Volt egy jó időszakunk, tele szájjal lehetett szidni (többek között) a tb-önkormányzatot; hogy ezek mit lopnak, csalnak, hazudnak össze, hogy semmi nem működik, bezzeg a tiszt- és tisztségviselők hogy feszítenek az üvegpalotában, lehetett figyelni Cs. Ágnes és S. Péter pas de deux-jét, olykor Mr. Bean, a népjólét minisztere jól rendet csinált, voltak és vannak perek, gyanús ügyek; egyszóval az ember hangot adhatott egészséges felháborodásának, játszhatta az öntudatos, adó- és tb-járulék-fizető polgárt, az ősi magyar mégismorál (vulgo: dafke) jegyében.
Szólás- és gondolatszabadság van, nem küldött ránk a tb szabadon választott önkormányzata kancsukás kozákokat, sem villogó bajszú hajdúkat; békésen tűrt, olykor magyarázkodott, olykor magának kikért; közben azonban leste az alkalmat. Most jött el az idő, néhány hete. Amikor is többen (kisvállalkozók, bt-k, egyebek) levelet kaptak a helyileg illetékes tb-hatóságtól, miszerint, idézem, "fenti törzsszámú folyószámláján 1997. november 30-án ennyi meg ennyi (ezt személyiségvédelmi okokból kihagyom) Ft elszámolatlan befizetés mutatkozik. Nyilvántartásunk alapján megállapítottuk, hogy járulékbevallási kötelezettségének nem teljes körűen tett eleget, és ennek következtében járulékbefizetéseit folyószámláján nem tudtuk elszámolni."
Az ember nem hülye, az ember írni-olvasni tud (ezt csak afféle előfeltevésként mondom persze). Ezt a szöveget nehezen bírja másként értelmezni, mint hogy ő bizony baromira elszúrt valamit (hiszen "járulékbevallási kötelezettségének nem teljes körűen tett eleget"), ezért bizony megfizet. Ki ennyit, ki annyit. Mindenképpen szívás van, mert ha csak néhány forintról volna is szó, előzetesen egyeztetett időpontban személyesen fel kell keresni a pénztárat, szóval elég idegesítő ez az egész.
Mármost egy röpke levélváltásból (a Magyar Hírlapból) hamar kiderült, hogy nem, sőt! a nagyapja se, vagyis hogy az "elszámolatlan befizetés" egyszerűen azt jelenti, hogy ők tartoznak nekünk, visszakérhetjük a már lenyúlt suskát, de jó nekünk. Hepiend. Ami viszont ebből a dologból mégis érdekes lehet, az az a lelki állapot, amelybe a tb-alany "értesítésünk kézhezvétele" és a szívderítő megoldás közötti napokban kerül. Az ember arra gondol, hogy a tb-nek pontosan ez volt a célja.
Hogy leszáradjon a vigyor, hogy tojjunk be, hogy kapjuk fel a vizet. Az "értesítés folyószámla egyenlegről" ugyanis nem úgy fogalmaz, hogy csókolom, tartozni tetszik, vagy hogy bocs, jövünk önnek ennyivel meg ennyivel (személyiségvédelmi okokból stb.), hanem hogy nekünk kell saját nyilvántartásunkat ellenőrizni, és 15 napon belül személyesen felkeresni a pénztárat, meg hogy valaminek nem tettünk eleget, legalábbis nem teljes körűen.
Az "Értesítés" zavarba ejt, értelmezésre késztet, s ha csődöt vallunk, magunkat érezzük hülyének. Röpke megaláztatás. Hát igen, bele van verve az orrunk valami gusztustalanságba, le vagyunk győzve. Fülünk-farkunk behúzva, szűkölve legalább néhány napra elkullogunk.
A tb-önkormányzat, az ember úgy képzeli, gonoszul kuncog; elegáns győzelmet aratott, tisztán a nyelv szférájában csinált ki minket, a diskurzus mezején erőt fitogtatott. Törlesztett. Na, pofázol még a mi kis ügyeinkről? Nem látod, hogy a markunkban vagy? Úgy bírunk szövegelni, hogy a felét sem érted, van saját terminológiánk, te meg abból ki vagy rekesztve, beeeee! Most bezzeg megkaptad. Az ember így képzeli.
Dehát mindez egyáltalán nem így van. Az intézményeket nem szabad megszemélyesíteni. Az, hogy is mondjam, erősen ideologikus volna. Mozgalmároknak és világmegváltóknak való. Az intézmények nem gonoszak és nem jóságosak; nem direkte idióták vagy bölcsek. Nem forr bennük bosszúvágy, és nem is hálásak. Az intézmények és az ő sajátos nyelveik önmagukban nem a sátántól valók. Ráadásul az emberben él az az illúzió, hogy - szemben az emberekkel - lehet rajtuk változtatni, lehet őket idomítani, átszervezni, hogy tőlünk függnek. Persze talán ez sem igaz. Mit tudom én.
Mindezt majd egyszer, máskor, részletesebben. Vagy nem.
