Egotrip

A magyar gazdaság mély válságban van - sulykolja az ellenzék vezére a kormányválság kirobbanása óta, s bizonyítékul a gyenge pénzügyi egyensúlyi mutatókat hozza fel: a tetemes költségvetési hiányt, a duzzadó államadósságot és az idén újból felgyorsult inflációt. Naná, hogy megbukott a Medgyessy-kormány, hisz alig két év alatt válságba sodorta a virágzó állapotban átvett országot - állítják egybehangzóan a politikai mezõny jobbfelén.

Az otthoni fõzõcskézés egyik pszichodramatikus ismérve, hogy egyszerûen képtelenek vagyunk annyit fõzni, hogy az pont elfogyjon. Mindig kell lenni maradéknak. Ezt kívánja a jó érzés. Mert ha minden elfogy az asztalról, soha nem lehetünk benne biztosak, hogy tényleg eleget fõztünk, bármilyen hiteles és stílusos is a szabadkozás, hogy aszongya: "ha egy falattal többet eszem, szétdurranok, és lehet az ebédlõt újra festeni", vagy "úgy jóllaktam, mint egy disznó", marad bennünk egy kis rossz érzés, hátha vagy mégse. A maradék tehát rendkívül fontos a bõségérzet szempontjából, a szakács biztos lehet, hogy éhen nem maradt senki, illetve a maradék panorámaképe méltán emlékezteti a leszálló vérnyomástól lassan pislogó vendéget/család-tagot, hogy egyáltalán mit is evett.

Jó, hát botrányossá a telefon-ledermedésem akkor vált, mikor... Hogy is mondjam el érzületesdi nélkül? Valaki megkérdezte, hogyan értem azt, hogy ma élõ szépírókról nem írok, s róla mégis írtam?! Bamm. Holott oly egyszerû lett volna a válasz. Ha nem lep meg annyira az alaphelyzet, hogy valaki az éterbõl telefonon bezuhan délutánom csendjébe telefonon, ráadásul e forró kása kérdést nem kerüli meg. (S találkozást is javasol, jaj, õ sem ismer engem. Ki látott engem? kérdezte Ady Endre.)

Közhelyítést ... közhülyítést ... közhelyesbítek ... közvetítést adunk az ötkarikás játékok labdarúgódöntõjérõl, a magyar-nemmagyar mérkõzésrõl. A mikrofonnál: ...

A globalizációtól sokan azért félnek, mert úgy érzik, megszünteti a helyi specialitásokat, mindazt, ami szûkebb környezetünket otthonossá és barátságossá teszi számunkra. De a globalizáció elkerülhetetlenül felerõsít ezzel szögesen ellentétes folyamatokat is. Ennek felismerése vezetett a globalizáció és a lokalizáció kombinálásával egy furcsa szó, a glokalizáció megalkotásához.

Különös dolog a tagadás. Egy keresztrejtvényben például ez állt: "Vízszintes 15: Nem öcs." A megfejtés, mint mindnyájan sejtjük, báty volt. Könnyű volt kitalálni - de kérdezzük meg komolyan: miért? Az, hogy valaki nem öcs, miért jelenti automatikusan, hogy báty? Sőt, miért kézenfekvõ, hogy a megfejtés személy legyen, hiszen nem az volt megadva, hogy "Olyan valaki, aki nem öcs"?

Még emlékszem a sárga pötytyös italra, a pohárra, a mûanyag szék támlájára, ahogy egy pillanatra hátraszegte az állam. A murvára is. Szúrta az arcom, a fogam közé szaladt. A vidámpark elcsendesült. Megállt a történet a csattanó elõtt, a reszelõs kuncogás tanácstalanságba fordult, a pultnál állók reménykedve fordultak meg, talán most? A spéci hangfalakból a Joy Divisiontól a Heart and Soul (Closer, 1980) örvénylett, miközben a fény tíz körömmel kaparta a sûrû, sötét szövetet odafent.

Talán az évtized büntetése címet is elnyerheti a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának minapi határozata, amely versenykorlátozó összejátszásért öt építõipari céget bírságolt meg együttesen hétmilliárd forintra. A fejenként féltõl két és fél milliárd (milliárd!) forintig terjedõ bírság nemcsak verseny-, de vélhetõen bármilyen ügyben példa nélküli. Bizonyítéknak kevés ugyan, érvnek talán mégis meggyõzõ, hogy a pénzügyi szektorban, ahol igazán nem babra megy a játék, törvény szerint legfeljebb 60 millió (millió!) forintos büntetést róhat ki a nagyközönség pénzét kezelõ pénzügyi vállalkozások fizetõképességét felügyelõ PSZÁF, ami, valljuk be, kismiska az olyan, százmilliárdokat forgató cégeknek, mint mondjuk a bankok.

A 21. század elsõ éveire sikerrel teljesült a Human Genome Project elnevezésû hatalmas nemzetközi tudományos vállalkozás. Elkészült az ember géntérképe, most már ismerjük az emberi DNS-ben a nukleotidok sorrendjét. Kisebb fehér foltok még maradtak ugyan, de ezek az összképen már nemigen fognak változtatni. Elõbb-utóbb ezek is ki fognak tisztulni, és ami még fontosabb: el fog készülni a lehetséges változatok térképe is. Elõttünk van az a sok száz ezer oldalas könyv, amely elvileg választ ad az emberrel kapcsolatos minden kérdésre.

Ül K. Dezsõ a Hernád intercityn, a Balatonhoz megy nyaralni, Diósgyõrbe. Keletre megy a déli partra, olvassa az Északot. Az eddig Siófokon szereplõ Balaton FC Miskolcra teszi át székhelyét. K. Dezsõ hátradõl a büfékocsiban, Borsodit iszik, merne mást. Már látja a Bükk alatt a gyárakkal körbekerített üdûlõvárost, Diófokot, hol csak kémények és kockaházak vetnek árnyékot a bulgárföldi homokra, piros-fehér sálakon elterülve hûsörnek elcsigázott drukkerek.

Nemrég tartottam egy ismeretterjesztõ elõadást a nyelv változásáról, és megjegyeztem, hogy a laikusok néha beszélnek "nyelvromlásról", ám a nyelvtudomány ilyen kategóriát nem ismer, a szakkönyvek ilyet nem tartalmaznak. A "nyelvromlás" gondolata - mondtam - tudománytalan badarság. Az elõadás után egy fiatalember felállt: szerinte igenis van nyelvromlás, például az elõadásomban én is ilyen szavakat használtam, mint kommunikáció, s hogy Kazinczyhoz képest ez - és általában a mai nyelvállapot - bizony romlásnak tekintendõ. Én megköszöntem a véleményét, de arra nem volt idõ, hogy megkérdezzem, mit is akart igazából mondani.

Drága, egyetlen interaktív barátom! Nagyon köszönöm az üvegnyi kovászos uborkát, amit az ajtóm elé raktál, igazi meglepetés volt. Bár a rossz közvilágításnak köszönhetõen a feleségem elõször azt hitte, hogy vízipocok, miután kellõen kihûtve két rudat azonnal elnyeltem belõle, kétség sem maradt mibenléte felõl. Illata hûsítõ, aromája markáns, roppanása pedig a fülnek kellemes volt. Akárki receptje alapján csináltad, példás munkát végeztél.

Annyira... nem mondhatom, "magányosan", de annyira vánszorgósan élek, s ha vagyok az, még szellemfürge is így vagyok, hogy a "hajó" mintegy, melynek fedélzetén az én írógépem és asztalom az én Várkapitányságom, hogyÉ De nézzünk csak mindent külön.

Ugorjunk mindjárt fejest a közepébe. Végül is mit is csinálunk? Dzsemet vagy lekvárt fõzünk? Nem mindegy. Mert dzsemet. Uniós ország vagyunk, itt lekvárt csak citrusfélékbõl fõzhetnénk, de a magyar pagonyban legkevesebb citrusfélékbõl terem. Egyébként minden más gyümölcsbõl csak dzsem készíthetõ. A törvény magyarázatát már nem volt kedvem elolvasni, de biztos vagyok benne, hogy például sokkal nagyobb fájdalmat okozunk a baracknak, ha belõle lekvárt, nem pedig dzsemet fõzünk. Okosnak lenni a tojás dolga, mi csak élvezkedni akarunk.