt ennyit írnom?" Ez van akkor. Muszáj volt, és muszáj. Van.

Különben az el nem olvasás egy jó elder-felhár módszer arra, hogy mintha az írás meg se történt volna. Na, tessék. Meg az írás, a postázás, a várakozás, sokan mondják (én is, ergo sokan mondjuk) a honoráriumról is: egy nagy kalandÉ mármost akkor erről én mind magánérintkezzem?

Eliot megint, a "Prufrock". Hogy mondjam elÉ hogyan kóboroltam, kik könyököltek az ablakokbanÉ milyen volt (jó ég, a múlt század elején valahogy még Tolsztojéktól átmentődött ez) az estély, igen, ott van Virginia Woolfnál, Rilkénél (kicsit), magánál Eliotnál, na ja, Kafkánál nincs. Kafkánál (másutt megírom) az van csak, furcsaság, az a rettenetes fegyenctelepi testbe-író-gép, ahol az elítéltnek a "bűnét" kétszer tizenkét óra alatt, lassú kínhalála idején (nem akarom, hogy bárki okádjon, én most olvastam el ezt a hatalmasan 20. századi művet először végig, és rosszul lettem) egy tűággyal belenyomják a bőrébe, amit tudnia kell róla, mit követett el, és fircangolják őt a cifrázással is, egész indázat, vonaldzsungel kerül belé vérrel, vérét ontva így... Kafkánál estély helyett ilyenek vannak, csak Kafka nem gondolta komolyan, hogy ez be is következik. Meg hogy a tisztet, a feltalálót, le lehet állítani, s akkor a szörnyű masina összeomlik. Ennyire hitt a lélekben Kafka. (Nézem a tüszdrámát pl. most, mélázom a haláltáborok dolgán.) Meg azt se hitte Kafka (azért), hogy a szomszéd faluba tényleg nem reméli valaki az átmenést. (Mondjuk, hogy én. Hogy konkrétan nem.)

Tehát az én megállapításom, közlésem: merőben ártatlan dolog ahhoz képest, hogy már kikkel mikor és mi történt. Na és, ki fogja bírni a világ - ha nekem mindenképp ez kell a lelki egyensúlyomhoz -, hogy nem mondom el: "Te, én azt olvastam, hogy ingujjban könyököltek az ablakokban..." - "Hallod, a Maigret utcáinak a zömét ismerem Párizsból..." - "Képzeld, az Annaba és az Anabaa nevű lovakkal az úgy volt 1997-ben, hogy..." - Netán: "Képzeld, szerintem nincs igaza Kálnokynak, a műfordítás nem öli meg az írót, csak azért tényleg, mikor kezdtem túlesni tavaly az irtó-elit-bár-miken, a fordítandókon, akkor jött hirtelen, hogy elkezdtem érezni, hé, megy ez nekem magamnak is, és nekiestem. És megcsináltam sok-tíz-éves adósságomat, a Zen Koala Kártya könyvet, és képzeld, öregem, nem beszéltem ám túl, meg a halmazokról se okoskodtam... bár, tudod, kérlek szépen, azt némelyek nemcsak kapiskálják, a hülye halmazosdimat, hanem élvezik, na, de 100 oldalon, képzeld, száz oldalon megcsináltam a Kártyatornák Könyvét, dáridó!" - Vagy: "És... tudod... huszonnégy éve benne volt ez a kezemben, ez a tökéletesen akciós, tömör, szédítő bűnügyi regény, te, nem is bűnügyi, magam is leülök a csodálkozástól..." És így tovább. Na, ne.

Hogy a jó francban érintkezzem magánemberként, ha ezt mind nem mondhatom, viszont előjön a teniszezők váltakozó formája, a doppingbotrány, a választások kimenetele meg Budapest helyzete. Ezeket a dolgokat más is megbeszélheti helyettem bárkivel. Persze, hogy léhának ható, cinikus mondás: "Te, én annyit püföltem az írógépet... rengeteg időm ment el ezzel..." (Mostanság már nem is annyi!) "... hát nem akarom, hogy még élőszóban is örökké ez legyen!" Nem mondanék ilyen pimaszat, azt csak úgy mondom, hogy mondanám.

És nem érintkezhetek "magán", mert úgyse tudom elmondani, a drága hülye barom Totyi madaram élete mit jelent... ha meghal, az mi... (Nem hal meg, na!!!) És hogy megízleltem az unatkozás különféleségeit is, a csendnek azt a kvalitását, hogy sokféle, a semmittevés szenvedéseit, ahogy lepárlódik belőlük valami hason-líthatatlanul csodálatos, és nem mesélhetem örökké azt se, mert már említettem pl., hogy "te, képzeld, lehúztam nyolc órát egyvégtén, aludtam, bizony ám!" S más szédítően izgalmas dolgokról sem magánérintkezhetek. Hát akkor inkább nem.

Meg... ki tudja, miért nem. Elég volt J. A. és Kosztolányi, de - mondom - még Rilke, Kafka, és Eliot örökös idézéseiből is. Hogy ezt az emberiséget, mert emberek vagyunk, ne vessük meg. Nem vetjük meg, nem akarjuk ezt (fejedelmi többes), csak minél kevesebbet akarunk hallani róla. Úgyis mindig róla hallunk, változatosan.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.