Megint elgörbült a lábtartó az emzén, gyakran elcsúsztam vele a jeges földúton, és az ért le először. Egy hosszabb darab fűtéscsövet ráhúzva szoktam kiegyenesíteni, de sokadszorra már nem bírta az anyag, és letört, mikor feszegetni kezdtem. Ennek előbb-utóbb be kellett következnie.
Akkoriban még reggelente is szeretkeztünk, bár nagyon utáltunk lavórban, hideg vízzel mosakodni, esténként sötétedés után húsz percet gyalogoltunk a kollégiumig, ahol a lánynak - aki egy másik egyetemen tanult - az egyik haverok által lakott földszinti szoba erkélyén keresztül kellett bemásznia, hogy végre magunkra zárhassuk az egyik fürdőszoba ajtaját. Mikor végeztünk, általában benéztünk még az orosz hallgatókhoz is, akikkel az első félévben laktam, ők furcsa módon tiszteltek, mert szóba álltam velük, és tudták azt is, hogy amikor nem baktériumokkal kísérletezem vagy a számítógéplaborban ülök - az előadásokra már akkor sem jártam -, íjászkodom, lovagolok és nagyokat futok, míg az évfolyamtársaim csak fociztak, és lenézték a ruszkikat, akikkel egy szobába kényszerítette őket a kollégiumi vezetés.
Az oroszok sörösüvegből itták az ukrán vodkát, olcsón hozták a szteroidot, és kétes autóügyeik voltak, az utóbbitól ösztönösen távol tartottam magam - elvégre kutató leszek -, de kellett a lé kajára és albérletre, úgyhogy a gépészhallgatókkal jártam hétvégénként egy szolnoki vegyi üzem rozsdás vasállványait festeni napi egy ezresért, feketén. Szombat esténként egy munkásszálláson aludtam, ha bírtam, mert szorongásos álmaim voltak az albérletben egyedül rettegő lánnyal kapcsolatban, akinek gázsprét vettem az újpesti piacon, de nem voltam biztos benne, hogy adott esetben képes volna használni is. Hazaérve kárpótlásul misére jártam vele, szerettem fáradtan üldögélni a padban, hallgatni az éneket, szemlélődni, ahogyan mindent és mindenkit képes voltam fényévnyi távolságból figyelni még akkoriban, de aztán - szenvedélyes viták egész során keresztül, Thoreau-tól Kerouacon át Konrádig citálva a bölcsességeket - meggyőztem őt, hogy az egyház semmivel sem különb, mint a többi aljasság, ami elől menekülve kiköltöztünk ide tizennyolc évesen. A gyerekeket mégis megkereszteltettük később a nagyszülők miatt.
Letámasztottam a motort. Megint ideges voltam, hamar veszekedni kezdtünk, úgyhogy nem is ettem meg az előkészített szendvicseket, csak elszántan és gyorsan ittam. Hetente-kéthetente volt egy ilyen napom, és mindketten tudtuk, hogy nem tehetünk semmit ellene. Később a lány tartotta a fejem, míg telehánytam a piros műanyag lavórt, aztán egy pohár vízzel kiöblítettem a számat, és összebújtunk a közös takaró alatt. Veszek majd egy új lábtartót, a fő, hogy velem van az Erő - gondoltam elalvás előtt. Másnap fájt a fejem.
