Ekotrip

Egotrip

Kegyelmi állapot Veresekkel

Azért, mert süt a nap, csivitelnek a madarak, virágzik a rét, s ilyenkor minden olyan biztatónak látszik a magunk kis életétől a világmindenségig, nem biztos, hogy tényleg minden rendben van, és főleg, hogy úgy is marad. Bármikor viharfelhők gyűlhetnek össze, s ránk szakadhat az ég. Na jó, akkora baj tán nem érhet most minket, mintha üde tavasz helyett komor ősz vagy az elmúlás tele volna aktuális, de azért nem árt vigyázni.

Mintha valami ilyesmi lenne a pénzügyi világ, a külföldi befektetők és kormányzati tényezők, az uniós fórumok és a hazai vállalkozói szervezetek meg a különféle habitusú közgazdászok üzenete most, a választást követő napokban. Mintha csak addig vártak volna figyelmeztető jelzéseikkel, amíg tuti lesz, ki fogja a következő négy évben kormányozni az országot. Azok is aggódva intik most gyors cselekvésre a megalakuló régi-új kormányt, akik némiképp megkönnyebbültek a választási eredmény láttán, mert egyértelműen ezt tekintik a kedvezőbb kimenetelnek az ország számára. Az ismert reakciók (és a józan ész) alapján közéjük tartozik a fejlett világ kormányzati és befektetői köreinek derékhada, ami megnyugtató abból a szempontból, hogy meddig tarthat ki a dorgáló pillantást bátorító félmosollyal elegyítő kivárás kegyelmi állapota.

Abban azért senki nem reménykedhet, hogy sokáig. Hiszen régóta tudja mindenki, akinek szeme van a látásra, hogy "dübörgő" gazdaságunk amúgy pocsék egyensúlyi állapotban van, s nincs idő és türelem ahhoz, hogy kinőjük a bajokat: hogy a növekedés gyorsításával orvosoljuk az egyensúlyhiányokat. (Arra meg pláne nincs, hogy a növekedést adó- és járulékcsökkentéssel, vagyis egyensúlyrontással serkentsük.) Mert hiába vagyunk képesek négy százalékot meghaladó bővülésre is, ha saját megtakarításaink híján folytatódik az eladósodás, ami miatt a pénzüket kockáztató hitelezőink mind idegesebbé és egyre drágábbá válnak.

Március óta már azt is sejtjük, hogy hitelezőink növekvő idegességén már több is múlhat, mint a fizetett kamatok nagysága: a romló nemzetközi befektetői hangulat megnövelte annak a kockázatát, hogy kedves valutánk árfolyama az eddiginél is drasztikusabb mértékben roggyan. Sajnálatos módon a befektetői elemzők a magyar forintot újabban azzal az izlandi koronával emlegetik együtt, amely a jócskán felsrófolt kamat ellenére már csak árnyéka korábbi önmagának. Pedig a magyar egyensúlyhiány messze jobb az ottaninál, igaz, messze rosszabb a velünk egy táborba sorolt, ún. kelet-közép-európai régió országainál. Sőt, valójában még azt sem tudjuk, pontosan milyen, mert totál megbízhatatlanná vált a külső finanszírozási szükségletet mérő statisztika: a Magyar Nemzeti Bank metodikája szerint már eléri a magas kockázatot tükröző szintet (a GDP 8-9 százalékát), míg a hivatalos statisztika szerint még éppen elmegy (6,5 százalék). Így aztán az sem mindegy, milyen a hitelessége a jegybankunknak; most még tán jól is jön, hogy az elnöké gyengécske.

Ha a külső egyensúlyi helyzet megítélése körül támadt is némi bizonytalanság, az azért bizonyos, hogy az államháztartás növekvő hiánya nemcsak az Európai Unió illetékeseit zavarja, hanem az ország hitelezőit is, bár kétségkívül más aspektusból. Az uniósok az elfogadott játékszabály felrúgását nehezményezik, amire elvileg mondhatnánk, hogy tetszettek volna a klub bejáratánál keménykedni, hiszen már akkor is kilógott a kissé rövid ingünk a kicsit bő gatyánkból, és a gumis nyakkendőnk is ki-kikandikált a gallérunk alól (no persze, a gyakorlatban nem mondhatjuk). A hitelezőink viszont egész egyszerűen drágábban mérik az éltető oxigént jelentő kölcsönt, ami ellen még elvileg sincs apelláta.

Ráadásul jó előre lehetett tudni, hogy a kormányzati és befektetői türelem kínálta kegyelmi állapot nem tart sokáig. Nemcsak az Európai Unió és a nyugati kormányok figyelmeztettek arra, hogy csak a választási kampány idejére nézik el, ha kormány és ellenzéke hülyeségeket beszél, fűt-fát ígér, és úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben volna, hanem a befektetőket tájoló hitelminősítők is jelezték: ha a kampányhülyülés lezárulása után sem észlelnek biztató jeleket, akkor megteszik, amit eddig halogattak, és leminősítik az egész bagázst.

Most éppen ez a tét, rövid távon legalábbis. Emiatt kell mindenképp lefaragni az idei költségvetési hiányt, ha nem is feltétlenül a vállalt szintre, de annak a közelébe. Ha nem teszi meg önként a kormány, kikényszerítik a befektetők, ami bizonyosan költségesebb lesz, és nem csupán a magasabb kamatok miatt, hanem azért is, mert a meggyengülő árfolyam és a felszökkenő infláció irányíthatatlanul tarol, a legkisebb ellenállás irányában, az átlagosnál is jobban sújtva a leginkább védtelen társadalmi csoportokat (kisnyugdíjasokat, sokgyerekeseket, munkanélkülieket). Az önkéntes költségvetési kiigazítás (kiadáscsökkentés és bevételnövelés) is nyilván különböző módon érinti az egyes jövedelem-tulajdonosi csoportokat, de a felelős kormány döntése alapján előre tervezhető, és ezért a mellékhatások kezelésére (például különféle kompenzációkra) is nagyobb a lehetőség.

Ma még nem lehet tudni, pontosan milyen intézkedésekkel fog a kormány 3-400 milliárd forintos hiányjavulást elérni (legyen ennek eldöntése az ő dolga és felelőssége), csak egyet lehet tudni: meg fogja tenni, mert nincs más választása. Ez a kormány most bízhat abban, hogy a szavazói derékhadát nem a rövid távú anyagi érdekek ösztökélték választásukban, hanem az a gondolkodás- és beszédmód, amely a jövőt közös lehetőségként és felelősségként, nem pedig katasztrófamentési munkaként és nemzeti sorskérdésként vázolta fel. Ezért vállalhat pillanatnyi egzisztenciális érdekeket sértő, népszerűtlen lépéseket is, amennyiben ezekkel a jövőbeli fejlődés lehetőségét teremti meg. A legsürgetőbb feladat most a pénzügyi piacok megnyugtatása, amihez az idei államháztartás hiányát hat százalék alá kell lenyomni. Ez valószínűleg véghezvihető pótköltségvetés nélkül, a kiadások csökkentésével (tartalékok befagyasztása, takarékosság, ártámogatások mérséklése) és a bevételek növelésével (adóemelés). Nem kisebb feladat az Európai Uniónak szeptemberben benyújtandó, hiteles intézkedésekkel alátámasztott konvergenciaprogram kidolgozása, amely egyúttal a hosszabb távon megvalósuló, az államháztartás problémáit gyökereiben kezelő reformokat is tartalmazza.

A jól időzített és irányított, határozott kormányzati lépéssorozattal azt a mesterségesen szított pánikhangulatot is le lehet törni, amelyben csupán két csoport érdekelt: a "zavarosban halászó" pénzügyi spekulánsoké, valamint a válságtól gyors és könnyű hatalmat remélő ellenzéké. Nem kétséges, hogy melyikért imádkozik Veres püspök, és melyikért Veres pénzügyminiszter.

Neked ajánljuk