Eörsi István: OptiPista (Szürkítési törekvések)

publikálva
1998/42. (10. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kéthavonta megjelenő Cigányfúró idei, ötödik évfolyamának június- augusztusi száma összevonva látott napvilágot. Igaz: a két hónapot kibővítették hárommá, de a műveket egy-két mondatra zsugorították, hogy a kiadvány magvassá tömörödve elférjen egy lapon (két oldalon). Ezzel ez a kiváló folyóirat hosszas betegeskedés után átlépett a delírium állapotába. Kórtörténetének aprólékos feldolgozásához hiányosak az ismereteim. A betegség legfőbb oka az, hogy a Horn-kormány kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkára, Tabajdi Csaba megvonta támogatását a laptól, arra hivatkozva, hogy nem tisztára cigányújság, mert állandó munkatársai között nem cigányok is találhatók. A Nemzeti Kulturális Alap viszont azért nem segítette a Cigányfúrót, mert ez cigánylap, így tehát támogatására nem ő hivatott, hanem a nemzeti kisebbségek ügyeivel foglalatoskodó hivatal. A lap főszerkesztője, Balogh Attila költő viszont éppen azt tűzte ki célul, hogy fellazítsa a roma kultúra gettójellegét, tehát azért büntették kétfelől is, mert nagyvonalúan, távlatokban gondolkodik. A lap helyzetét tovább rontotta, hogy Balogh - akiből cigányságának, szegénységének és gyerekkorától hurcolt betegségének hármas megaláztatása gőggel határos érzékenységet fejlesztett ki - teljes mértékben alkalmatlan a taktikázásra, és gerinctörésnek tekintené már azt is, ha valamely hatalmasságról táplált lesújtó véleményét társadalmilag elfogadott nyelven artikulálná. 1996 szeptemberében levelet írt Tabajdi Csabának (és ezt közzé is tette lapja októberi számában): "Mély megvetéssel üdvözlöm Önt, abból az alkalomból, hogy csicskása, vazallusa, marionettfigurája, Farkas Flórián, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke az Ön feneke alól kilopta a közpénzt." Higgadtan méltóságteljes válaszában Tabajdi kifejtette, hogy Farkas a Horn-kormány hivatalba lépése előtt kapott utoljára pénzügyi támogatást, ami azt jelenti, ha jól értem, hogy közpénzlopás céljából nem az ő fenekéhez kellett közelednie. Az ügy azonban csak a nyilvánosság előtt zárult le ezzel a csörtével, a színfalak mögött tovább folyt a játszma, immár meglehetősen egyoldalúan. Tabajdi egyszerűen nem adott több pénzt, noha ismerte a Nemzeti Kulturális Alap elutasító válaszának indokát. Ezt a szokását átvették a jelenlegi kormány kisebbségi ügyekben illetékes tisztviselői is, nyilván mert ők sem számíthatnak simulékonyabb szellemiségű Cigányfúróra.

A kéthavonta megjelenő Cigányfúró idei, ötödik évfolyamának június- augusztusi száma összevonva látott napvilágot. Igaz: a két hónapot kibővítették hárommá, de a műveket egy-két mondatra zsugorították, hogy a kiadvány magvassá tömörödve elférjen egy lapon (két oldalon). Ezzel ez a kiváló folyóirat hosszas betegeskedés után átlépett a delírium állapotába. Kórtörténetének aprólékos feldolgozásához hiányosak az ismereteim. A betegség legfőbb oka az, hogy a Horn-kormány kisebbségi ügyekért felelős politikai államtitkára, Tabajdi Csaba megvonta támogatását a laptól, arra hivatkozva, hogy nem tisztára cigányújság, mert állandó munkatársai között nem cigányok is találhatók. A Nemzeti Kulturális Alap viszont azért nem segítette a Cigányfúrót, mert ez cigánylap, így tehát támogatására nem ő hivatott, hanem a nemzeti kisebbségek ügyeivel foglalatoskodó hivatal. A lap főszerkesztője, Balogh Attila költő viszont éppen azt tűzte ki célul, hogy fellazítsa a roma kultúra gettójellegét, tehát azért büntették kétfelől is, mert nagyvonalúan, távlatokban gondolkodik. A lap helyzetét tovább rontotta, hogy Balogh - akiből cigányságának, szegénységének és gyerekkorától hurcolt betegségének hármas megaláztatása gőggel határos érzékenységet fejlesztett ki - teljes mértékben alkalmatlan a taktikázásra, és gerinctörésnek tekintené már azt is, ha valamely hatalmasságról táplált lesújtó véleményét társadalmilag elfogadott nyelven artikulálná. 1996 szeptemberében levelet írt Tabajdi Csabának (és ezt közzé is tette lapja októberi számában): "Mély megvetéssel üdvözlöm Önt, abból az alkalomból, hogy csicskása, vazallusa, marionettfigurája, Farkas Flórián, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke az Ön feneke alól kilopta a közpénzt." Higgadtan méltóságteljes válaszában Tabajdi kifejtette, hogy Farkas a Horn-kormány hivatalba lépése előtt kapott utoljára pénzügyi támogatást, ami azt jelenti, ha jól értem, hogy közpénzlopás céljából nem az ő fenekéhez kellett közelednie. Az ügy azonban csak a nyilvánosság előtt zárult le ezzel a csörtével, a színfalak mögött tovább folyt a játszma, immár meglehetősen egyoldalúan. Tabajdi egyszerűen nem adott több pénzt, noha ismerte a Nemzeti Kulturális Alap elutasító válaszának indokát. Ezt a szokását átvették a jelenlegi kormány kisebbségi ügyekben illetékes tisztviselői is, nyilván mert ők sem számíthatnak simulékonyabb szellemiségű Cigányfúróra.

Fáj nekem, hogy végveszélyben ez a folyóirat, és nem csak azért, mert Petri Györggyel együtt főmunkatársa voltam, tehát egyik oka vagy ürügye Tabajdi döntésének. Szabad nyomdatermék volt, pontosabban most is az, hiszen jogilag létezik még. Olyan újság, amelynek - noha nem foglalkozott kommunistaellenes propagandával - egyetlen sorát sem lehetett volna elképzelni a Kádár-korszakban. A tabukat még csak arra sem méltatta, hogy döntögesse őket. Ezenkívül valamennyi számában volt néhány igazán jó írás és grafika. Minden kormánynak kellemetlen volt, de nem nagyon, hiszen csak olyan rétegekhez jutott el, melyeknek nincs jelentékeny társadalmi befolyásuk. Tönkretételét ennek ellenére közérdeknek tekintheti minden olyan társadalmi erő, mely szociális vagy nemzeti szempontból kívánatosnak tartja a kulturális kínálatnak és az ebben rejlő alternatíva-potenciálnak a szürkítését.

Hosszú életem során a Cigányfúrón kívül még egy lapnak voltam pár évig a főmunkatársa. Most alighanem ezt a lapot - a Magyar Narancsot -is megfojtják. Ha üldözési mániám volna, amire persze semmi okom, akkor azt hinném, hogy a jelenlegi kormányzat azokra a sajtóorgánumokra támad, amelyekben ilyen előkelő pozícióm volt. Ez a feltételezés növelné önérzetemet. Csakhogy nincs alapja, sajnos. A jelenlegi kormánypotentátok már az én főmunkatársi tündöklésem előtt is utálták a Narancsot. Kidurrant a lufi című 1994-es cikkében, mely a Magyar Hírlapban jelent meg, Vágvölgyi András idézte a jelenlegi miniszterelnök egyik 1992. június 10-én írott levelét, melyben azt javasolta pártja választmányának, hogy írásban követelje a Magyar Narancs Fideszre utaló nevének megváltoztatását. Az indoklás legfontosabb mondata így hangzik: "Röviden, a Fidesztől elszabadult a Magyar Narancs, ami beláthatatlan politikai veszélyeket rejt magában." Most, hogy hatalomra került a Fidesz, Orbánék első kulturális tettei közé tartozik, hogy kiküszöbölik, mégpedig jogilag kifogástalan formában, ezt a beláthatatlan politikai veszélyt.

Csakhogy nem a Postabank feladata, hogy fenntartson egy sajtóbirodalmat. És ha már kormányzati irányítás alá kerülve eltökéli, hogy felszámolja ezt, akkor először (és feltehetően utoljára) miért ne azokat fossza meg létezésüktől, vagy a létezésüket lehetővé tevő támogatástól, amelyek kritikusak a kormánnyal szemben? És a jelenlegi helyzetben miért ne tartsanak attól a potenciális befektetők, hogy a Fidesz valamelyik Simpergere vagy Gansicskája majd megszorongatja őket ott, ahol a legérzékenyebbek, ha megpróbálnák átsegíteni a Narancsot a válság időszakán? Hiszen köztudomású, hogy a Simpergeréket leleplező Népszabadságot már meg is szállták az APEH szorgos kutatói. A pártállam központból vezényelt cenzurális diktatúrája végleg a múlté, a nemzeti-konzervatív yuppie-gengsztertempó viszont ragyogó jövő elé néz. Ebből teljesen hiányzik az a szemérmes, puha aljasság, mely Aczélékat jellemezte utolsó tizenöt évükben. Nyíltan, brutálisan, fenyegetően aljasak: így akarnak félelmet kelteni és egy füst alatt imponálni is. Velem együtt tudják, mivel van minőségérzékük, hogy mekkora értéket próbálnak megsemmisíteni most: fiatal publicisták és újságírók önálló műhelyét, mely elsőnek honosította meg nálunk a hagyományos kritikai szellem és az avantgárd játékosság ötvözetét. Nézzék el nekem a Narancs szerkesztői, hogy az ő lapjukban tudatom mindazokkal, akik erről nem értesültek még: igazi polgári újságírás ez, valódi nemzeti érték. A magukat "polgárinak" becéző "nemzeti" erők ezért akarják átharapni a torkát. Szürkítési célzattal. Olyan sajtóra vágynak, mely kórusban ismételgeti a Postabank által tovább támogatott deficites lap vezérpublicistájának dögunalmasan ismételgetett bejelentését, egyetlen hiteles mondatát, azt, hogy "én nem tudom".

publikálva
1998/42. (10. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk