Várhegyi Éva: Ekotrip

Exodus

Egotrip

Rükvercbe váltott a korábban szép iramban Magyarországra tartó tőke. Van persze oka rá, nem is egy. Már a három éve kirobbant hitelválság is óvatosságra intette a befektetőket, az abból sarjadzó államadósság-válságok pedig tovább rombolták a kockázatvállalási kedvet.

Ma már a korábban még direkt a kockázatkerülőknek ajánlott államkötvényeket is csak jókora kamatfelárral lehet eladni, hacsak nem bombabiztos fizetőképességű kormány bocsátotta ki őket. A magyar állam tízéves kötvényére novemberben már 8 százalék fölötti hozam mellett sem volt elég vevő, igaz, a befektetők már az egykor tutinak számító német állampapírokért is kevesellték a 2 százalékos hozamot.

A befektetők által elvárt kamatfelár akkora bizalmatlanságot tükröz Magyarországgal és kormányával szemben, ami mellett már nem csupán árkérdés a magyar gazdaság finanszírozása. Egy szinten túl a kockázati felár úgy megnöveli a törlesztési terhet, hogy kétségessé teszi a kölcsön visszafizetését. Végső soron ezt jelezte a "bóvli" hitelminősítői besorolás is: aki ilyen államnak kölcsönöz, számítania kell arra, hogy egyáltalán nem kapja vissza a pénzét.

Magyarország egyébként már október elején felkerült a legkockázatosabb adósok tízes toplistájára, mivel már akkor 31 százalékra taksálta az államcsőd öt éven belüli valószínűségét a pénzügyi befektetők tranzakcióiból kirajzolódó piaci értékítélet - és nem valamiféle ördögi összeesküvés, ahogy a kormányfő láttatni szeretné. Pedig tavasszal - a befektetők megnyugtatására belengetett Széll Kálmán Terv, illetve annak européer változata, a Magyarország strukturális reformprogramja - már lehozott minket erről a "szégyenlistáról", ahová a 2010 nyarán-őszén kibontakozó jogtipró, a befektetői biztonságot aláásó "erőpolitika" röpített föl.

Időközben kiderült azonban, hogy strukturális reformok helyett továbbra is ad hoc intézkedésekkel próbál stabilizálni a kormány, miközben a végtörlesztési törvénnyel és az Európai Bizottság távközlési cégek különadóját elmarasztaló ítéletének semmibevételével újfent fityiszt mutat a jogállamiságnak. Így nem kell összeesküvést látnia abban, hogy a hitelminősítők sorra a magyar állam finanszírozási kockázatának megugrását jelezték, s ugyanez a kockázat öltött testet az államcsőd valószínűségének további emelkedésében, valamint a pénzügyi befektetők kivonulásában, a magyar állampapírok eladásában.

A forint brutális és minden más valutával szemben megnyilvánuló leértékelődését előidéző tőkemenekülést külső és belső okok együttese idézte elő. Hiába magyarázza bizonyítványát a kormány az objektív körülményekkel (euróválság) és a hitelminősítők rosszindulatával ("Frőhlichnek pikkje van rám algebrából, arról nem tehetek"), most is áll, hogy a kormányzati hibák felerősítik a külső sokkokat. Ahogy a 2008-as krízisben, a mai euróövezeti adósságválságban is a legsérülékenyebbek között vagyunk. És miként a piacok akkor is "büntették" a hibás vagy erőtlen gazdaságpolitikai válaszokat, most is ezt teszik: a rossz adottságok (például nagyfokú devizaadósság) mellett a kormány improduktív, esetenként kontraproduktív politikája is taszítja a befektetőket.

A bankadóval és végtörlesztéssel kivéreztetett bankok tulajdonosai például máris visszavonulót fújtak. A működéshez szükséges tőkepótlásokra még hajlandók ugyan, de arra már nem, hogy a nyugat-európaiak megtakarításaival egészítsék ki a magyar vállalatok hitelezéséhez szükséges forrásokat. Főhetünk a saját levünkben, hiszen a honi megtakarítások nemcsak a gazdasági fellendüléshez, de még a helyben toporgáshoz sem elegendőek. Külföldi források nélkül tartós zsugorodásra számíthatunk, annak rémes társadalmi konzekvenciáival: növekvő munkanélküliséggel, szegénységgel, a közösségi kiadások apadásával, lepusztulással és letargiával.

Ne higgyük el Orbánéknak, hogy az euróövezeti válság az egyetlen oka a pénzkiáramlásnak és a bankhitelezés csökkenésének. Ha így volna, térségünk többi országaiban is hasonló lenne a helyzet. Erről viszont szó sincs: a mi valutánk roggyant meg legjobban, és nálunk zuhantak legnagyobbat a bankok külföldi forrásai. Csak nálunk csökkennek töretlenül a vállalati hitelek és a beruházások, miközben másutt már felívelő szakaszba kerültek. A tőke, ha kell, a kétharmados többséget is leszavazza - bár sajnos ezt is a háromharmad szenvedi meg.

A pénztőke kivonulása mellett a cégeket működtető közvetlen külföldi tőkebefektetések diszkrét visszahúzódása is megfigyelhető. Eleinte csak a maga természetes módján indult be a folyamat: a pénzüket a jó megtérülés reményében befektető tulajdonosok a vállalkozás termőre fordulásával mind több nyereséget vonnak ki a cégből. A válság aztán tovább erodálta a profit visszaforgatásának korábbi szép gyakorlatát: míg 2001-2008 között a megtermelt nyereség 45 százalékát (évente átlagosan 2 milliárd eurót) újra befektették a külföldi tulajdonosok, és csak a többit vették ki osztalékként, addig az utolsó két évben már a teljes profitot hazavitték. És akkor még nem beszéltünk a magyarok külföldi tőkebefektetéseiről, aminek volumene közelíti a beáramlót.

Nem bizonyítható, de feltételezhető, hogy ahol sorozatosan sérül a jogbiztonság, onnan a befektetők könnyebb szívvel vonják ki a tőkét. Ami végzetes lehet: Pitti Zoltán számításai szerint az elmúlt évtizedben Magyarországon a növekedést kétharmad részben a tőkemennyiség bővülése, egyharmad részben pedig a termelékenység emelkedése eredményezte. Ez éppen annyit tesz, hogy külföldi tőke nélkül nem megy. Nemhogy egyedül, de az egykori növekedéskutatóval, Matolcsy Györggyel sem, hiába állt elő legújabb opusával, a Magyar növekedési tervvel.

Az Orbán-Matolcsy-tandem amúgy nagy találékonyságról tett tanúbizonyságot azzal, hogy a szolgáltató szektorunk multijait csicskáztatja különadókkal, végtörlesztéssel, plázastoppal, beszólásokkal. E cégek tulajdonosai még a válság alatt is hoztak ide tőkét, nem is keveset. Az MNB adatai szerint 2008 ősze és 2011 nyara között a pénzügyi szektorba bő kétmilliárd, a kereskedelembe majd' egymilliárd, de még a távközlésbe is 360 millió eurónyi tőkét fektettek be a külföldi tulajdonosok, míg a kormányfő által "értékteremtőnek" titulált és ezért preferált feldolgozóiparból éppenséggel kifelé áramlott a működő tőke (400 millió euró értékben).

De a magyar gazdaságba legjobban beágyazódott szolgáltató szektorokban működő tőkét sem köthetik örökre ide, még ha nehezebben mozdul is, mint a gyárakat üzemeltetőké vagy pláne a pénzügyi befektetőké. Kevésbé látványosan, de innen is megindul az exodus, ha a kormány nem állítja helyre sürgősen a jogbiztonságot, s nem hagy fel az országot tartós recesszióba taszító, egyaránt tőke- és munkaellenes politikájával. Most, az IMF-tárgyalások adta lélegzetvételnyi idő talán még ad egy utolsó esélyt arra, hogy megtegye a szükséges fordulatot.

Ha erre képtelen, akkor nem marad más hátra, mint kitenni a táblát a befektetőknek: Kérjük, az utolsó oltsa le a villanyt!

Figyelmébe ajánljuk

Halál kasmírpulóverben

Almodóvar öregszik. E tény új dolgokra sarkallja: megjött az étvágya, hogy az öregedésről és a halál egyre nyomasztóbb közelségéről meséljen, és el-elkalandozik spanyol anyanyelvétől.

Mi végre, mi végre?

A Láthatáron Csoport új produkciójának az alcíme – részvételi boldogulás 90 percben – csak első pillanatban tűnik furcsának, hisz’ mindenki próbál valahogyan boldogulni. Együtt, külön, akárhogy. De van-e értelme az egésznek?

Dubček dadogása

2023. október 17-én Pekingben, ahová Kína önfényező „Egy övezet, egy út” fórumára Orbán Viktor egyedüli uniós politikusként utazott el, a magyar kormányfő Vlagyimir Putyinnal is tárgyalt.

Sorcsere Brüsszelben

Az Európai Parlament október 27-én jóváhagyta az Ursula von der Leyen vezette második Európai Bizottság névsorát, rajta a magyar Várhelyi Olivérrel. Az EU új végrehajtó szerve, „kormánya” december 1-jén kezdte meg munkáját, és a 2029-es európai választásokig lesz hivatalban. Ugyanekkor történt őrségváltás az állam- és kormányfők testületében, az Európai Tanácsban is, ahol a belga liberális Charles Michel helyére a portugál szocialista António Costa lépett elnökként. Ezzel teljessé vált a tisztújítás az uniós intézmények élén.

Digidemokrácia

  • Bretter Zoltán

Az elmúlt években sokszor tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy vajon hol marad a „román Orbán Viktor”? Az elnökválasztás november 24-én tartott első fordulójának másnapján Romániában mindenki azt kérdezte, hogy honnan bukkant föl Orbán Viktor románsággal súlyosbított változata?

A tétovák és a rutinos betartók

Két hónap után sem jutottak dűlőre egymással a frakciók a Fővárosi Közgyűlésben a főpolgármester-helyettesek ügyében, és nem tűnik úgy, hogy közelednének az álláspontok. A Tisza Párt mintha továbbra is keresné a helyét a fővárosi politikában.

Mennyek és poklok

Jövő márciusban lejár Matolcsy György mandátuma az MNB élén, utóda Varga Mihály pénzügyminiszter lesz. Mit köszönhetünk Matolcsy jegybankelnöknek a Pallas Athéné Alapítványokon, a „kőgazdag” fián és a még mindig magas alapkamaton kívül?

„Ezt ma egy magyar bíró nem meri kimondani”

Másfél évtizede dekorálja ki a kormány társadalmi célú hirdetéseknek álcázott propagandaplakátjait a pécsi jogász, akit ezért elmarasztalt a bíróság. Nem adja fel, az elzárást is vállalja a szabad véleménynyilvánításért. Örül annak, hogy az „óbaloldal” eltűnőben van, de szerinte a Tisza Párt nem tud választást nyerni ellenállási mozgalom nélkül.

„Megjelent egy elefánt”

Mit tesznek a szakemberek a hortobágyi őslovak védelméért, s hogyan kell elaltatni a Budapesti Állatkert egyik rinocéroszát – a Spektrum új, saját gyártású műsorából ez is kiderül, de a nézők a jegesmedvéktől kezdve a bölényeken át a viperákig rengeteg állattal találkozhatnak a nyolc epizódban. A Dr. S.O.S. – Vészhelyzet a vadonban két főszereplőjével beszélgettünk.

Felöltözhet, Mrs. Robinson

Miközben a média és a művészet a feminizmustól hangos, észre sem vesszük, hogy női egyenjogúság címen néha még mindig férfivágyakat kiszolgáló képeket, történeteket adnak el. A gerontoszex témáját feldolgozó filmeket olykor már önmagukban progressziónak tekintik – de vajon valódi reprezentálást nyújtanak-e az érintett nőknek, vagy csak mélyítik a problémát?