Ballai József: Így autóztunk 1959-ben Nagykőrösről Lajosmizsére

Egotrip

"A rozoga Moszkvics kormánya óriásinak látszott, aminek a tekeréséhez komoly férfi ereje szükséges. A sebváltó rögtön a kormány mellett jobbról, ismeretlen műszerek elől. Aki egy ilyet el tud vezetni, az már tényleg mindennel megbirkózik."

Ballai József (Nagykőrös, 1954) az ezredfordulón kezdett írni a Narancsba. Akkorra már nem csupán „kész”, hanem ismert és sikeres újságíró is volt. A rendszerváltozás zavaros gazdasági ügyei közül a talán legképtelenebb történet feltárása – a Leonardo da Vinci falfestménye (!) után visszaigényelt (!!) és kiutalt (!!!) 200 millió forintos áfavisszatérítésről írt cikksorozat – például az ő munkája volt. De az ún. olajszőkítés, a különböző össznépi trükközések neves és névtelen hőseinek a bemutatásáért is sokat tett – ezekből már bőven jutott a Narancsba is. Minőségi Újságírásért díjat is egy narancsos cikkéért kapott: kétrészes portréja Stadler Józsefről, erről a tragikomikus sorsú magyar üzletemberről és ügyeskedőről máig hivatkozási alap; ha valaminek okán a neve időnként előjön a sajtóban, rendszerint Ballai írására hivatkozva, abból idézve elevenítik fel alakját.

Ahogyan egyik Egotripjében fogalmaz, elsősorban elmesélni szeret; írásai egyéni hangjának ez az attitűd a forrása. Lapunk online kiadásában most olyan szövegeit közöljük, amelyekben ezúttal nem áfacsalókról, alföldi gengszterekről vagy éppen a mindig vesztes kényszervállalkozókról mesél. Hanem főleg a saját gyerek- és ifjúkoráról, meg azokról a szabadsághiányos évtizedekről, amelyek oly sokunknak jutottak osztályrészül, és amelyek egy gyerek szemszögéből felemelőek és szépek is tudtak lenni.

Ötévesek lehettünk, legfeljebb hat, amikor életünkben először utaztunk igazi autóban. Hál’ istennek nemcsak úgy odaállt a házunk elé, beszálltunk és már mentünk is, hanem előbb eljött a gazdája és édesapával megegyeztek, hogy majd két hét múlva tudunk menni Lajosmizsére. Volt hát időnk Ottóval.

Napok teltek azzal, hogy elképzeltük, milyen lesz autóban ülni, mennyit hallunk a hangjából, ráz-e nagyon és elszédülünk-e (mint a buszon szinte mindig), vagy épp ellenkezőleg: kényelmesen ülünk majd, mint egy karosszékben.

Az ábrándozásra és a vágyakozásra emlékszem a legjobban. Egyszerűen jó volt csak rágondolni is az autózásra és vágyni arra, hogy mihamarabb bekövetkezzen. A legeslegjobb az volt, hogy tudtuk: biztosan megtörténik, mert amit édesapa megígért, az úgy is lett.

Az autózás napjából ma már mindössze a gyerekkori izgalmat vagyok képes felidézni. Percenként kiszaladtunk a kiskapun, megnézni: megjött-e már az autó. Aztán végül ott volt. Talán három ajtós volt, de az sem számított volna, ha csak az ablakon lehet bemászni. Valószinűleg egy Moszkvics 401-es lehetett, a háború előtti Opel Admiral szovjet másolata. Semmit sem tudtunk róla (most is csak azért, mert utánaolvastam). De ötévesen az ember nem is azzal foglalkozik, hogy egy négyhengeres, 1070 köbcentis, 26 lóerős, három fokozatú váltóval ellátott autóban ül, nem érdekli hány másodperc alatt van százon – ha ugyan az a típus képes volt valaha is ekkora sebességre.

Annyit tudtunk csak, hogy az autó fekete.

Máig fogalmam sincs, hogy kié volt, vagy hogy ki vezette. 1959-ben Nagykőrösön nem volt tíznél több autó. A Janovics doktornak biztosan, meg Kovács Sándornak, a konzervgyár igazgatójának is volt. De a gyerekorvos, dr. Tege Antal egy Panni robogóval járt ki hozzánk.

Apai nagypapánkhoz, Ballai Kálmánhoz mentünk, tanyasi tanító volt Lajosmizsén. Tőlünk úgy 10 kilométerre laktak. Ez, úgy sejtem, akkor sem lehetett 20 percnél hosszabb út.

Ha az ember átmerészkedett a Lyukashídon, akkor a Hantházi úton – a Nagyerdő után – balra kellett fordulni és már oda is értünk. Keskeny makadám vezetett oda.

Nem hinném, hogy bárkivel is találkoztunk volna odafelé, motoros járművel egészen biztosan nem. Mi csak ültünk hátul Ottóval az élménytől megszeppenve, és bámultunk kifelé.

A rozoga Moszkvics kormánya óriásinak látszott, aminek a tekeréséhez komoly férfi ereje szükséges. A sebváltó rögtön a kormány mellett jobbról, ismeretlen műszerek elől. Aki egy ilyet el tud vezetni, az már tényleg mindennel megbirkózik. Amikor odaértünk, Kálmán nagypapa várt bennünket.

Mi Ottóval az autóban maradtunk. Édesapa kiszállt, a sofőr is. Előbb Ottó furakodott a kormányhoz. Aztán én. Nem látszottunk ki, persze, de nem számított. Ott ültünk egy igazi autó kormánya mögött. Megérintettem. Előbb a kormányt, aztán a sebváltót. Kicsit poros volt a szélvédő, de azért ki lehetett rajta látni.  

A motor nyilván nem ment. Egy kicsit talán lehetett hallani a hűtő percegését. A Moszkvics egy helyben állt.

Autóztunk!

Ötvenöt év múlva az unokámmal, Abigéllel elmentünk sárkányrepülőzni.

Ballai József korábban közölt írásai itt olvashatók:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.