Ballai József: Így autóztunk 1959-ben Nagykőrösről Lajosmizsére

Egotrip

"A rozoga Moszkvics kormánya óriásinak látszott, aminek a tekeréséhez komoly férfi ereje szükséges. A sebváltó rögtön a kormány mellett jobbról, ismeretlen műszerek elől. Aki egy ilyet el tud vezetni, az már tényleg mindennel megbirkózik."

Ballai József (Nagykőrös, 1954) az ezredfordulón kezdett írni a Narancsba. Akkorra már nem csupán „kész”, hanem ismert és sikeres újságíró is volt. A rendszerváltozás zavaros gazdasági ügyei közül a talán legképtelenebb történet feltárása – a Leonardo da Vinci falfestménye (!) után visszaigényelt (!!) és kiutalt (!!!) 200 millió forintos áfavisszatérítésről írt cikksorozat – például az ő munkája volt. De az ún. olajszőkítés, a különböző össznépi trükközések neves és névtelen hőseinek a bemutatásáért is sokat tett – ezekből már bőven jutott a Narancsba is. Minőségi Újságírásért díjat is egy narancsos cikkéért kapott: kétrészes portréja Stadler Józsefről, erről a tragikomikus sorsú magyar üzletemberről és ügyeskedőről máig hivatkozási alap; ha valaminek okán a neve időnként előjön a sajtóban, rendszerint Ballai írására hivatkozva, abból idézve elevenítik fel alakját.

Ahogyan egyik Egotripjében fogalmaz, elsősorban elmesélni szeret; írásai egyéni hangjának ez az attitűd a forrása. Lapunk online kiadásában most olyan szövegeit közöljük, amelyekben ezúttal nem áfacsalókról, alföldi gengszterekről vagy éppen a mindig vesztes kényszervállalkozókról mesél. Hanem főleg a saját gyerek- és ifjúkoráról, meg azokról a szabadsághiányos évtizedekről, amelyek oly sokunknak jutottak osztályrészül, és amelyek egy gyerek szemszögéből felemelőek és szépek is tudtak lenni.

Ötévesek lehettünk, legfeljebb hat, amikor életünkben először utaztunk igazi autóban. Hál’ istennek nemcsak úgy odaállt a házunk elé, beszálltunk és már mentünk is, hanem előbb eljött a gazdája és édesapával megegyeztek, hogy majd két hét múlva tudunk menni Lajosmizsére. Volt hát időnk Ottóval.

Napok teltek azzal, hogy elképzeltük, milyen lesz autóban ülni, mennyit hallunk a hangjából, ráz-e nagyon és elszédülünk-e (mint a buszon szinte mindig), vagy épp ellenkezőleg: kényelmesen ülünk majd, mint egy karosszékben.

Az ábrándozásra és a vágyakozásra emlékszem a legjobban. Egyszerűen jó volt csak rágondolni is az autózásra és vágyni arra, hogy mihamarabb bekövetkezzen. A legeslegjobb az volt, hogy tudtuk: biztosan megtörténik, mert amit édesapa megígért, az úgy is lett.

Az autózás napjából ma már mindössze a gyerekkori izgalmat vagyok képes felidézni. Percenként kiszaladtunk a kiskapun, megnézni: megjött-e már az autó. Aztán végül ott volt. Talán három ajtós volt, de az sem számított volna, ha csak az ablakon lehet bemászni. Valószinűleg egy Moszkvics 401-es lehetett, a háború előtti Opel Admiral szovjet másolata. Semmit sem tudtunk róla (most is csak azért, mert utánaolvastam). De ötévesen az ember nem is azzal foglalkozik, hogy egy négyhengeres, 1070 köbcentis, 26 lóerős, három fokozatú váltóval ellátott autóban ül, nem érdekli hány másodperc alatt van százon – ha ugyan az a típus képes volt valaha is ekkora sebességre.

Annyit tudtunk csak, hogy az autó fekete.

Máig fogalmam sincs, hogy kié volt, vagy hogy ki vezette. 1959-ben Nagykőrösön nem volt tíznél több autó. A Janovics doktornak biztosan, meg Kovács Sándornak, a konzervgyár igazgatójának is volt. De a gyerekorvos, dr. Tege Antal egy Panni robogóval járt ki hozzánk.

Apai nagypapánkhoz, Ballai Kálmánhoz mentünk, tanyasi tanító volt Lajosmizsén. Tőlünk úgy 10 kilométerre laktak. Ez, úgy sejtem, akkor sem lehetett 20 percnél hosszabb út.

Ha az ember átmerészkedett a Lyukashídon, akkor a Hantházi úton – a Nagyerdő után – balra kellett fordulni és már oda is értünk. Keskeny makadám vezetett oda.

Nem hinném, hogy bárkivel is találkoztunk volna odafelé, motoros járművel egészen biztosan nem. Mi csak ültünk hátul Ottóval az élménytől megszeppenve, és bámultunk kifelé.

A rozoga Moszkvics kormánya óriásinak látszott, aminek a tekeréséhez komoly férfi ereje szükséges. A sebváltó rögtön a kormány mellett jobbról, ismeretlen műszerek elől. Aki egy ilyet el tud vezetni, az már tényleg mindennel megbirkózik. Amikor odaértünk, Kálmán nagypapa várt bennünket.

Mi Ottóval az autóban maradtunk. Édesapa kiszállt, a sofőr is. Előbb Ottó furakodott a kormányhoz. Aztán én. Nem látszottunk ki, persze, de nem számított. Ott ültünk egy igazi autó kormánya mögött. Megérintettem. Előbb a kormányt, aztán a sebváltót. Kicsit poros volt a szélvédő, de azért ki lehetett rajta látni.  

A motor nyilván nem ment. Egy kicsit talán lehetett hallani a hűtő percegését. A Moszkvics egy helyben állt.

Autóztunk!

Ötvenöt év múlva az unokámmal, Abigéllel elmentünk sárkányrepülőzni.

Ballai József korábban közölt írásai itt olvashatók:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.