Gondolom, nem lepődtek meg, hogy engem találnak ebben a székben. Amíg a helyetteseim megérkeznek, kérem a tisztelt alelnök urat és hölgyet, fogják vissza magukat arra a kis időre, ami még a mandátumukból hátramaradt. A legjobb, ha be se járnak. Az alelnök úrnak meg úgyis csak pár hete van hátra, azt már guggolva is kibírja.
De mielőtt távoznának, kérem, adják át a devizás széf kulcsát. Úgy hírlik, olyan nagyra duzzadt a devizatartalék, hogy már alig fér el benne. Volna ötletem, mihez kezdjünk a fölösleggel, de még nem árulom el, nehogy pánikot keltsenek. Azt is mutassák meg, kérem, hogyan kell beindítani a bankóprést. Régóta vágyom rá, hogy saját aláírásommal ellátott pénzjegyeket nyomtassak, ha már az arcképem nem lehet rajta. Bár kreatív agyféltekémmel még arra is módot teremthetek. Ha például zéró kamatos politikával, a forint gyengítésével felpörgetném az inflációt, hamar szükségessé válna az ötvenezres címlet, és arra talán én is felkerülhetek.
Adják csak szépen ide az alagsori trezorok kulcsait is. Hallottam valamit rebesgetni arról, hogy még a kilencvenes években szép csendben eladogatták az aranyat, de a családi ezüstből, ahogy mondani szokták, csak maradt valami. Mi, hogy már teljesen kiürítették őket? Hol volt az ÁSZ meg a felügyelőbizottság, hogy ebből nem csináltak botrányt?
Megosztom magukkal a terveimet: csak hogy lássák, mit kellett volna tenniük az elmúlt hat évben, ha a haza érdekében ügyködtek volna, és nem a haldokló Nyugat diktátuma szerint. Mit gondolnak, miért módosítják a felkelő nap országában éppen most a jegybanktörvényt? Azért, hogy a Nyugatról importált jegybanki függetlenség ne akadályozza a japán kormányt a gazdaságélénkítő akcióiban. Hogy Japánban defláció van, nálunk meg infláció, és hogy a jen erősen túlértékelt, a forint meg nem? Én akkor is a keleti véreimmel tartok: úgy meglódítom a magyar gazdaságot, hogy attól koldul.
Mert az ortodox liberális, nemzetvesztő szemlélet miatt tart ma itt Magyarország, ahol. Hiába agyaltunk ki jobbnál jobb ötleteket a gazdaság felvirágoztatására, az egymillió munkahely elővarázslására, ha mindig keresztbe tettek nekünk a magas kamatokkal, a folytonos pénzhiánnyal. De mostantól minden másképp lesz. Vigyázunk persze a látszatra, tanultunk abból, hogy minden szavunkat félreértik vagy szándékosan félremagyarázzák. Hallottam már a jegybanki verbális intervenció mibenlétéről, tudom, hogy mától kezdve minden szavamra az eddigieknél is jobban figyel a világ. Bár hiányozni fog, felhagyok a publicisztikával, a nyilatkozataimat pedig kommunikációs szakértő írja majd a Professzorok Batthyány Köre javaslata alapján. De hogy egy élő klasszikust idézzek: ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok!
Stratégiai partnerséget teremtek végre a jegybank és a kormány között, hogy az államháztartási hiány csökkentése után a GDP növekedésében is fordulatot érhessünk el. Higygyék el, csak olyan unortodox módszert vetek be, amilyet másutt is alkalmaznak. Mégiscsak röhej, hogy nekünk tilos jó magyar állampapírt venni, az Európai Központi Bank meg vacak görögöt is vehet! És ne jöjjön senki azzal, hogy nálunk az ilyesmi inflációt gerjesztene és gyengítené a forintot, ami megdrágítaná a devizaadósságok törlesztését. Elvégre elköteleztem magam az árstabilitás mellett - így nyilatkoztam pár hete a Wall Street Journalnak, amikor kezdett megrogygyanni a forint. És mikor szegtem meg az ígéretemet? Soha!
Nyugodjanak meg, nem azért akarok a bankópréshez nyúlni, hogy állampapírokat vegyek. Elvégre az államadósság finanszírozását már sínre tettük, devizában és forintban is: viszik a magyar kötvényeket, mint a cukrot. Jó, kicsit drágán, de legalább a magunk ura maradtunk, azt teszünk, amit akarunk. Azt is megmondtam az amerikai újságíróknak, hogy a bankrendszerbe nem pumpálunk likviditást. És úgy általánosságban nem is fogunk! Csak éppen célzott hitelprogrammal támogatjuk majd a megbízható, nemzeti érzelmű bankokat, hogy tudjanak kölcsönözni a kis- és középvállalatoknak és az exportorientált cégeknek.
A külföldi bankok örökös aggályoskodásából pedig elegem van. Folyton a kockázatokról papolnak, holott csak a profitjukat féltik! Pedig a stábommal tettünk róla, hogy ne legyen nekik: végtörlesztés, bankadó, és a tranzakciós illetéket is sikerült szépen feltornáznunk. A bankok kivéreztetésében világelsők vagyunk. Eddig igyekeztem úgy tenni, mintha volna beleszólásuk a velük kapcsolatos terveinkbe, de mostantól eszik, nem eszik, azt kapják, amit én főzök. Már holnap beszüntetem a kamatfizetést a jegybankban kötelezően elhelyezett tartalékokra, hisz' a bankok adóztatásának mégiscsak ez a legegyszerűbb módja; nem is értem, miért számolta föl Járai a kamatmentes tartalékolást. Azt is megszabom, mennyi MNB-kötvényt vehetnek a bankok, mert elegem van abból, hogy ide hordják a sok pénzt, ahelyett, hogy a gazdaságot hiteleznék. Hiába jönnek azzal, hogy ettől nem lesz több hitel, ez csak duma, hiszen valahová tenniük kell a betéteiket: ha hozzánk nem hozhatják, majd csak odaadják a hitelre éhes vállalatoknak. Legfeljebb nem kapják vissza. Ne azon siránkozzanak a tisztelt bankárok, hogy nincs nyereségük, hanem vállaljanak kockázatot: hitelezzenek akkor is, ha a rossz gazdasági kilátások mellett lassan már csak azok vesznek föl kölcsönt, akik előre tudják, hogy nem fogják visszafizetni. Ismerik a mondást: kockázat nélkül nincs rizikó.
Most, hogy beülhettem ebbe a székbe, tényleg madarat lehet fogatni velem! Annyira, hogy nem bírok magammal: fővesztés terhe mellett megosztok magukkal egy titkot. A szabadságharcos, nemzetmentő blabla szülte látszat ellenére nem estünk mi a fejünkre. Megvan a B tervünk arra az esetre, ha az MNB-vel megtámogatott gyorsnaszád sem vinné révbe az országot, ne adj isten, a fizetésképtelenség küszöbére kormányozná. Nos, ekkor a devizatartalék megmaradt részét, hipp-hopp, off-shore cégeinkbe utaljuk. Oszt' jó napot!
