Egotrip

Azt mondta Pencz tanár úr általánosban, hogy a magyarban lehetőleg mindig egyes számot használjunk: Gyümölccsel díszítjük (és nem Gyümölcsökkel); Szép a szeme (nem Szépek a szemei); Belement a hangya (akárhány); Az olasz könnyelmű (mindegyik). Az árus is helyesen azt írja ki, hogy Könyv meg Újság, pedig többet is árusít ezekből. Ez azért kívánatos, mondta a tanár úr, mert a magyar ember nagyvonalú, nagy egységben látja a dolgokat, inkább kategóriákban gondolkodik, nem számolgat, nem kicsinyeskedik.

Megpróbálom önöknek, akik nincsenek kint a Szigeten, szavakba önteni (és képtelen vagyok eléggé hangsúlyozni az önteni szó jelentőségét), milyen odakünn, ahol szél susog a fák között, csöndesen és súlyosan folyik tova a Duna, a kazincbarcikai punkok pedig másfél mázsás öntöttvas káddal dobálják egymás csaját, csak úgy, barátságból.

Életemben először tizenhat éves koromban találtam szemüveget. Mondanom se kell, nagyon meglepett. Valami építőtáborban dolgoztam Pécsen vagy Pécs mellett, egy bölcsődét töltöttünk föl homokkal. Azt mondták, bölcsőde lesz, a földföltöltéskor még csak ilyen nagy betoncölöpök álltak, rajta betongerendák, de mondták, hogy ősszel itt már sivítozni fognak a gyerekek. Hogy miért, azt nem mondták, mi csak töltsük föl szépen homokkal az egészet, és akkor majd nemsokára jöhetnek a bölcsődések sivítani. Minden lapát homoknak utánanéztem, jól megnéztem, hogy hova dobom, hogy pontosan emlékezzek, mi fölött fognak sivítozni a bölcsődések. Lehet, hogy most van egy olvasó, aki akkor ősszel ott sivítozott a lapát földem fölött. Nagyon romantikus.

[Miért, hogy az ember (én) megérkezvén a nyaralásba, le se pakol, elindul szuvenírest keresni, megveszi az összes képeslapokat az összes szeretteinek, megírandó. Vettem én is, egyet, próbálom teleírni.]

No most. Hátsó szándék. És akkor ülünk a tévé előtt, Erzsi meg én, látjuk a fátumot, a klasszikus faktuális ingoványt, legelészünk az információs mezőn, nyaljuk fel a tényeket, napunk van, kitöltött életünk reggelig. Nézem a tévét, vázolom a valót, megveszekedett napok a hetek és hónapok tengerén, belém és még más államok, a nagyobbik testvér háta mögött, meg Isten, no persze, letelik az életfogytig, bekereteződik a képtelenség, látom, enyim. TvE, valami spanyol adó, csak nehogy katalán legyen, de mindegy, bikaviadalt adnak, tétova pikadorok, ahogy szúrnak bénán a púpba.

Az öreg Podmaniczkyról járta az az anekdot, hogy egy étteremben kihozták neki a levest, és amint megmerítené a kanalát, látja ám, hogy egy légy, már talpával fölfelé, fürdőzik a levesben. És ahogy én se szoktam, ő se csapott patáliát. Szelíden odahívta a pincért, és megkérte, lehet, hogy hóbortnak tartja, de szeretné, ha a legyet külön szervíroznák.

A szép piros műanyag már önmagában is kívánatos a pitbullon, szinte meg tudná enni az ember, ha éhes.

Például egészségtelenül élünk? A fene tudja. Biztos sokan vannak ilyenek. Ez részben pénz, részben kulturáltság kérdése (megveszem-e a trutymoid, zavaros, ám natúr folyadékot, vagy inkább a tartósítós-színezékes-állományjavítós tetszetőset?). Úgy általában nem lehet kimondani, hogy mindenki egészségtelenül élne, illetve az embernek nincs pofája ezzel gyötörni a szegényeket. Egyenek, amit tudnak.

Elek István R. Székely Julianna szellemi és morális tőkesúlyát hiányolta a szerinte jóval tőkesúlyosabb Csoóri Sándorral szemben. Azóta újabb és más jellegű tőkék súlya kérdőjeleződött meg: az ABN Amro Equities feltörekvő piacokat elemző londoni részlege 15-ről 5 százalékra csökkentette a magyar értékpapírok ajánlott túlsúlyát a többi hasonló piacéhoz képest a befektetők nemzetközi portfóliójában. Ezzel az ítéletével mintegy leértékelte a nemzeti tőke jelentős, a tőzsdén megjelenő vállalatok részvényei által képviselt hányadát, amelybe a magyar gazdaság olyan reprezentánsai tartoznak, mint a Mol, a Matáv, a TVK, a Borsodchem, az OTP, a Richter, az Egis, az Antenna Hungária.

Hányszor, de hányszor emelte fel intőleg e sorok írója horgas mutatóujját, hányszor, de hányszor figyelmeztette népét s különösképpen e nép politikusait és közíróit, hogy ne, ne beszéljenek már hülyeségeket, és lám, mégis, mindig, újra meg újra, a jelenlevők kivételek. Lankadatlan hevülettel vagyok hát kénytelen e helyt felhívni hűséges olvasóim figyelmét két újabb idiotizmusra.

Erzsi rossz hangulatban volt, a napfolttevékenység maximuma erősen megviselte, úgyhogy fürdőköpenyben feküdt a kanapén, és az Esmeralda-összest nézte videón. Ilyenkor jobb volt elkerülni a konfliktusokat, Béla tehát elindult virágföldet venni a Fogarasi útra, ahol még senki sem vett virágföldet, de híre jött, hogy kinyitott az Áruért Mentem nevű virágbolt, és pillanatnyilag le lehet menni a pincébe, ahol eligazítást nyerhet a próbálkozó, ráadásul hitelbe nincs virágföld. Béla még ennyire részeg nőt nem látott, pedig többször járt a Mély Torok nevű szórakozóhelyen, ahol nap mint nap találkozott Irénnel, aki gyakran kiitta korsójából, amit előzőleg belehányt.

Sajó László