Időről időre ijesztő számokat olvasok arról, mennyi agysejtet pusztít el fél deci tömény szeszes ital. Néha beérik már tízezerrel is, de leggyakrabban az ötvenezres számot láttam. Gyári hibám miatt ilyenkor akaratlanul is elkezdek utánaszámolni a dolognak. Mondjuk megiszom naponta egy üveg (fél liter) pálinkát, az napi félmillió agysejt. Huhh, sőt hukk. Legyen mondjuk négyszáz nap egy év, nehogy zavarba jöjjek a nagyobb ünnepek alkalmával, jusson olyankorra két üveg is. Az évente kétszázmillió agysejt. Ha ezt ötven éven át csinálom, az tízmilliárd. Mármost egy embernek kb. százmilliárd agysejtje van. Így még ebben a tempóban is legfeljebb az agyam egytizedét tudom elinni.
Ha még jobban belegondolok, ilyenkor nyilván a leggyengébb, legfáradtabb agysejtjeim pusztulnak el. A maradék kilencven százalék átlaga tehát sokkal jobbá válik, az erős, okos agysejtek maradnak meg - és milyen sok! Lehet, hogy valójában egy alkoholreklámot olvasok ilyenkor, hiszen ezek szerint az alkohol ilyen mennyiségben minden bizonnyal javítja a szellemi képességeimet?
Ha ehhez még azt is hozzáveszem, hogy úgyis csak az agykapacitásom tíz százalékát használom ki, még rózsásabbá válik a kép. És itt a tíz százalék már a nagyobbacska számok közül való, olvastam már egy, sőt fél százalékot is, de a tíz százalékot nem kisebb tekintélyre hivatkozva, mint Albert Einstein. Õ ugyan fizikus volt, nem neurológus, de nagyon okos ember, ő talán agya húsz százalékát is kihasználta. Ha Einstein akarok lenni, nem kell mást tennem, mint feltornásznom a tíz százalékomat húszra. És erre rengetegen kész recepteket, tanfolyamokat, könyveket is ajánlanak.
Az ötvenezer agysejt elpusztulásával való ijesztgetés nem más, mint butácska alkoholellenes propaganda, de a "tíz százalék elv" komoly üzleti vállalkozások reklámjához tartozik. Ennek már érdemes kicsit alaposabban is utánajárni. Honnan veszik ezeket a számokat?
Tudományos publikációban egyetlenegyet sikerült megtalálnom a fenti számok közül: azt, hogy nagyjából százmilliárd agysejtünk van. Ezt úgy becsülték meg, hogy vettek néhány egészen pici (mondjuk egy ezred köbmilliméteres) mintát az agyból, azt jól megnézték mikroszkóppal, és utána kiszámolták, hogy ennek alapján mennyi jut az egész agytérfogatba. Ez a becslés nagyjából elmegy, bár a pontossága nem túl nagy, figyelembe véve az agyméretek közötti óriási egyéni különbségeket - például Anatole France agya 1100 gramm volt, Lord Byroné 2200, Einsteiné pedig nagyjából átlagos. Mindenesetre a százmilliárdos nagyságrend hihetőnek tűnik.
Az alkohol által elpusztított agysejtek mennyiségéről semmiféle tudományos forrást nem sikerült találnom. Az agykapacitásról is csak olyanokat, amelyek valójában távolról sem erről szólnak. Az egyik híres kísérletet Karl Lashley amerikai pszichológus még az 1920-as évek elején végezte. Lashley arra volt kíváncsi, hol tárolja az agy a memóriát. Patkányokkal dolgozott; megtanította nekik, hogyan tudnak kijutni a kísérleti labirintusból, és ezek után agyuk egy részét eltávolította, mindegyiknek egy másik és más nagyságú részét. Az eredmények azt mutatták, hogy minél többet operál ki a patkányok agyából, annál inkább romlik a teljesítményük, de már aránylag kevés agyszövet elvesztése is teljesítménycsökkenést okoz. A patkányok azonban akkor is emlékeztek valamennyire a labirintusra, ha agyuk jelentős részét eltávolították, akármelyik részről van is szó.
Ez ellentmond a "tíz százalék elv"-nek. A modern képalkotó eljárásokkal (PET, fMRI) végzett kísérletek még inkább cáfolják, közvetlenül az ember esetére is. Az derült ki, hogy ugyan minden konkrét funkció az agy egy viszonylag kis területéhez kapcsolható, de kisebb-nagyobb gyakorisággal az agy mindegyik területét használjuk, mindegyik mutat időnként valamiféle inger-aktivitást. Sőt, ha az agynak egy olyan része sérül meg, amelyik egy jól meghatározható funkcióhoz köthető (például a félelemhez, a beszédhez, a tüsszentéshez vagy egy ismerős arc érzékeléséhez), akkor ezt a funkciót többé-kevésbé át tudják venni más agyterületek.
Az, hogy agyunk hány százalékát használjuk ki, teljesen értelmetlen kérdésnek bizonyult. Nem ezen múlik, ki mennyire okos. Itt is beigazolódik az orosz közmondás, miszerint ostoba kérdésre nincs válasz (na glupij vaprosz nyet atveta). Az angolszász kultúrában egy másik mondás terjedt el: ostoba kérdésre ostoba választ kapsz (if you ask a silly question, you will get a silly answer). A két mondás szinte önmagában is jelzi a kétfajta kultúrkör különböző hozzáállását a buta kérdésekhez.
Az orosz megközelítés talán kevésbé kedves, de hatásosabb tud lenni. Ha megadjuk a buta kérdésre a buta választ, akkor abból tovább lehet menni az immár belőtt színvonalon. Ha nem adunk választ az ilyen kérdésekre, akkor nincs tovább; ha folytatni akarjuk a beszélgetést, más irányba kell elindulnunk. Akkor van esély arra, hogy egy másfajta megközelítéssel talán sikerül egy magasabb gondolkodási színvonalat elérni.
Igyuk meg nyugodtan a napi fél liter pálinkánkat? Menjünk el az agykapacitás kihasználását növelő tanfolyamokra jó pénzért? Ha egyszer belemegyünk abba az utcába, hogy az említett érvek színvonalán maradunk, annak az lesz a vége, hogy ennek megfelelő eredményekre jutunk akkor is, ha okosan gondoljuk tovább. Lehet, hogy a buta alkoholellenes propaganda az ellenkezőjébe fordul, és meggyőz az alkohol jótékony hatásáról, holott bőven vannak tényleges, okos érvek is ellene. Lehet, hogy úgy érezzük, jót tenne nekünk, ha kicsit jobban használnánk ki az agykapacitásunkat, holott másfajta tanulással sokkal többet tehetnénk a fejlődésünkért. Még az is lehet, hogy egy agykapacitás kihasználását növelő tanfolyam valóban jó hatással van ránk, mert az érv mellette ugyan buta kérdésre válaszolt butaság volt, de maga a tréning mégis színvonalas.
Az ostoba kérdésekre adott válaszok veszélye az, hogy értelmetlen, haszontalan irányba viszik el a gondolkodást. Nem gondolom, hogy mindig járjunk tudományos alapossággal utána a válaszoknak, többnyire elég az is, ha a válasz hitelességét mérlegeljük kellőképp kritikusan. De mindig gyanakodjunk: lehet, hogy már magában a kérdésben van a hiba. Mint a múlt heti népszavazáson.
