Utóbbiak viszont reggel tükörbe néznek, majd a látvány hatására a napot I. fantáziájának ócsárlásával töltik, balféknek titulálják az Urat (I. művészneve), hitvány élceket faragva a rovására.
Néha a kétkedők is megtérnek, vagy legalább gyanakodni kezdenek egyes jelenségek láttán, ha nem képesek beilleszteni ezeket - I. híján pszichológiára, ományos ismeretekre szorítkozó - világképükbe. Ilyenkor nyaktörő, jobbára kudarccal végződő szellemi bűvészmutatványokra kényszerülnek, összehordanak hetet-havat, míg elégséges magyarázatot találnak arra, mi játszódik le pl. egy közértben, ha tagbaszakadt, savószínű egyén jő, két rózsaszín, kínai műanyag babák kitépett szemeire emlékeztető duóhisztérikus kupakkal, felmutatja őket a pénztárosnak, hogy nyert velük egy flakon kólát, és nemhogy megkapja, de még sikerül is becserélnie sörre, a visszajárót nem kéri, így mulat egy magyar úr, mondja hanyag eleganciát idéző gesztusa, holott olyan savószeme van, hogy egy vízisiklóé az övéhez képest augusztus 20-i tűzijáték. Körös-körül az arcok olyanok, mintha a Szondi-teszt adná elő egy operett fináléját, miközben az I. kitalált voltára felesküdött egyén lelkén, akárcsak a közérten magán, angyal röppen át.
Szintén tűnődésre készteti a kétkedőt a valóság néhány eleme, pl. a gazdasági hetilapban megjelenő reklám: egy Beléptető és Munkaidő-nyilvántartó Rendszert hirdet, ami "kártyás olvasóin keresztül nemcsak az alkalmazottak munkaidejét követi nyomon, hanem a rögzített időt szervezeti egységekre vagy munkaszámokra is bontja, továbbá biztonsági szolgáltatást is nyújt, megkönnyítve az alkalmazottak munkaidejének nyomon követését, ezt a nehéz feladatot, és így felhasználója kézbe veheti az eseményeket", üzenik a kétkedőnek. Az meg hiába hepciáskodik, hogy elektronikus rabszolgaság, meg hogy barikák, nyakukban Big Brother kolompjával (ráadásul kártyás olvasónak idáig jómagát vélte); maga is tudja, hogy pontosan így, bip-bippelő üdvözültekkel, minden moccanásukat számon tartó, ugyanakkor jólétüket és lelkük fényét óvó I. által menedzselve képzelte el a mennyországot, ahová ő (hiába les be majd oda megöregedvén, lelki orrát a lelki kirakatüvegnek passzírozva, miközben lelki gyomra éhes lélekharangként korog, és lelki kezében események helyett egy, már semmi eseményt ki nem váltó kis izé nyüszít) sose fog bekerülni.
