A bankok kifejezetten népszerűtlenek mifelénk, s a válságban megszorult adósok gondjai csak fokozzák a velük szemben táplált negatív érzelmeket. Így aztán aki az üzleti érdekeik érvényesítéséért nyomuló bankokkal szemben az állampolgárok alkotmányos jogait védelmezi, az a széles közvélemény szinte osztatlan támogatására számíthat.
Azt, hogy az adatvédelmi ombudsman legutóbbi fellépését ez a szempont motiválta-e, vagy tényleg ennyire halványlila gőze sincs arról, hogy mit csinál, és hogyan működik egy bank, pusztán a kiadott állásfoglalásból nem tudjuk megállapítani. Az biztos, hogy egyik eset sem emeli különösebben az általa viselt hivatal tekintélyét.
A pénzügyi szektor képviselői már nagyon régóta szorgalmazzák egy központi, teljes körű adós-nyilvántartási rendszer létrehozását, az ez irányú törekvések mindeddig éppen a személyes adatok védelmével kapcsolatos aggodalmak miatt, nem utolsósorban a mindenkori adatvédelmi ombudsman áldásos tevékenysége által hiúsultak meg. A válság a törlesztési nehézségekkel küzdők számát ugyancsak megnövelte, így sokat lendített a nyilvántartási rendszer ügyén, hiszen okkal vethető fel, hogy a bedőlt hitelek felvevőinek jó része a válságtól függetlenül is hitelképtelen volt, így hitelkérelmüket valójában el kellett volna utasítani. A bankok éppen azért szorgalmazzák a nyilvántartási rendszer felállítását, mert az ebből lekérdezhető információk segítségével pontosabban tudnák felmérni a hitelkérők kockázatosságát, fizetési képességét.
A nem vagy késve fizető adósokat ma is nyilvántartják, a megvalósítani kívánt rendszer éppen azért volna teljes körű, mert valamennyi adósról tartalmazna a hitelbírálat számára hozzáférhető információkat, tehát azokról is, akikkel eddig semmi baj nem volt. Éppen erre hivatkozva száll szembe az obudsman a tervezett szabálynak még a szigorú önkéntességen alapuló verziójával is, amely szerinte "..szükségtelenül, aránytalanul, elsősorban üzleti érdekeknek engedve korlátozná a személyes adatok védelméhez fűződő.... köztük a jó adósok alkotmányos jogait".
Bizony, nem elég, hogy a bankok a vérünket szívják, féktelen profitéhségükben még a magánéletünk titkaiba is bele akarják ütni az orrukat. Mit is akarnak tudni rólunk? A vallásunkat? Szexuális preferenciáinkat, fogyasztói szokásainkat? Dehogy! Azt szeretnék tudni, hogy van-e más banknál hitelünk, hány ilyen van, és azok együttes törlesztőrészlete mekkora. Ma ugyanis úgy kell eldönteniük, hogy adjanak-e, ajánljanak-e nekünk hitelt, hogy ez az aprócska információ nem áll rendelkezésükre.
Nem találják megdöbbentőnek? Akkor gondoljanak bele. NN nettó százezer forintos jövedelemmel rendelkezik, a kért hitel törlesztőrészlete havi huszonötezer. Még éppen belefér. Adjunk. És ha NN-nek másik három banknál már három ugyanilyen hitele van? Ekkor havi hetvenötezret kell már eddig is törlesztenie, és tőlünk éppen azért kér hitelt, hogy abból törlessze a teljesíthetetlent. Jó adós NN? Az ombudsman szerint igen, hiszen eddig még soha egy napot sem késett. De ez azért mégsem olyan, mint előre karcerba dugni a rosszarcúakat, hátha bűnt fognak elkövetni. NN helyzete objektíve tarthatatlan, biztosan el fogja bukni a hiteleit. A kérdés csak az, hogy csak a már meglévőket - ha többet nem adnak neki, mert ismerik a helyzetét -, vagy még további három-négyet is, amit azért vehet fel, mert nem tudnak a többiről.
Kinek is áll érdekében, hogy NN ügyében tisztán lásson? A banknak biztosan. Most ne firtassuk azt, hogy a bankok mai rossz hírét mennyiben táplálják előítéletek, és mennyiben szolgáltak rá ténylegesen. Az a könnyedség, ahogy az ombudsman valamit, ami a bankok üzleti érdeke, automatikusan az ügyfelek érdekei ellen valónak lát, akkor is ijesztő, ha a bankok amúgy rosszabbak az ördögnél.
A bank pénzügyi közvetítő. Más emberek pénzét közvetíti ki a hitelfelvevőknek. Amikor az adós nem fizet, akkor a bank veszít, de ennek ne tessék örülni. Gazdálkodó szervezet és nem jótékonysági intézmény lévén a hitelbedőlések miatti veszteségeit a közvetítői díjból fogja kigazdálkodni, vagyis kevesebb kamatot fizet a betéteinkért, és több kamatot számol fel a hiteleink után. Senkinek nem érdeke, hogy a bank olyan hiteleket nyújtson, amelyekről már a szerződéskötés pillanatában is lehet tudni, hogy nem fogják visszafizetni. Tudni akkor lehetne, ha az obudsman ezt ma nem akadályozná meg. Hacsak nem csaló, még NN-nek sem érdeke, hogy ilyen hiteleket vegyen fel. Neki is jobb, ha szembenéz helyzetével, még olyan intézmények is vannak, amelyek ebben a segítségére lehetnek.
Mi volna, ha az ombudsman úgy védené alkotmányos jogainkat, hogy az ne kerüljön nekünk ennyire sokba? De legalább beiratkozhatna egy gyorstalpaló banküzemtankurzusra, mielőtt a témában szakért.
