Váradi Balázs

Csak semmi politika!

A vírus és az adatok

Egotrip

Milyen adatokat érdemes a lakosság elé tárni a vírus terjedéséről? A kérdés legutóbb akkor merült fel, amikor a kormány koronavírus-tájékoztatási központja az oltás hatásait egy olyan, millióknak kiküldött tendenciózus táblázattal illusztrálta, amelyből éppen csak a kulcsinformációk hiányoztak (az érintettek életkora, az oltás és a megbetegedés időpontjának viszonya stb.).

De a Covid-19 hazai terjedésének pontos részleteivel, jól elemezhető formában közzétett, naprakész adatokkal a magyar állam amúgy sem kényezteti el a közönséget. A nemzetközi összehasonlítások szerint mind a régióban, mind a fejlett világban általában hátul kullogunk abban a rangsorban, hogy mit oszt meg a járvánnyal kapcsolatos információkból a lakossággal a kormány.

Az összeszorított szájú hazai tájékoztatás legtragikomikusabb illusztrációja a jó nyugati példák nyomán hamar és profin Magyarországon is bevezetett országos szennyvízvizsgálat lett. A Nemzeti Népegészségügyi Központ hétről hétre közreadja, hogyan alakul a szennyvízben a vírus mennyisége. Ám a nagyközönségnek szánt tájékoztatókban csak közlekedésilámpa-szinten kapunk információt: alacsony, mérsékelt vagy magas-e a mennyiség, és csökkenő, stagnáló vagy emelkedő-e a trend a városunkban. Az adatmelléklet, amelyből a háromfokozatú színkódskálát származtatták, hiányzik. Színezés van, számok nincsenek. (A Korrupciókutató Központ statisztikusainak cseles módszerekkel végül sikerült visszaszámolniuk, mennyi lehet számszerűen hétről hétre a szint.)

De ne kezdjünk rögtön anyázni. Ugyanis szólhatnak érvek amellett, hogy az állam erősen szűrje a vírussal kapcsolatos számszerű adatokat, és hogy ne mindet és ne teljes részletességgel hozza nyilvánosságra.

Először is vigyázni kell, hogy személyes jogok ne sérüljenek. Meglehet, az adatelemzők számára hasznos, ha egyenként felteszik az internetre minden, a vírusba belehalt polgártársunk életkorát és alapbetegségeit. Ám az mégsem volt szerencsés, amikor tavaly márciusban a fél ország az egyik korai Covid-áldozat kilétén csámcsogott – anonimitás ide, anonimitás oda, a személy egészen könnyen azonosítható volt a hivatalos honlap „alapbetegsége krónikus pancreatitis, alkoholos májkárosodás” sora és egy nyilvános partecédula alapján. A személyes adatok védelme biztosan méltányolható korlát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.