Pálya a magasban

Dzsentlmenek tündöklése és bukása

Egotrip

"Henry nem akarta beismerni, hogy rossz formában van, nem akarta elszomorítani az öreget. Ismét egy meccsről volt szó." (Klas Östergren: Dzsentlmenek) Nagyjából tízéves lehettem, amikor Sz. grófnő kijelentette apámnak, hogy én egy "igazi dzsentlmen" vagyok. Rá is szolgáltam a kitüntető jelzőre, mert ahányszor csak találkoztunk, mindig előre köszöntem, és ha egyszerre értünk oda, kinyitottam előtte a házunk kapuját. Szerintem akkoriban lerítt rólam, hogy mindenkinek előre köszönök és kinyitom a kaput, még úgy is, ha épp ki van törve a nagy üvegtábla, és én egyébként csak átugranék a helyén. A grófnőtől azért különösen jólesett a jelző, pláne, mert még a kovbojfilmek szinkronjánál is angolosabban mondta: dzsentlmen.

"Henry nem akarta beismerni, hogy rossz formában van, nem akarta elszomorítani az öreget. Ismét egy meccsről volt szó."

(Klas Östergren: Dzsentlmenek)

Nagyjából tízéves lehettem, amikor Sz. grófnő kijelentette apámnak, hogy én egy "igazi dzsentlmen" vagyok. Rá is szolgáltam a kitüntető jelzőre, mert ahányszor csak találkoztunk, mindig előre köszöntem, és ha egyszerre értünk oda, kinyitottam előtte a házunk kapuját. Szerintem akkoriban lerítt rólam, hogy mindenkinek előre köszönök és kinyitom a kaput, még úgy is, ha épp ki van törve a nagy üvegtábla, és én egyébként csak átugranék a helyén. A grófnőtől azért különösen jólesett a jelző, pláne, mert még a kovbojfilmek szinkronjánál is angolosabban mondta: dzsentlmen. A mindig elegáns Sz. néni a nyolcadikon lakott, hat emelettel fölöttünk, ezért elég ritkán találkoztunk. Apámtól tudtam, hogy régebben grófnő volt, de ha a kapuból felnézett az ember, ez még az erkélyükön is látszott: nem feliratos tányér vagy kaspó volt a falon, mint a lakótelep valamennyi lépcsőházának összes többi erkélyén, hanem szarvas- és őzagancsok. Tulajdonképpen a grófnő férje, Sz. gróf volt az igazi nagy vadász; őt mindig csak úgy láttam, hogy tavaszi hétvégeken zöld ruhában, vállán gondosan becsomagolt puskával, fején fácántollas vadászkalappal, ruganyos léptekkel elindul a Kelenföldi pályaudvar felé.

Szintén valamikor a hetvenes évek vége felé történhetett, hogy egy újságban először olvastam régi idők nagy bokszolóiról. Volt egy füzetem, ettől fogva valamiért abba írtam róluk a történeteket, és ekkor került be oda Jim Corbett neve is. Zárójelben gondosan melléírtam: "Gentleman J." A nehézsúlyú boksz egyik korai kesztyűs világbajnokára már pályafutása elején ráragadt a "Gentleman" jelző, és ezt még ma is hozzáteszik a nevéhez, mert különben összekeverhető lenne a másik Jim Corbett-tel, a híres vadásszal, a Rudraprayag emberevő leopárdja szerzőjével. Gentleman Jim nemcsak dandyöltözékével, halk és választékos beszédmódjával tűnt ki XIX. század végi bokszolótársai közül, de ő volt az első "tudományos" ökölvívó, aki a kemény pofonok helyett az ütések elkerülésének fontosságára is hangsúlyt fektetett. Kevéssé hihető, de egyesek azt állítják, sohasem láttak monoklit a szeme alatt; eszméje a távolságtartás volt. Persze kegyetlen meccseket vívott: a színes bőrű nyugat-indiai Peter Jackson ellen például 61 (!) menet után született döntetlen, mert már nem bírtak mozogni, a zsidó származású Joe Choynski ellen pedig - bár itt is a végkimerülést célozták - csak azért álltak le öt menet után, mert a rendőrség, zavargásoktól tartva, félbeszakította a mérkőzést. Corbett - állítólag a balhorog feltalálója - e mérkőzések után hívhatta ki a puszta ökölharc utolsó bajnokát, a nála 20 kilóval súlyosabb John L. Sullivant, akit a 21. menetben ütött ki. ("Miből voltak ezek az emberek, titánból?") Bár Fitzsimmons ellen később elvesztette bajnoki címét és Jeffries is kiütötte, Gentleman Jim mégis megmaradt a bokszrajongók egyik kedvencének, előbb a színpadon, később a filmvásznon. A Gentleman Jack című darabban például még világbajnok korában, éles bokszbetétekben önmagát alakítva turnézta végig az Egyesült Államokat és Angliát. Később filmszerepeket vállalt, majd halála után a Warner Brothers őt magát is megfilmesítette: a Gentleman Jim-ben a híres bokszolót Errol Flynn alakította. Az amatőr esztéta hírében álló Mike Tyson egyszer azt mondta, ez a legjobb bokszfilm, amit valaha látott.

Tyson még amatőr sem volt, amikor a nyolcvanas évek legelején a poliglott Sz. grófnőtől tanultam németül. A társalgást kellett gyakorolnom, ezért hetente feljártam a nyolcadikra beszélgetni. A másfél szobás lakás belülről is olyan volt, mintha egy egész kastélyt zsúfoltak volna bele: egymás hegyén-hátán a kitelepítés és a költözködések után megmaradt régi bútorok, porcelánok és emléktárgyak, a falakon pedig festmények, vaddisznóagyarak, és persze agancsok. A grófnővel mindenről beszélgethettem, ami érdekelt, még a sportról is; elsősorban arról, hogyan teniszezett a háború előtt a Margitszigeten. A futball azonban nem izgatta, a bokszról pedig egyenesen lesújtó volt a véleménye, egyszer el is ejtett egy megjegyzést a proletárok sportjáról. Egyik ilyen beszélgetésünk idején a gróf is hazaérkezett; belépett a szobába, köszöntünk egymásnak, majd ő a másik félszobába visszavonulva, elegánsan magunkra hagyott. Magamban még mindig Sz. bácsi egykor véletlen vadászbalesetben kicsipkézett fülén merengtem, amikor a grófnő kissé feddő hangnemben csak ennyit mondott: "Az illem úgy kívánja, ha egy idősebb ismerősünk lép be a szobába, felállunk, így köszöntjük." Több szót nem vesztegetett a kérdésre, de szégyenkezve éreztem, hogy dzsentlmenségemnek is megvannak a korlátai.

A nyolcvanas évek közepétől az európai amatőr ökölvívás egyik legnagyobb alakja a közép-, később félnehézsúlyú keletnémet bokszoló, Henry Maske volt. Az NDK Néphadsereg Eb-, vb-győztes és Szöulban olimpiai bajnok főhadnagya minden állami privilégiumban részesült: soron kívül kapta meg Trabantját, és még egy háromszobás panellakást is kiutaltak neki az Odera menti Frankfurtban. Maske azonban többre vágyott, és a berlini fal leomlása után profinak állt. Gyorsan meg is kapta új becenevét, ő lett az össznémetek "Gentleman"-je. Maske a ringben inkább ügyes volt, mint erős, inkább racionális, mint bevállalós, a szorítón kívül viszont mindenképp rászolgált a Gentleman névre: elegáns volt és slágfertig, és még a német egység egyik reklámplakátján is jól mutatott a régi bajnok, Max Schmeling mellett. Mellesleg legtöbbször remekül bokszolt, legyőzött amerikaiakat és németeket, így profiként is világbajnoki címet szerzett. Persze őt is elérte a végzet: azon a meccsen veszített, amelyen karrierje csúcspontjára érkezhetett volna. Aktív pályafutása végeztével az "Év Nyakkendőse" címmel is kitüntetett Maske sok egyéb mellett tévéprodukciókban statisztált, most egy nagyjátékfilmben épp Max Schmeling szerepére készül.

Nemrég egy 1990-ben készített felvételt mutattak a tévében arról a sajtótájékoztatóról, amelyen Maske bejelenti, hogy profiként folytatja karrierjét. A forgatócsoport végigkísérte az izgatott készülődést, a lakótelepi elindulástól egészen addig, míg a leendő Gentleman az újságírók elé nem lép. Mielőtt a mikrofonhoz hívnák, Maske a zakója gombját markolászva, még egyszer sietve új nyugatnémet menedzseréhez fordul, és suttogva azt kérdezi: "Ha leülök, kigombolom, ugye?"

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.