Kovács Kristóf: 7, hó

  • 1996. május 23.

Egotrip

BEK-döntô
: társadalmi és sportesemény, amelyrôl általában lemarad az ember. Ebben tehát nem sokban különbözik más eseményektôl és általában magától az élettôl, viszont a B.-d.-t fôleg azért bassza el az ember, mert hosszú ideig úgy tesz, mint akinek á, nem is fontos, aztán az utolsó pillanatban eszmél, kezd szervezni, persze csak szôrmentén. Arra, hogy kimondja, hogy figyelj, rég láttalak, neked már úgyis mindegy, meg szeretném nézni nálad a B-d.-t, mindenesetre továbbra sem viszi a lélek, tehát kerülô utakon, körmönfont körmondatokban szondázza a retyerutyát meg akit még lehet: volt feleséget a gyerekkel való találkozás ürügyül felhozott indokával szédítget, meg-megáll a Keravill-kirakatok elôtt, a márkakereskedôkéirôl nem is beszélve (bár azok elôtt csak röptiben, mialatt kissé szégyenkezô, pre-rajtakapott arckifejezéssel rágyújt, mintha azt a látszatot akarná kelteni, hogy csak ezért állt meg), szóval eltölti az idôt, amíg csak a B.-d. le- és a rágyújtás során elpackázott villamos el nem megy nélküle.

Ezen nem rendül meg különösebben, indignálódottságát, ha van, nem fejti ki, csak a körmét rágja a szokásosnál kissé intenzívebben, és a tekintete ilyenkor valami egészen különleges, még tôle is szokatlan borúra derül.

Maga a B.-d. mint esemény ehhez képest többnyire nem annyira lényeges, legalábbis az a néhány eset, amikor az ember véletlenül látja, semmilyen: ül az ember idegenben, ahol semmi dolga, és ez még a jobbik eset, van olyan is, hogy járt már ott, ahol most a tévé megy, könnyű szellemmel szült ígéretek emléke támad rá minden zugolyból, akár egy falka púpos és vízfejű zabi; a képernyô viszont izzadt hómunkásokra emlékeztetô emberek kavalkádjának bizonyul, a szem gyönyörködtetését egyedül a partjelzôk trikójának évrôl évre megújuló designja szolgálja. Különben nem egyéb biztonsági intézkedések tetszôleges halmazánál, focit jobbára nem is mutatnak, csak reklámokat meg rendôröket. Elôbbiek jobbára elérhetetlennek tűnô italmárkákkal frusztrálják az elôfizetôt, utóbbiak pedig a paranoiáját edzik neki, kényelmetlen fészkelôdésre kényszerítik, és arra, hogy felismerje: másutt már teljesen átláthatatlan, egyetlen fekete műanyag lapból kivágott rendôröket gyártanak, elôbb vagy utóbb itt is bevezetik, aztán lesz nemulass.

És ez egészen addig így lesz, amíg el nem jutnak a végpontig, a tökéletességig: az italmárkák persze akkor is elérhetetlenek lesznek, de legalább arra rájönnek majd, hogy sokkal olcsóbb formája a közrend biztosításának minden jegyet megvenni és szabadnapos rendôröknek szétosztani, hadd legyen egy jó napjuk a fiúknak. Akkor viszont valószínűleg az lesz, hogy a rendôrök verekszenek össze, elvégre azok is emberek, érzelmeik vannak, meg családjuk, drukkolnak csapatoknak, van verekednivalójuk tehát, és akkor persze a rendôrséget sem lehet kihívni hozzájuk, a mozgósítható erôk kint vannak és verekszenek. Másnap meg mennek szolgálatba, másnaposan, böhöm nagy monoklikkal a szemük alatt, ráadásul a feleségük is kiverte a huppot odahaza, úgyhogy fel vannak baszódva rendesen, és jaj a lakosságnak, elsôsorban azoknak, akik az egészért felelôsek, és akik ezekben az órákban a nyakukba húzott fejjel baktatnak haza - gyalog: használt autójuk rendszerint ilyenkor mondja fel a szolgálatot - az idegen képernyôn végigkísért B.-d. után.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.