Egotrip
Vágvölgyi B. András: Elektrosokk
Van a kormány előtt most egy kormányrendelet-tervezet, a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, a belügyminiszter, valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter jegyzi, és "a távközlési szolgáltatási feladatokat ellátó szervezetek és a titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervezetek együttműködésének rendjéről és szabályairól" szól. Az előterjesztésben arról olvashatunk, hogy: "Demokratikus jogállamban és a távközlési piac állami monopóliumának hiányában, így hazánkban is, a távközlési szolgáltatók együttműködése az állami szervekkel a titkos információgyűjtési feladatok ellátása érdekében csak jogszabályban előírt kötelezettséggel és módon kényszeríthető ki." Ez eddig jó; a nem állami monopol távközlési szolgáltatók ezek szerint már elhagyogatják azt a minálunk szokásos, kisnyilas-ávós besúgó házmestertempót, amikor az államhatalom kérdez valamit, oszt ők meg hanyatt-homlok túlteljesítik. Azon is lehet vitatkozni, hogy a titkos eszközök alkalmazása mennyiben segítheti elő a nemzet- és közbiztonság ügyét, illetve az ehhez való törvényességi felhatalmazás és felhasználás milyen buktatókon mehet mostanság keresztül, mint ezt nemrég a baranyai nemzetiségek esetében is láthattuk. A titkosszolgálati tevékenység minden államhatalmi működés legsikamlósabbika, visszaélni a legkönnyebb vele, magára valamit is adó államhatalom csínján bánik vele, megnehezíti a saját dolgát, nem hagyja, hogy szolgálatai, titkos bürokráciái kacagva-könnyeden hallgassanak le, helyiségmegfigyeljenek gondosan vagy gondtalanul kiválasztott célszemélyeket. Az érvrendszer nemzetközi és fölöttébb ismerős: terrorizmus, kábítószer-kereskedelem, a maffiamultik ellen a rend őrsége nem tudja úgy felvenni a harcot, hogy nincsenek eszközök a kezében. Ha a titkosszolgálati eszközök alkalmazásához együttműködés kell a távközlési szolgáltatóval, akkor "a távközlési szolgáltató köteles a titkos információgyűjtés eszközeinek, módszereinek alkalmazásához a műszaki feltételeket biztosítani". Az intelligens monitoring alrendszert a szolgáltató nélkül csak "indokolatlanul nagy költséggel" lehetne műszakilag összehozni, és "ha a távközlési szolgáltató külön-külön szolgálná ki a titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervezeteket, sérülne az a mindenképpen érvényesítendő konspirációs alapelv, miszerint a távközlési szolgáltatónak egyáltalán nem célszerű tudomással bírnia arról, hogy valamely előfizető ellenőrzése milyen szerv igényére történik. Az adott monitoring alrendszer műszakilag lehetővé teszi a szolgáltatás aktivizálását a távközlési szolgáltató munkatársainak személyes részvétele nélkül." Ilyen ez a c´est la vie, Small Brother is also watching you. Az előterjesztés indoklásában laza 2,2-3 milliárd forintra becsült beruházás ez, a tervezet 10. § A változat szerint a létesítés és az üzemeltetés költségei a távközlési szolgáltatót terhelik, de teljes vagy részbeni utólagos megtérítésre pályázat nyújtható be a hírközlési alaphoz, B változatban kicsit konkrétabban: a pályázat alapján a KHVM az, aki fizet, C változatban a távközlési szolgáltató és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat közösen egyeztetett költségeit a kormány biztosítja. A monitoring alrendszer létesítése mindhárom változat alapján "nemzetbiztonsági célú távközlési beruházásnak" minősül. Szükség van "a távközlési környezet fejlődésével párhuzamosan az ellenőrzést biztosító rendszerek fejlődésének biztosítására". Ez jó is, mert ez a mi rendelettervezetünk csak a mobiltelefóniára és a telefonos ISDN-vonalakra vonatkozik! És a necc?, az már smafu?! Az Internetet nálunk már senki nem akarja ellenőrizni, pgp-t feltörni, ilyenek?
Kovács Imre: Én
Van, hogy hetekig nem történik semmi, csak lejárok reggel újságért meg tejért, aztán visszamászom az ágyba a távkapcsolóval, és nézem, ahogy a báróné tornázik. Ilyenkor nem lehet dohányozni, valamint Cseh Tamást kell hallgatni, ami így együtt azért elég megterhelő, még akkor is, ha közben hang nélkül mehet a tévé. A torna kábé egy óra, idegesítő apró mozgások, mintha Volta békacombja adott volna ki egy fitness videókazettát Hogyan lehetünk pszichomotorikus epilepsziások otthon? címmel.
Turcsányi Sándor: Láthatás
- Ede gróf, ő volt az. Átalakíttatta az egészet, kérlek. Nagy eklektikus, romantikus kastélyt álmodott. Egy súlyos ékszert Füzérradványra, erdei- és feketefenyők közé. 1857-ben Ybl Miklós öntötte formába a gróf vad elképzeléseit. 1860-tól 1877-ig tartott a munka. Parancsolsz?
Vágvölgyi B. András: Elektrosokk
Kedvenc magazinom, a digitális forradalom zászlóshajója, a Wired című San Franciscó-i lap közöl havonta listát arról, hogy mi az, amit wirednek (bedrótozottnak, coolnak), és mi az, amit tirednek (fáradtnak) tartanak. (Lapunk hasábjain Nyírô András tökélte el magát, hogy ezt a szittya homályban is meghonosítja, drótos és fótos magyarításban.) Az áprilisi számban fáradtnak jelölték Prágát, és felvillanyozottnak Budapestet. Tavaly Cambridge-ben (Massachussetts állam, USA) találkoztam egy hölggyel, bizonyos Esther Dysonnal, aki a digitálforradalmár szakma Pravdájának, a Release 1.0-nak a tulajdonosa és mindenese, néhány jól menô számítógépes vállalkozás haszonélvezôje, ôt kérdeztem: digitálforradalmilag mit tart érdekesnek Kelet-Európában. Esther Dyson - a Vanity Fair magazin szerint az új világrend kialakítói közül globalice ô a 47.; az 1. Rupert Murdoch multimédiacézár - szerint Oroszország mindenképpen érdekes, nemcsak forradalmi hagyományai, de fôként tiszteletre méltó méretei miatt. Dyson asszony szerint aztán érdekes Magyarország is, lepôdj meg e helyt, ó, Nyájas Olvasó!, igen: relatív fejlettsége okán.
Turcsányi Sándor: Láthatás
Balázs Samu, a magyar színjátszás és film meghatározó színészegyénisége tizenöt éve halt meg. Ma (18-án) lenne kilencvenéves, ma is játszhatná még a 87 éves öreg inast a Cseresznyéskertben. A nagy színészeket mindig túléli egynéhány legenda és anekdota. Róla úgy szól az egyik, hogy az ún. népi demokratikus érában is konokul ôrizte arisztokratikus szokásait, haláláig inas öltöztette, nélküle föl se tudta volna venni a mellényét. Az üzenet eltéveszthetetlen, egy úr a pokolban is úr, ahogy a mondás tartja. A legendának az sem árt, hogy Balázs Samu nem volt sem fônemes, sem pénzarisztokrata, valójában szegény és népes erdélyi családban született a szép nevű Bánffyhunyadon. De kiváló karakterszínész volt, akit alkata, beszédkultúrája, száraz lénye, fanyar humora az elôkelô úr (és az intrikus) szerepkörére predesztinált. E nemben eljátszott mindent, amit lehetett, a Dalolva szép az élet reakciós karnagyától az agg Ferenc Jóskáig, Lucifertôl Albino Albinig, aki egy finom fehér egér a Minden egér szereti a sajtot című mesejátékban. De volt ô labanc tiszt és nyilas körzetvezetô is; kivált a szocreál legvadabb korszakában nem nélkülözhették mint a pozitív hôs antitézisét.
Vágvölgyi B. András: Elektrosokk
Tán a dicsôséges 1989-es évben volt, hogy egyik utolsó párizsi utam végén néhány napra kölcsönkaptam egy lakást, diákos garzont, és értetlenül szemléltem egy kis képernyôs, billentyűzetes NDK-púderbarna, Commodore 64-dizájnos szerkezetet. Ez a Minitel, világosítottak fel, egy új szerkezet, amellyel üzeneteket lehet váltani, információt ad az idôjárásról, politikáról, börzehíreket közöl és a többi. Újmódi, villamosított pneumatique - gondoltam, a csôposta, amely selyempapírra írt könnyű üzeneteket szállított egy-két órán belül Párizs belsô kerületeiben, leginkább a harmincas évekbe képzelte az ember, egy Marcel Carné-filmbe. Sajátlagosan francia dolog, mint a narancssárga autóreflektorok, a SECAM-rendszer, a csak francia rock ´n´ rollt közvetítô rock ´n´ roll-csatorna et cetera. Jól kiókumlált technológiai autarkia - fűztem a szót tovább magamban. Aztán lett Internet, el is feledkeztem a Minitelrôl, míg a minap eszembe nem jutott, gondoltam, utánanézek.
Turcsányi Sándor: Láthatás
Egyszer olyan volt a dörögdi kocsma, mint az amerikai filmekben. Mikor az elsô Rocky mérkôzik a szorítóban, és bevágják egy pillanatra a sok helyi érdekű arcot, hogy izgulnak nagyon, és ez az ô napjuk is. Máskor is. Megy a tévé a csehóban, és az ott maradottak, mert mindig azok vannak többen, nézik a nagy közülük valót, aki biztos gyôzni fog és kezel az elnök emberével, és olyankor ô az üstökös, de mi itt a kocsmában, mi vagyunk a csóvája, és a mi aggodalmunk röpíti a cél felé, és bár csak mi tudjuk, de ezekben a percekben mi is fôszereplôk vagyunk, és nekünk is vigyáznunk kell minden mozdulatunkra, egy rossz lépés, lélegzetvétel, és vége, elúszik a siker, elmarad a gyôzelem, jókor szabad csak felszisszenni, karon ragadni a mellettünk állót, hisz az életünk a tét, mi aztán tudjuk, miért küzd az a fiú. A Három kívánság ment az egyesen, amikor ilyen volt a hangulat a dörögdi kocsmában.
Vágvölgyi B. András: Elektrosokk
Drótvilág. Háló. Behálózva. Behálózott világ. (A pók dolga.