Para

Kovács Imre: Én-teriőr

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
1996/20. (05. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha jól emlékszem, kétszázötven forintunk volt.

Ha jól emlékszem, kétszázötven forintunk volt, ami éppen elég lett volna taxira, ha nem iszunk semmit, viszont a helyzet több volt, mint kiélezett, éjjel kettô felé járt valami egyszerű agybakúrt hétköznapon, amikor semmi sem tart nyitva addig, ameddig kellene, partnerem pedig csak a szocializáció és a régi szép emlékek kettôs parancsának engedelmeskedve szolidarított velem idáig, miközben se teste, se lelke (de fôleg az utóbbi) sem kívánta, hogy velem töltse ezt a Seszták Ágnes publicisztikáihoz hasonlatos gennyszürke éjszakát, amikor vakon tévelygô, naiv gyermekként szállást kerestem ebben a tetű városban, ahol kilencszáznyolcvanötben felejtettek megbízóim anélkül, hogy akár csak egyetlen rohadt légköbmétert rendeltek volna nekem, visszafordultak a csészealjjal, és meg sem álltak a Cassiopeia közelebbrôl meg nem határozható csillagának második bolygójáig, amit mi úgy hívunk, hogy Hóm.

Lakást kerestem, Bereményi Géza idevonatkozó bágyadt kis életképeit dudorászva magamban, szorított az idô, álmos voltam, talán részeg is, a tavasznak abban a könnyelmű és poétikus tartományában, amikor még meglehetôsen hidegek a hajnalok. A kocsmában viszonylag könnyű volt felmérni a lehetôségeket, mivel mindössze két XX-kromoszómás jelölt tartózkodott a helyiségben ezen a kései órán, melyet leginkább az éjszakai rádiós műsorvezetôk töketlenkedése fémjelez, midôn napszaknak megfelelô köszönést próbálnak kiötölni a szintén hülye telefonálók szórakoztatására. Ilyenkor radikálisan csökken az igényszint, éjfél után egyébként se válogass! alapon le kell tarolni az elsô lehetséges kádtulajdonost, leabálni a legvérlázítóbb secondhand-sármos metaforákkal, aztán kézen fogni, és hagyni, hogy hazavezessen a lepattant hetedik kerületi garzonjába, ahol, míg bíbelôdik az ünnepnapokra tartogatott filteres teával, villámgyors és kockázatmentes álomba lehet merülni reggelig.

Mindez csak azért jutott eszembe, mert a taljándörögdi kocsmában már nem sokáig hiteleznek nekem, sôt, viszonylag rendezett életkörülményeim ellenére is fel-felködlik elôttem a pályaudvaron töltött éjszakák megkérdôjelezhetô bája, ebben a tarthatatlan helyzetben, midôn már az adósaimnak is tartozom, és esténként életem többségi tulajdonosának halk zokogása altat.

 

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
1996/20. (05. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk